Koncert

2022.08.26. 10:05

Pezsgő hangulatban: Lordok és Miladyk támogatásával szerveződik a karitász nardai tábora - fotók

Lordok és Miladyk címmel rendeztek koncertet Szombathelyen, a Püspöki Palota kertjében csütörtökön este.

Merklin Tímea

Forrás: Cseh Gábor

Az itt zajló koncertsorozatnak jótékony célja van:  a Szombathelyi Egyászmegyei Karitász jövő évi nardai gyermektáborát támogatják, akik megvásárolják a jegyeket. Prikazovics Ferenc műsorvezető elmondta: idén nyolc héten át több mint 1400 gyermek táborozott Nardán, sokuknak ez volt az egyetlen nyári élmény, és fontos, hogy lelkileg is épüljenek. Dr. Székely János megyés püspököt idézte, aki úgy fogalmazott: "Jézus arra tanít minket, hogy az élet nem a semmiből a semmibe tart, Istennek van egy álma rólunk, azt kell megtalálnunk, és a szeretet erejével, megvalósítanunk, az erőszak nem út."

Az esten Dolhai Attila, Nagy Sándor, Polyák Lilla, Nádasi Veronika énekeltek régi nagy slágereket a nyáresti zenekaros koncerten. A csapat tagjai már többször bizonyították pályájuk során, hogy a zene és a színház az, ami meghatározza életüket és munkásságukat, amint várható volt tőlük, lendületes, pezsgő hangulatú esttel ajándékozták meg a közönséget. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában