Kell hozzá a KRESZ

2022.10.04. 17:30

A szombathelyi fiatalok gyorsan rákaptak - Felelősen használják az e-rollereket?

A közösségi médiában, a buszon, a fodrászüzletekben és a boltokban is beszédtémává vált a rollerhasználat. Köszönhető ez annak is, hogy hirtelen nagyszámú elektromos jármű került Szombathely útjaira.

Tömböly Ágnes

Forrás: Szendi Péter

Bár az e-roller használata szabályokhoz kötött, egyelőre a népszerűsítés mellett kevés szó esik az arra vonatkozó előírásokról.

A 11-es Huszár úton intjük le Fegecs Bélát, aki örömmel mesél tapasztalatairól, első alkalommal bérelt ilyen járművet. - KRESZ-tudás nélkül szerintem senki ne használja az e-rollert – hangzik el tőle azonnal a jótanács, majd megtudjuk: a Zanati úton az egyik gyorsétterem előtt vette fel a járművet, a Puskás Tivadar utcában intézte ügyeit, találkozásunkkor az egyik barátjához tartott. 

Béla rendszerint kerékpárral közlekedik - azt éppen szervizelik -, ezért élt az új lehetőséggel és a kíváncsiság is hajtotta. - Biztonságos a jármű, de figyelni kell a többi közlekedőre, nemcsak az autósokra, hanem a biciklisekre és a gyalogosokra is – erről is beszél a fiatalember.

Fegecs Béla kerékpárral szokott járni, biciklijét szervizelteti, ezért bérelt e-rollert 
Forrás: Szendi Péter

Stampf Krisztiánt a Stromfeld lakótelepen szólítjuk meg: nagymamájára vár, aki éppen a közelben vásárol be. Tőle mintegy száz méterre, a Stromfeld Aurél utcában több roller is sorakozik egymás mellett. - Jómagam még csak tervezem, de a barátaim már kipróbálták az új szolgáltatást, és tetszett nekik. Megkönnyíti a közlekedést Szombathelyen belül, hiszen gyorsan el lehet vele jutni A-ból B-be - hangsúlyozza. Krisztián szerint a magas üzemanyagárak mellett valós alternatívát jelent az elektromos jármű.

Vannak szabálytalan használók: a Rohonci úton ketten "utaznak" az e-rolleren
Forrás: CSG

A Muskátli utcát elhagyva az egyik kertészet bejáratával szemben, a kerékpárút mellett egy elhagyott e-rollert látunk. Itt is megállunk, itt találkozunk Völgyi Miklóssal.

- A fiataloknak már teljesen természetes, hogy mindent elektronikus úton intéznek, ez pedig mobilissá teszi őket – halljuk Völgyi Miklóstól. - Az e-rollernek csak az előnyeit élvezik, a hátrányait nem. Nem kell tárolniuk, nem kell szervizeltetniük, vigyáznak rá mások. Aki szórakozni akar vele, azt is megteheti – erre is utal a férfi, aki azt is hangsúlyozza, sajnos a rolleresekkel még sokan nem számolnak a közlekedésben, pedig egyre többen használják saját járművüket is. - A védőfelszerelés fontos – szögezi le Miklós, aki múltkor egy fiút látott „összecsúszni” rollerezés közben. - Az ember a kezével kapaszkodik, a lábával nem tud támaszkodni, ezért eséskor el kell hagyni a járművet. Neki ez nem sikerült, így először az arca érte a földet. Nem nézett ki szépen – osztja meg történetét Miklós, hozzátéve: - A rollernek kicsik a kerekei, az utak pedig nem túl minőségűek, ezért vannak kockázati faktorok. De melyik járműnél nincsenek?

Völgyi Miklós a kockázatokra is felhívta a figyelmet
Forrás: Szendi Péter

Ön mit gondol a kölcsönözhető elektromos rollerek megjelenéséről Szombathelyen? Szavazzon!

Mit szól a kölcsönözhető e-rollerek megjelenéséhez?

 

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában