Hosszú várakozás után

2022.09.06. 09:00

Helyi vállalkozó segített Celldömölkön - A Bajcsy utcában 4,2 millió forintból újult meg a járda

Több mint egy évtizednyi várakozás után megújult a Bajcsy-Zsilinszky utca járdája. A mintegy 620 méteres szakaszt egy helyi vállalkozó tette rendbe az önkormányzat megrendelésére.

VN

Fehér László (jobbról a második) a jövőben is élne hasonló együttműködéssel

Forrás: VN/Németh Tamás

Az idei költségvetésben mintegy hatmillió forintot különített el az önkormányzat a Bajcsy-Zsilinszky utca bal oldali, temető felé vezető járdájának felújítására, de az időközben drasztikusan megemelkedett építőanyagárak miatt az eredeti terv kivitelezésére ez az összeg már kevésnek bizonyult. Ezután jött az ötlet: az önkormányzat újabb ajánlatot kért az utcában lakó egyéni vállalkozótól.

Ennek köszönhetően közel 4,2 millió forintból megújult a 620 méternyi járda. A még hiányzó húszméteres szakasz pedig szeptember végéig elkészül. Fehér László polgármester elmondta: a következő években is érdemes lesz hasonló együttműködésekben gondolkodni, hiszen az emelkedő energiaárak még inkább szűkre szabják majd a költségvetést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában