A látássérült Tomi munkát keres - Egy állás a szombathelyi fiatalnak az önállóságról, a közösséghez való tartozásról is szól

A 11-es Huszár út és az Abért-tó környékén is sokaknak ismerős lehet a vakvezető kutyájával, Rióval közlekedő Tomi, akiről első találkozásunkkor kiderült, hogy ötéves kora óta egyre romlik a látása, mellé a végtagjai is rendellenesen fejlődtek: bal keze dongakéz és négy ujja van mindkét kezén. A fiatalember két éve már tisztázta: a testi fogyatékosságai ellenére mindent ugyanúgy csinál, mint mások – horgászik, olvas, programokra jár –, legfeljebb eszközökkel vagy az édesanyja segítségével. Megszívlelendő gondolatai, humora, elszántsága, hogy teljes életet éljen példa volt és az is most is.

– Idén júniusban szereztem meg az abszolutóriumot Pécsen szabad bölcsészet (filozófia-etika) szakon, ahol főleg a fogyatékossággal élőkkel kapcsolatos filozófiai, etikai kérdésekkel foglalkoztam. A szakdolgozatomat is a fogyatékosság témájáról írtam, morálfilozófiai alapokra helyezve azt. Most számomra a munkakeresés az elsődleges feladat, és bár rengeteg helyre beadtam a jelentkezésem, eddig szinte mindenhonnan nemleges választ kaptam. Elsősorban a kulturális szektort céloztam meg és érdeklődtem a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületénél is. A vezetők mindenhol azt mondták, hogy bár szeretnének segíteni, sajnos a meglévő embereiket is csak nehezen tudják megtartani, új státuszt pedig nem áll módjukban létrehozni. Pedig szívesen vállalok szemléletformálást, írást – telefonra diktálom fel a mondatokat és különböző alkalmazásokkal is tudok dolgozni –, telefonos ügyintézést, bármit, amit a képességeim alapján elvégezhetek, hogy saját jövedelemből élhessek, ne csak az édesanyámra, az ápolási segélyre és a fogyatékossági támogatásra alapozva – mondja Tomi, aki fizikai munkára a keze miatt nagyon korlátozottan alkalmas, csak szellemi tevékenységet tud végezni.

Ahogy másoknak, úgy neki sem csupán a fizetésről szól(na) a munkavégzés, hanem ennél sokkal többről: önállóságról, tartalmas időtöltésről, célokról, amelyek miatt érdemes felkelni, emberi kapcsolatokról, egy közösséghez való tartozásról. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci lehetőségei erősen behatároltak, annak ellenére, hogy a kormány járulékkedvezményekkel ösztönzi a cégeket foglalkoztatásukra.

Tamás június 10-én fejezte be az egyetemi tanulmányait, akkor záróvizsgázott Pécsen – diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapott a PTE-n. Nyár óta keresgél állást, és nem adja fel. Amíg nem jár sikerrel, rengeteget olvas a telefonján lévő felolvasóprogrammal: krimiket, novellákat, bármi jöhet, és „nyúzza” a hangoskönyvtárat. Pilatesre jár hetente egyszer, hogy megtornáztassák, otthon is edz, rendszeresen jár horgászni, horgászvideókat is néz, hiszen „fejlődni kell.” Ha már filozófiát tanult, a mottóját is mondja, ami az ókori görög Epiktétosztól való:” Egyes dolgok hatalmunkban vannak, más dolgok nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink, tehát mindaz, amit nem egyedül hozunk létre.“

Tamásról tudni kell még, hogy nemcsak a látássérültek tevékenységét kíséri figyelemmel és vesz részt benne, hanem más fogyatékkal élők alkotói munkásságát is követi. Tagja az Ethosz Tudományos Egyesületnek és a Társadalmi Befogadás Szakkollégiumnak is. A társadalmi befogadás és elfogadás jelentőségéről több intézményben és rendezvényen, táborokban, esélyórákon beszélt már. – Nagyon sok értékes ember él ebben a közegben, akik a többségi társadalom számára is példaértékűek lehetnek, épp ezért az elmúlt évek során összegyűjtöttem országos körben egy könyvre való riportanyagot, ami róluk szól. Több szervezettel is sikerült jó kapcsolatot kialakítanom. Az a határozott célom, hogy a szemléletformálást folytatva kiszélesedjenek a lehetőségek a fogyatékos emberek számára az önkifejezés területén és a kulturális életben.