Megjelent a kötet

2022.10.14. 07:50

A közösség mint érték - Bemutatták a Kőszeg értékei 2021 című kötetet

Megjelent a Kőszeg értékei 2021 című kötet. Csütörtökön a Chernel Kálmán Városi Könyvtár előadótermében dr. Vig Károly, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum tudományos igazgatóhelyettese mutatta be a sorozat újabb kiadványát.

Tóth Kata

Révész József, Éles Krisztina és dr. Vig Károly

Forrás: Ohr Tibor

A város önkormányzata a sorozat kiadója, a mostani a3. kötet: 108 oldalon 17 helyi értéket vonultat fel. Básthy Béla polgármester köszöntője után Vig Károly kiemelte: az értékek mellé kutatás,tudomány is társul a kötetben, és hogy az értékeket a generációról generációra halmozott tudás tölti meg tartalommal. Fontosnak nevezte a polgárok és a közösségek értékmegtartó szerepét is.

 – Ilyen szempontból kőszeginek lenni nagyon jó – fogalmazott.A városról úgy beszélt: olyan mértékű értékgazdagság jellemzi az ékszerdobozt, amely csak néhány dunántúli településnek adatott meg. Végül a fejezetírók felelősségét hangsúlyozta, amely évszázadokra nyúlik.

Méltatásában Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei igazgatója azokat a kiadványban szereplő értékeket említette elsőként, amelyek kimondottan a közösségről szólnak: Kőszegfalva sváb hagyományai, a város egyesületi élete. Majd a három kötetben szereplő ötven értékről jegyezte meg: ezek tudják összetartani a közösségeket. Beszélt az értéktári kiadványok jelentőségéről és felelősségéről is: olvasmányos, szép, kézbe vehető, tudományosan megalapozott könyvek kellenek, amelyeket mindenki a magáénak érez, és amelyekből a fiatalok is tudnak táplálkozni. Ami belekerült, azt mindenki a szívéből tette bele, mondta.

Révész József, a Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár igazgatója szerkesztette a kötetet, a megjelenés és az egységes kép ezúttal is Trifusz Péter grafikus munkája. A szövegeket Simon Zsófia gondozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában