Fenntartják a népi építészetet

2022.10.18. 14:00

Itt a szalmaépítészet ideje! Természetes építészeti termékeket is bemutattak az oszkói szőlőhegyen - fotók, videó

Magyarországon még kevésbé ismert szalma termékek gyártásába kezdett a Hegypásztor Kör. Hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására is lehetőség nyílt a 2018-ban kezdődött projektben. Kedden termékbemutatóra hívott az egyesület a Hegypásztor pincékhez, és beszámoltak a program eddigi eredményeiről.

Tóth Kata

Szecsődi András bemutatta, hogyan készül a learatott rozsból kettőzött zsúpkéve. Jobbra Bihari Ádám és Kovács István, a Hegypásztor Kör elnöke

Fotó: © Unger Tamás

1985-től, alapításától kezdve kiemelt feladatának tekinti a Hegypásztor Kör a népi építészet fenntartását, megismertetését. Az Oszkóhoz tartozó szőlőhegy műemléki értékű présházainak állagmegóvása, megmentése mellett az egyesület a zsúptermékek előállítását, a népi építészeti emlékek hagyományos módon való felújítását, az ismeretek újratanítását tűzte zászlajára. 2002-ben fogalmazódott meg bennük: ha már megtanulták a zsúpkészítéshez kötődő hagyományokat, legyen ennek kézzelfogható eredménye a helyi fiatalok foglalkoztatásában, a munkahelyteremtésben is. Hat fiatal sajátította el a tudást, zsúpkészítő műhely – lábas pajta – épült, épületek újultak meg. Négy éve pedig belevágtak abba a projektbe, amelynek ma már láthatók a közvetlen eredményei, termékei. Újra munkahelyeket teremtettek és válaszolni tudtak a világban jelentkező kihívásokra, amely az építészetben (is) a természetes megoldások, a kevesebb hulladéktermelés felé terelnek – erről is beszélt a sajtótájékoztatón Kovács István, a Hegypásztor Kör elnöke. 

Majd részletezte: a Zsúpkészítéstől a szalmapanel-gyártásig – Innovatív foglalkoztatási programban piacképes szalmatermékeket és szolgáltatásokat fejlesztettek, amelyek előállításuk révén, fenntartható üzleti modell alapján tartós foglalkoztatási lehetőséget teremtenek hét embernek. Építkeztek is: szalmafeldolgozó pajtát húztak fel és több szervezettel közösen dolgoztak az új termékek előállításán.

A szalmatermékek felhasználásának lehetőségeiről Bihari Ádám szólt. Hagyományra támaszkodó, de kortárs, modern irányzatot képviselnek a természetes anyagokkal. Elsősorban nem az a céljuk, hogy tájházakat szigeteljenek szalma hőszigeteléssel, hanem hogy a természetes építőanyagú építés-kultúra visszaköszönjön napjaink építőiparában – húzta alá az okleveles építész (Naturarch Csoport), és arra is felhívta a figyelmet: Magyarországon könnyűszerrel elérhető lenne a teljes építőanyag-önfenntartás. Innovációjukat is bemutatta a pajtában. A klasszikusan magas, erős, hosszú szárú rozs magját az élelmiszeripar használja. A zsúpkéve a népi építészeti műemlékek héjazatanyaga. Sok melléktermék is keletkezik: a hulladékszalma felhasználható szalmabrikett, éghetetlen hőszigetelő táblás szalma, tisztított szalmabála, ömlesztett és darált szalma (a vályogvakolatok összetevője), kettőzött zsúpkéve gyártására. A projekt 56 millió forint európai uniós támogatással valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában