Körkép

2022.09.07. 14:00

Tűzifa igény szerint - Vas megyében minden település élt a lehetőséggel

Tizenkettedik alkalommal nyújthattak be pályázatot a települési önkormányzatok szociális célú tűzifa vásárlására.

Vas Népe

Csepregen az önkormányzat vállalja a szállítást, a kiporciózással járó költségeket – és maga is oszt tüzelőnek valót

Forrás: Szendi Péter

A szociális tűzifa programban azok a települések vehetnek részt, amelyek lakosságszáma nem haladja meg az ötezer főt. Szombathely önkormányzata ettől függetlenül évek óta támogatja tüzelővel a rászorulókat. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. által felajánlott rönkfát a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú NKft. közfoglalkoztatottjai dolgozzák fel kályhakésszé és szállítják ki helyszínre. Németh Klára, a szervezet ügyvezetője elmondta: Tavalyról még mintegy 250 családnak elegendő rönkfa maradt, ennek feldarabolását már az elmúlt hetekben megkezdték.

A fűtési támogatás témája lesz a pénteki rendkívüli közgyűlésnek is, a város oldalán pedig már múlt héten megjelent: az önkormányzat további 3 millió forint támogatást biztosít a FÉHE Nonprofit Kft. részére annak érdekében, hogy több rászorult, szombathelyi család juthasson ingyenesen tűzifához. A tűzifa igényeket egyébként a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központon, illetve a polgármesteri hivatal illetékes osztályán keresztül lehet beadni.

© Cseh Gábor
A Szombathelyi FÉHE szociális papírbrikettel segít a téli tüzelésben. A képen Gecse Béla
Forrás: Cseh Gábor

A tűzifa mellett szinte korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre papír-brikett, amely fűtőértéke ugyan alacsonyabb, de nagy hidegben minimális komfortérzetet teremt. A FÉHE Lovas utcai telephelyén működő nagynyomású gép a szombathelyi intézmények, szervezetek, vállalkozások által felajánlott papírhulladékból présel tüzelőanyagot. – A leghátrányosabb helyzetben lévők – hajléktalanok és nem lakhatásra alkalmas ingatlanban élők – végzik ezt az értékteremtő tevékenységet. Ez tehát jó példája a köz érdekében való foglalkoztatásnak is – tette hozzá Németh Klára ügyvezető. Hozzátette: a papír-brikettet 7 kilogrammonként csomagolják, így bárki számára könnyen megemelhetőek. Évente átlagosan mintegy 30 tonna tüzelőt készítenek papírból, de az idén arra számítanak, hogy az energiaválság miatt még ennél is többre lesz szükség.

Vép 

Az idén is pályázott Vép szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatásra: a belügyminisztériumi pályázaton 180 köbméter tűzifára adtak be igényt még júniusban. Jövedelemhatárhoz kötött a pályázat. Családonként 114 ezer forint, egyedül élőknél 142 500 forintos határt állapítottak meg. A szociális ellátásban részesülők előnyt élveznek – tudtuk meg Kovács Péter polgármestertől. 

Kőszeg 

Kőszegen természetbeni juttatásként állapítható meg pályázat útján szociálistűzifa-támogatás. A szociálisan rászoruló háztartások fűtési időszakonként legfeljebb két alkalommal kaphatnak. Egy háztartás alkalmanként 2 köbméter tűzifában részesülhet a rendelkezésre álló tűzifamen ­ nyiség erejéig. 

Csepreg 

Csepregen augusztus 1-jén nyújtották be a szociálistűzifa-pályázatot a város számára maximálisan igényelhető 196 köbméterre – tudtuk meg Horváth Zoltán polgármestertől, aki azt is elmondta: a korábbi években nem kapták meg ezt a mennyiséget, de évről évre 10-20 köbméterrel többet, tavaly 140 köbmétert oszthatott szét az önkormányzat közel 150 pályázó között.

Horváth Zoltán, Csepreg polgármestere elmondta, hogy 196 köbméter tűzifa osztható szét
Forrás: Szendi Péter

 Bük 

Bükön 186 köbméter fát igényelt az önkormányzat, vállalva a szükséges önerőt. Dr. Németh Sándor polgármester elmondta: a szétosztás elve az, hogy minél többen hozzájussanak a segítséghez. Feltehetőleg idén még többen fognak kérni. A közterületen kivágott fákat is a rászorulóknak adták oda. 

Szentgotthárd

 A szentgotthárdi önkormányzatnak benyújtott tűzifaigénylése nincs, mivel a lakosság meghaladja a megengedett létszámot. A városban körülbelül tíz éve működik az a rendszer, amelynek keretében tűzifát biztosítanak a rászorulóknak. A SZET Szentgotthárdi Kft. közreműködésével juttatják el a tüzelőt az érintetteknek, akik szociális helyzetüknél fogva igényelhetik ezt, menetrendje a rendkívüli települési támogatáséval azonos. A kiosztható tűzifa kitermeléséről és rendelkezésre állásáról a SZET Szentgotthárdi Kft.-n keresztül az önkormányzat gondoskodik. 

Körmend 

Bebes István polgármester elmondta, hogy a város – ahogyan a korábbi években tette – továbbra is támogatja tűzifával a rászorulókat. Jelenleg is folyamatban van jelentősebb mennyiségű tűzifa beszerzése, amit az önkormányzat szociális célokra használ fel. Nárai A községben a szociális ellátásra különítenek el forrást a költségvetésben, ebbe beletartozik a tűzifa-támogatás is. Németh Tamás polgármester elmondta, nincs megszabott pénzösszeg a fatámogatásra, az igények függvényében határozzák meg az erre szánt összeget. Szerencsére kevesen szorulnak támogatásra, idén két család nyújtott be kérelmet.

Győrvár 

A településen kifejezetten jól működik a támogatási rendszer, 60-70 köbméter fát tudtak szétosztani az eddigi években, ami nagyjából megegyezik az igénylők számával. Valószínűleg az idén is egy köbméter fát fognak kapni a kérvényezők. Kaczor Zsolt polgármester hozzátette, idén is megpróbálnak minél több lakosnak támogatást nyújtani. 

Gór 

Németh László polgármestertől megtudtuk, régebben nagyjából 30 köbméter fát kaptak, viszont tavaly pusztán 18-at, így nem tudják, hogy az idén mennyivel számolhatnak. Az viszont biztos, hogy nagyjából 2 köbméter fát fognak kapni a támogatásban részesülők. 

Csönge 

A településen 45-55 köbméter fára sikerült pályázni. Az eddigi években nagyjából minden pályázó megkapta a támogatást – tudtuk meg Nyéki Sándor polgármestertől. Remélhetőleg így lesz az idén is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában