Vámház, Gangesz, Halászcsárda

2022.09.11. 07:00

Véget ér egy fejezet: Albert Jenőt negyvenkét év köti a körmendi Halászcsárdához, visszavonul

Albert Jenőt ötvenhat év köti a vendéglátáshoz, ebből negyvenkettő a körmendi Halászcsárdához. Befejezi, visszavonul, így egy hoszszú fejezet ér véget a legendás étterem történetében.

Tóth Judit

Albert Jenő 1980-ban került a körmendi Halászcsárdába

Forrás: Szendi Péter

A Rába-parti éttermet régen Gangesznak is hívták, ez a név állítólag valamikor az 1930-as években ragadt a vendéglátó egységre. Páran még ma is így emlegetik, az 1980-as évekig pedig teljesen általános volt ez az elnevezés. Hogy mi az eredete, pontosan nem tudni, vélhetően az egykori tulajdonos Huszár családhoz köthető, amelynek felmenői között volt egy hajóskapitány, aki megjárt nagy vizeket, a Nílust biztos, de lehet, hogy a Gangeszt is. A teljes történet azonban régebbre nyúlik vissza, a 19. század első harmadára. 

Vármegyei vámház állt ezen a helyen, amely aztán leégett. A megtépázott épületet bizonyos Leithner nevű építész vette meg, aki kitűnő érzékkel vendéglátóhelyet alakított ki a Rába partján, a Batthyány-kastély közelében, bízva abban, hogy a Körmendre érkező vásározók szép számmal térnek majd be ide. Az egységet nem maga működtette, hanem bérbe adta, hogy kinek, az talány, erről nem maradtak fenn hiteles adatok. Az biztos, hogy 1919-ben a már említett Huszár család működtette a helyet 1935-ig. Igencsak más képet mutatott akkor az egység, a Rába felé nagy udvarrésze volt, űrgödrös árnyékszékekkel, egy döngölt talajú kuglizóval, kocsiszínnel és több melléképülettel. 

A legenda szerint a vendégek az udvaron kikötötték lovaikat, úgy tértek be egy kis itókára. Ha sokat volt bent a gazda, nyugtalankodni kezdtek a lovak, de ez már egy másik történet. Az már a korabeli városi közgyűlési jegyzőkönyvekből tudható, hogy 1949-ben államosították az egységet, az úgynevezett Föld. Szöv. kezelésébe került, a neve is akkor változott a vadregényességet sugalló Gangeszről az egyszerűsített Halászcsárdára. 

A régi képeslap hátterében látszik a csárda épülete
 

Egy kisebb felújítás után a kiskocsmai hangulat megmaradt, legfeljebb a suttogás éveiben vették vissza a vendégek némileg a hangerőt. A működtetők szövetkezeti alkalmazottként vezették a boltot, majd jött a „gebines” rendszer, vagyis a pontos elszámolási kötelezettség nélküli időszak a pártállami időkben. Sokáig Stojcsics Sándor volt a vezető, aki komoly vendéglátós gyökerekkel rendelkezett, így magas színvonalon működtette a helyet. Élő és mindennapos volt a kapcsolat a pár méterre található Rábával, amely halakban bővelkedett, és ez a csárdának is hasznára vált. Nagy harcsafogásokról szóltak a hírek akkoriban, ezekre vevő volt a vendéglő. Friss halból készült az ebéd, a vacsora a törzsközönségnek, akik úgy hívták magukat, hogy a Gangesz-fiúk. 

Az első nagy trauma akkor érte a helyet, amikor 1965–67 között épült az árvízvédelmi gát. Ez hangulatában elvágta a vendéglőt a Rábától, ugyanakkor biztonságot is adott, hiszen előtte többször kellett árvízzel küzdeni. Albert Jenő 1980-ban került a Halászcsárdába, akkor még Stojcsics Sándor vezette az éttermet, mellette volt helyettes. 1988-ban vette át az üzletet. A panziórészt 1991-ben alakították ki, előtte egy évvel az étterem is megújult. 

– Falusi kiskölyök voltam, de már tízéves koromban a vendéglátózásról álmodtam. Az alsó tagozatot Magyarszombatfán jártam, a felsőt Gödörházán, majd Szombathelyre mentem pincérnek, ahová akkoriban azért nem volt könynyű bejutni. A tanulóéveimet a szombathelyi Pannóniában, majd az Isisben töltöttem, nagyon sokat tanultam azokban az években, pláne úgy, hogy az osztályfőnököm, Domján István mindenben támogatott. Ezután kerültem Körmendre, előbb a Koronában, majd a Centrálban dolgoztam, mindkettő legendás vendéglátó egység volt akkoriban. Közben két évet katona voltam, ott is a szakmában maradtam, a BMüdülőben tevékenykedtem felszolgálóként – meséli Albert Jenő, aki idővel üzletvezetőit is végzett, és alapfokú pedagógiai tanfolyamra is járt, hogy tanulókat fogadhasson. Volt is belőlük jó pár az évek folyamán, csakúgy, mint nagyszerű kollégákból, akik még tudták, milyen a vendéglátás sava-borsa. 

Albert Jenő a vendéglátásban eltöltött több mint fél évszázad után befejezi – hogy a hellyel mi lesz, nem tudni
Forrás: Szendi Péter

– Eljárt felettem az idő, jövő márciusban töltöm be a hetvenet. Amióta meghoztam a döntést, hogy az év végével befejezem, vegyesek az érzéseim, mert a felnőtt éveimet itt töltöttem, gyakorlatilag minden napot, lehetett karácsony, húsvét vagy bármilyen jeles alkalom. De valahogy mégis az van bennem, hogy belefáradtam, elég volt, nem vagyok már fiatal ember, nem tudok újítani – mondja a vendéglátós szakember, aki a kilencvenes éveket említi, az szép időszak volt rengeteg vendéggel, köztük sok külföldivel. 

A halételekre mindig büszkék voltak, emellett a magyaros konyha ételeit kínálták, de igazából elkészítettek mindent a vendég kívánsága szerint. A Halászcsárda az utóbbi évtizedekben nem volt kimondott zenés hely, de a mulatásnak megadták a módját a különböző rendezvényeken. Megfordult itt pár híresség, Hofi Géza, Csala Zsuzsa, Benkő Péter vagy Wichmann Tamás, hogy csak néhányat említsünk a sok közül. Albert Jenőnek három fia van, a legnagyobb, Zoltán sokáig vele dolgozott, aztán elhagyta a pályát. A középső, Balázs most is felszolgál, a legkisebb, Ádám távol van a vendéglátástól, diplomás vegyész, mellette a Batthyány Lovasbandérium tagja. 

– Hogy mit fogok csinálni január elsejétől? – teszi fel magának is a kérdést Albert Jenő. – Őszintén mondom, ezen még nem gondolkodtam. Majd kitalálok valamit, de horgászni biztos nem fogok, mert az türelmet igénylő tevékenység, biztos nem menne, mert én pörgésben éltem le az egész életemet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában