Előkelő helyezés

2022.08.26. 11:30

Vasi sikerek a postagalamb-olimpián

Jól szerepeltek a magyarok, azon belül a Magyar Postagalamb Szövetség Nyugat-dunántúli Tagszövetségének versenyzői a 37. Postagalamb Olimpián, amelyre több mint harminc országból mintegy 900 top kategóriájú galamb érkezett.

Tóth Kata

Eredmény nincs felkészítés nélkül. A fotón Hegyi Mihály, Tóth Ferenc és Nagy Imre – Mihály az „olimpiás” galambjával

Forrás: Szendi Péter

Előkelő eredmények születtek az idén Nagyváradon (Románia) rendezett világversenyen, ahová az elmúlt két év összesített eredményei alapján kerülhettek ki a madarak. Mint megtudtuk, a tagszövetség 16 versenyútból álló csapatbajnokság eredményeit vették alapul – ott dobogós helyet szerzett a két galamb. A teljesítmény végső sorrendjének kialakítását pedig minden kategóriában együttható-értékek alapján végezték. Hegyi Mihály ötéves postagalambja 16. lett Long distance – Hosszú távon; Tóth Ferencé, akinek 4-500 postagalambja van otthon, 19. All round – Általános kategóriában. Tulajdonosaikkal az elnök, Nagy Imre jáki tenyészeténél találkoztunk – mindhárman gyermekkoruk óta rajonganak a nagy távolságokból is hazataláló galambokért.

– Sok múlik a postagalambok minőségén, egészségén, formáján, felkészítésén és a hozzáértésünkön is. Az ellátásukon kívül szükség van a mindennapos tréningre. Rengeteg kárt okoznak a ragadozó madarak – összességében nagy szerencse kell, hogy egy galamb végigrepülje a programot. Ráadásul Magyarországon mindössze 3600 tagja van a szövetségnek. Ha ezeket a szempontokat is figyelembe vesszük, kiemelkedően sikeresen szerepeltünk – hallottuk Nagy Imrétől.

Augusztus közepén a nagyváradi olimpián a nevezett egyedeket csak kiállították, nem repültek. Azóta mindegyiket hazaszállították. Az elnök elköszönéskor említi: nagy szükség lenne az utánpótlásra ebben a rengeteg szépséget adó sportágban: várják szövetségükbe az érdeklődőket. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában