Csak megfelelő képesítéssel

2022.08.08. 20:00

Szabályozzák a hódállományt - Gyérítésük engedélyekhez kötött, azt csak a jogszabályok betartásával lehet elvégezni

Szabályozzák az eurázsiai hódok állományrendezését. Az augusztus elsején életbe lépett új rendelet értelmében „közegészségügyi okból, a légi közlekedés biztonsága, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében” a rágcsálók riaszthatók, elejthetők, gyéríthetők, állományuknak szabályozása engedélyezhető.

Tóth Judit

Dr. Szinetár Csaba szerint megoldást jelentene, ha az állami természetvédelem visszavásárolná a folyók parti sávját

Forrás: Szendi Péter

Az eurázsiai hód gyérítését a természetvédelmi hatóság engedélyezi, ha a kérelmező az ingatlan tulajdonosával, vagyonkezelőjével, illetve jogszerű használójával, valamint a vadászati jog gyakorlójával megállapodást kötött a tevékenység végzéséről. A gyérítésre kizárólag október 1. és március 31. között – a szaporodási időszakon kívül – kerülhet sor, és csakis olyan eszközzel és módszerrel, amelyet jogszabály nem tilt a vadászható emlősfajok elfogására és elejtésére. Fontos az is, hogy a gyérítést megfelelő képesítéssel rendelkező személy végezheti. 

Gagyi István, az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Területi Szervezetének elnöke megerősítette, hogy a hódok gyérítése engedélyekhez kötött, azt csak szakszerűen, a jogszabályok betartásával lehet elvégezni meghatározott időpontban. – A hódok számának feltérképezése jelenleg is zajlik, de tény, hogy túlszaporodtak, és emiatt rengeteg panasz érkezett, érkezik hozzánk, különösen mezőgazdasági célú földhasználóktól. Eddig sem az állomány gyérítésére, sem a hódgátak elbontására nem volt lehetőség – tette hozzá az elnök. Az elejtett állattal nem kell elszámolni, preparálására sem kell külön engedélyt kérni, megőrizhető magántulajdonként akár az állat koponyája, akár a prémje, egyedül pénzzé nem tehető egyik sem. A rendelet a hódgátbontásokkal kapcsolatos szabályokra is kitér. A vízvisszatartásra alkalmas, mérhető vízszintkülönbséget okozó, a vízfolyás teljes keresztmetszetét átfogó, hód által épített struktúra – köznapi nevén hódgát – elbontásához is a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. 

Dr. Szinetár Csaba zoológus, az ELTE SEK tanára lapunk kérdésére elmondta, hogy a rendelet csak egy apró lépés a konfliktus-kezelésben, de nem azt az irányt jelöli ki, amire valójában szükség volna. – A megelőzés lenne, lett volna a fontosabb. Ezalatt persze nem azt értem, hogy már korábban el kellett volna kezdeni a hódok pusztítását – mondta, majd arra is rávilágított, hogy a hódokkal kapcsolatos konfliktuskezelésben előttünk járó országok elkezdtek visszavonulni a vízpartokról és szabaddá tették a folyóvizeket kísérő élőhelyeket, elsősorban a természetközeli ligeterdőket, vagy legalábbis azok helyét. – Ha megragadunk azon a szinten, hogy ragaszkodunk a kukorica és a nemesnyár ültetéséhez a partok élvonaláig, akkor továbbra is csak a „tűzoltás” marad. Megoldást jelentene, ha az állami természetvédelem visszavásárolná a folyók parti sávját, kárpótolva ezzel a gazdákat. 

Azt gondolom, hihetetlen megkönnyebbülés lesz a Föld számára, ha az emberi civilizáció takarékra kerül – mondta dr. Szinetár Csaba, aki azt is hozzátette: vitathatatlan, hogy vannak olyan helyek, ahol meg kell oldani a problémát, de összességében nem szabad folytatni azt a szélsőséges utat, amely a hódot közellenségként tünteti fel, mert ez kifejezetten káros. Angliába például most telepítik vissza a hódot a talajok vízvisszatartásának javítása érdekében, hiszen nagyon nagy a szárazág. – Azt tapasztaltam, hogy amióta hódgátak zsilipelik például a Csörnöc völgyét, visszatért az élet, gyakorlatilag rehabilitálódott a terület. Költött a daru, régen látott mennyiségben van jelen a sárga sásliliom vagy a szibériai nőszirom. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!