Savaria alapításának 1900. évfordulóján, 1943-ban Mussolinihez fordultak kérelemmel Szombathely vezetői

Történész szakértőnek Géfin Gyula kanonokot kérték föl. A plakátokat és a formai elemeket Radnóti Kovács Árpád tervezte. Szerettek volna egy Claudius-szobrot is, de nem volt rá pénz. Mészáros Hugó polgármesternek támadt az ötlete, hogy az olasz nagykövetségen keresztül Mussolinihez fordulnak, tőle kérnek egy, a császárt babérkoszorúval ábrázoló szobrot, amelyet a sajtóban közzétett elképzelés szerint az akkori városházával szemben – tehát a Berzsenyi téren – állítottak volna fel.

 Filippo Anfuso olasz nagykövet 1943 márciusában fogadta Szombathely polgármesterét. Vállalta, hogy továbbítja a kérelmet az „olasz nép vezérének”. A város Itáliával kapcsolatos terveiben szerepelt az is, hogy olasz írót, hírlapírót és képzőművészt látnak vendégül. Szerették volna elérni, hogy az ottani sajtóban is jelenjenek meg hírek Szombathelyről és a jubileumi évről. Ez utóbbi valamennyire sikerült is, valóban akadt néhány lap, amelyik beszámolót közölt Szombathelyről, megemlítve az 1900. évfordulót is.

 Úgy tűnt, a kezdeményezés sikeres lesz. Anfuso Mussolinihez közel álló diplomata, ő maga is ír, és otthonosan mozog a sajtó világában. Az optimizmust tovább növelte május végén a nagykövet válasza: „Örömmel értesítem önt a Duce elhatározásáról, hogy Szombathely városát megajándékozza Claudius császár mellszobrával.” Azt, hogy mi történt később, nehéz kideríteni. Az olasz történelem fontos eseményei között egy magyar kisváros kérése jelentéktelen dolognak számított.

 Mussolinit júliusban letartóztatták, bár később a németek kiszabadították, de ezután már csak egy bábállam, az úgynevezett Salói Köztársaság vezetője volt. Anfuso is távozott a budapesti nagyköveti posztról. Mussolini kormányában külügyi államtitkárként dolgozott, majd 1943 szeptemberében berlini nagykövetté nevezték ki. Politikai pályája a világháború után sem ért véget. Franciaországban tartóztatták le, pár évet börtönben töltött, 1950-ben térhetett haza. Az Olasz Szociális Mozgalom nevű szélsőjobboldali párt parlamenti képviselőjévé választották. 1963-ban halt meg. Több könyve és visszaemlékezéskötete is megjelent. Ezek a címükből ítélve a nagypolitika eseményeivel foglalkoznak, ne nagyon számítsunk arra, hogy a szombathelyi ügyet bármelyikben is megemlíti.

 A korabeli híradásokból arra következtethetünk, hogy Szombathely vezetőiben továbbra is élt a remény, hogy mégiscsak megérkezik vagy tán itt is van már az a szobor. A nagy ünnepséget szeptemberben szerették volna megtartani, s számoltak a magyar és az olasz kormány képviselőinek részvételével is. A szoborállítás akkor elmaradt, de a város a címerét kiegészítette a Colonia Claudia Savaria feliratú szalaggal, a város pecsétjére pedig felkerült a CCS rövidítés. Talán meglepő, de a történet itt nem ért véget. A Claudius-szobor ügye az ötvenes években ismét előkerült. A lebombázott Palace Szálló helyén Károlyi Antal tervei alapján új, mediterrán hangulatú teret alakítottak ki, ez lett a Savaria tér. 

Az eredeti elképzelés szerint itt Claudius császár egész alakos szobrát állították volna fel, a látványterven is ez szerepel. Nehéz pontosan rekonstruálni, hogy miért, de az ügy sokat húzódott. Voltak, akik szívesebben látták volna itt a „vízhordó nő” szobrát. Végül kompromisszumos megoldás született: 1959-ben szökőkút készült. A Marton László alkotta mű szoboralakja a városvédő Tyché istennőt ábrázolja. A fején lévő korona a városfalakat mintázza. A talapzatra Claudius császárt ábrázoló plakett került. A hátoldalon ma már alig olvasható a felirat: „Claudius római császár emelte Savariát városi rangra i. u. 43. évben. Colonia Claudia Savaria alapítására emlékeztet ez a kút.”