Legjobb egyetem - legrégebbi város

2022.09.07. 17:30

Az ELTE SEK-en is becsengettek - 761 elsőéves kezdte meg tanulmányait - fotók

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központjában is megkezdődött a tanév. Az ünnepélyes megnyitót a Savaria mozi nagytermében tartották szerdán.

Bege Botond

Forrás: Cseh Gábor

Az ünnepséget Katavics Enikő hallgató musical előadása nyitotta. Ezután dr. Borhy László rektor tartotta meg ünnepi beszédét és nyitotta meg a 2022–2023-as tanévet. Elmondta: 2017-ben sikeresen elindult a Savaria egyetemi campus integrációja, és mostanra a szombathelyi képzések, a tanárok és hallgatók minden tekintetben az ELTE-hez tartoznak. Jelenlétük már beépülni látszik a köztudatba, ezt a jelentkezési adatok is alátámasztják, hiszen 2019 óta egyre többen jelentkeznek az egyetem valamelyik karára. Idén összesen 761 diák kezdte meg tanulmányait az ELTE szombathelyi campusán.

A rektor kiemelte azt is, nagy öröm számukra, hogy a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ létrehozásával nagy lépést tehettek a tanárképzés tekintetében a régióban. Különösen fontosnak tartja ezt a feladatkört, hiszen országszerte egyre kevesebben jelentkeznek pedagógusoknak. Örömtelinek nevezte viszont a tényt, hogy a szombathelyi ELTE-n 280-300 körül stabilizálódni látszik a jelentkezők száma. A megnyitóbeszéd után – több évtizedes magas színvonalú pedagógiai nevelő munkájuk és történelmemtanári oktatói tevékenységük elismeréseként – rektori díszoklevelet kaptak az ELTE egykori diákjai: Mentes Vilmos és Bódi Lajosné. Ezt követően az egyetem hagyományaihoz hűen a jelenlévő diákok fogadalmat tettek.

 

Beszédet mondott dr. Nemény András polgármester is, aki hangoztatta: mint polgármester büszkeséget érez az ifjú hallgatókra nézve, mint családapa pedig reményt. Hozzátette, hogy büszke arra, ami a Magyarország legjobb egyeteme és legrégebbi városa közti együttműködésből született, ami az ELTE Savaria Egyetemi Központjának létrejöttét eredményezte. Mindezek mellett felhívta a diákok figyelmét arra is, hogy a tanulás mellett élvezzék ki a diákéveket. Majd a diákok képviselőinek kezét nyújtva jelképesen szombathelyiekké fogadta az elsőéves hallgatókat. Az egyetem rektora szintén kézfogással fogadta egyetemi polgárokká az jelenlévő hallgatókat. Mint megtudtuk, a 2022–2023-as tanév megkezdése előtt, kedden az egyetem vezetése módosította a tanév eredetileg tervezett rendjét. A változtatás szerint az UNESCO Egyetemi Sport Nemzetközi Napján szeptember 20-án nem lesz tanítási szünet, illetve az őszi szünet december 12–17. között lesz, így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége december 9-én (levelező munkarendben 10-én) lesz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában