Vas Pál kapujának legendája, avagy milyen titkokat rejt a Ság?

Felkereste Szombathelyt, Rohoncot, Kőszeget. Mivel előzetesen felkészült az útra, elment a Ság hegyre, hogy ott megnézze a „Vas Pál lukát”. Megemlíti, hogy a vulkáni kőzetben kialakult üregről Bredetzky Sámuel 1803-ban Bécsben kiadott földtani kézikönyvében olvasott. A szerző nem értett magyarul, a tájékozódását franciául beszélő magyar kísérő segítette. Ennek ellenére kisebb félreértések mégis előfordultak. Beaudant a könyvben a barlangot „Vas Pelka puja” néven említi. Ez nem más, mint „Vas Pál kapuja”, az általa kiválasztott és meglátogatott helyet néha így is nevezték. Valószínűleg Bredetzky is járt a helyszínen. Ő a Sáros megyei Jakabvágásról származott, tanulmányait részben Jénában végezte, később tanárként, illetve lelkészként Sopronban és Bécsben is dolgozott, végül evangélikus püspökként Lembergben halt meg. Tudományos munkáinak jó része az ásványtanhoz és a topográfiához kapcsolódott. Különösen érdekelték a barlangok, tőle származik például a Baradla egyik korai ismertetése is. 

A Vas Pál lukáról és a hozzá kapcsolódó legendáról több szépirodalmi műben is olvashatunk. Igaz, nem ismert és neves szerzők híres munkáiról van szó, de érdemes rájuk is odafigyelni. Hrabovszky Dávid Vas Pál című elbeszélése 1826-ban a Hébe zsebkönyvben jelent meg. A romantikus történet szerint a főhős, aki egy félreértés miatt megölte a barátját, szörnyű tette után a Ság hegyre menekült, s ott a hegy keleti oldalának legmeredekebb részen egy természet alkotta „vájkós szobában” húzta meg magát. A helyet a „hegytető lapjáról” levezető ösvényen lehetett megközelíteni. Vas Pál ott halt meg, szolgája a barlang közelében temette el. Concha Károly A Ságh-hegyi sziklaüreg című írását a Pécsi Napló közölte 1860-ban. A novella a helyszín bemutatásával kezdődik: „A Ság hegy délkeleti oldalának magaslatán hosszúkás, sötét üreg tátong, belseje alig egy négyszögöl, (…) az üreg közepén gömbölyű kődarab áll; a háttérben — mintegy a szikla alá vésve — pihenésre számított hosszúdad nyughely látszik. (…) Keletre nyílt, szabad vidék tárul ki előttünk egész a bakonyi hegyláncokig; virágzó rétek, mosolygó mezők, itt-ott elegyes erdőrészek.” Vas Pál és lánya, Dóra a tatárok elől menekülnek fel a hegyre. A támadók itt is utolérik őket. Az idős apa védekezik, de nem bír a túlerővel. 

Elkerülendő, hogy élve a karmaik közé kerüljenek, a sziklapárkányról a „borzasztó mélységbe” vetik magukat. Az idézett két műnek a barlang helyére és méretére vonatkozó adatai összecsengenek a tudományos leírásokban közöltekkel. Amit nem tudunk, hogy Bredetzkynél (és nyomában másoknál) miért Vas Pál kapuja az elnevezés. Esetleg azért, mert a kőfalak között itt lehetett feljutni a tetőre? A környezet talán hasonlíthatott kicsit a Somló „sziklakonyhájára” vagy a Szent György-hegy bazaltorgonáira. Vannak, akik úgy tudják, hogy a barlang hajdan a török vagy a tatár elől menekülőknek nyújtott menedéket, mások szerint egy Vas Pál nevű remete élt ott. Bár a híres helyről szóló történetekből, legendákból kisebb kötetet is össze lehetne állítani, a barlang nem vált turisztikai célponttá. A Ság hegyen régen is voltak kisebb kőfejtők, az egykori leírások szerint az üreg közelében is volt egy ilyen. A vesztét azonban nem ez okozta, hanem az 1911-ben megindult nagyüzemi kőbányászat. A Vas Pál kapuja 1914 körül semmisült meg.