Református iskola

2022.08.30. 13:30

Plüsselefántot kaptak az elsősök a bajánsenyei iskola tanévnyitóján

A bajánsenyei református templomban tartotta tanévnyitóját a Bocskai István Református Oktatási Központ Nemesnépi Zakál György Tagintézménye, ahol Szakál Anikó református lelkész köszöntötte a megjelenteket.

Tóth Judit

Fotó: BIROK Nemesnépi Zakál György Tagintézménye Bajánsenye

- Iskolánk tavaly került a református egyház fenntartásába. Ebben az évben 57 tanulóval, hat évfolyamon kezdjük meg a tanévet. Az új első osztály 9 kisgyermekkel indul és nagy öröm, hogy felmenő rendszerben szeptembertől már 6. osztályos diákjaink is vannak - mondta Ferincz Gyuláné, a bajánsenyei tagintézmény vezetője.

Az elmúlt évben új gázkazánt kapott az intézmény, a nyár folyamán pedig másfél hónap alatt két régi tantermet újítottak fel, ezeket a felsősök veszik birtokba. Új led világítást, fűtést, ablakokat, laminált padló burkolatot kaptak ezek a termek, és a festés után szinte ragyognak. Nagyon sok szülő segített az addig raktárként használt termek pakolásában, a falak leverésében, majd a takarításban.

Dr. Papp Kornél főigazgató a tanévnyitón egy nagy plüsselefántot ajándékozott az elsősöknek, ami az osztályteremben marad, és a gyerekek kabalája lesz az iskolai évek alatt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában