Civil sajtóreggeli

2022.09.06. 13:39

Költészet, zene, tudomány és a japán kultúra a civilek kínálatában

Szeptemberben, sőt, október első napjaiban sem tétlenkednek a civilek, gazdag kínálattal érkeztek a Vas Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ őszindító sajtóreggelijére.

Tóth Kata

Forrás: Szendi Péter

Az Aranypatak Fesztivál és az ÖkoPlusz Fesztivál tervezett programjairól Simon Ádám, a H + Média és Kulturális Egyesület elnöke beszélt. Előbbihez szeptember 7-8-án, utóbbihoz szeptember 10-én csatlakozhatunk. Szabados Ágnes újságíró, irodalomterapeuta, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója jön Szombathelyre, a Berzsenyi Dániel Könyvtárba szeptember 7-én, szerdán 17.30-tól.

Másnap 18 órától az MMIK-ban Vasi kortárs költők egymás között címmel kerekasztal-beszélgetést szerveznek. Az egyesület idén első alkalommal rendezi meg az ÖkoPlusz Fesztivált szeptember 10-én, szombaton 10 és 18 óra között a Kámoni Arborétumban és a szomszédos fiókkönyvtárban. A gyermekeknek kézműves foglalkozásokkal, vásárral is készülnek, lesz gyógynövény-ismereti workshop, és jön Bartus Marci, a tRENDrakó alapítója.

Költészet és zene címmel Beck Zoli és Szűcs Krisztián játssza Cseh Tamás és Csengey Dénes soha nem hallott dalait szeptemberben 16-án, pénteken 19 órakor a bérbaltavári Nagy Gáspár Emlékház pajtájában a Vasvári Játékszín Egyesület szervezésében – Gergye Rezső, a csoport alapító tagja hívta az érdeklődőket. Szeptember 11-én az egyesület és elődei 35 éves évfordulóját ülik meg a mostani és korábbi tagok. Legújabb, 3. kiadványukat – címe: Szegény szabadok – Koltai János említette.

A Kőszegi-hegységbe, Jurisics-teljesítménytúrákra hív a Vasi Vándorok Sportegyesület. Szeptember 10-én öt távon próbálhatjuk ki magunkat. A könnyedebb, ötös vagy tízes távokon a városkörnyéki hegyekben barangolhatunk. Húsz kilométeren már Velemet és a Hörmann-forrást is láthatjuk. A két hosszú táv – 30 és 42 kilométer – pedig Bozsokot és az Írott-Kőt is érinti. Rajt és cél a Jurisics-várnál, rajtolni – távtól függően – 7 és 11 között lehetséges. Nincs előnevezés, de létszámkorlát sem, mondta el Gombos Kálmán elnök.

Dr. Bakó Béla, a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület igazgatója „Mindentudás” meséi felnőtteknek című új kezdeményezésüket népszerűsítette. Mint mondta, az elmúlt években háttérbe szorult tudományos ismeretterjesztésnek akar új lendületet adni programjuk, melynek kezdetei a Covid járvány miatti online útkeresésig nyúlnak vissza. A konferencia előadások sorával emlékezik meg az eddig megtett szakmai útra. Szeptember 14-16-án a Képtárban történelem, fizika, filozófia, néprajz, turizmus témájában is hallhatunk ingyenes előadásokat. Egyes előadók online csatlakoznak – a rendezvény online is követhető az egyesület Facebook-oldalán. A Vasi TIT oldalán 2020 óta elérhetők előadások. A mostani „hibrid” konferencia előadásait rögzítik, visszanézhetők lesznek a VasiTIT TV-n – a részletekről Hesztera Aladárt hallottuk.

A Szív Világnapjához kapcsolódik a MIRA Orient Art Kulturális és Jóléti Alapítvány Szív Hídjai programja október 2-án. Fontos a szív- és érrendszeri problémák megelőzése – az előadásokkal, táplálkozási tanácsadással, egészségügyi mérésekkel erre is felhívják a figyelmet. Bangó Mária Mira elnök elmondta: a vasárnapi program részeként Bellysium Savariense hastáncfesztivált és szakmai napot is tartanak a Zarkaházi Szily-kastélyban.

Évek óta nagyszabású program a Japán Nap Szombathelyen az Agorában. Az idén október 8-án, szombaton13-tól 21 óráig várja az érdeklődőket a Magyar-Japán Baráti Társaság Szombathely.

Schmitt Csilla elnök az élmények közül kiemelte: a gyerekeknek kézműves foglalkozásokkal, japán témájú játékokkal, szüleiknek előadásokkal – anime, ikebana, temari, EXPO 75, zöld tea –, bemutatókkal – japán festészet, koto, sport, kalligráfia –, kiállításokkal – bonsai, kard, temari – készülnek. Nem marad el a japán gasztronómia és a fergeteges Ataru Taiko koncert sem. Október 7-én este ráhangoló rendezvényként J-POP, K-POP partira várják a közönséget – egy profi japán énekesnő is érkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában