A cél a magyar-szlovén együttműködés támogatása

2022.10.04. 14:10

Magyarország és Szlovénia is nyitott a határtérség fejlesztésére

A CESCI a Szlovén Köztársaság Budapesti Nagykövetségével és Magyarország Ljubljanai Nagykövetségével együttműködve, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával négyéves szünet után újra megrendezte a Szentgotthárdi Fórumot. A 2015-ben életre hívott, és a Szentgotthárdi Nyilatkozattal megerősített kezdeményezés célja a magyar-szlovén együttműködés támogatása, a közös fejlesztések előmozdítása. 

Tóth Judit

Fotós: © Unger Tamás

Az ötödik alkalommal megrendezett Szentgotthárdi Fórumon Ocskay Gyula, a CESCI főtitkára köszöntötte a megjelenteket. - Mai fórumunkon az általános fejlesztési keretekről, a Muravidéken, illetve a Rábavidéken élők elvárásairól, valamint a demográfiai helyzetről esik szó - mondta. Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere elöljáróban arról beszélt, hogy a mostani gazdaságfejlesztési fórum akár energetikai konferencia is lehetne, hiszen ez jelenti most a legnagyobb problémát mindenkinek. - A két ország által biztosított közös alapból előremutató projekteket kell támogatni, amelyek nem csak a gazdaságfejlesztést célozzák meg, hanem az idősügyi kérdésekkel és a fiatalok helyben tartásával is foglalkoznak - mondta.

Dr. Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövete köszöntőjében kiemelte, hogy az országok közötti együttműködésnek látható jelei is vannak, erősödtek, fejlődtek a határ menti közösségek, ezekre lehet építeni a következőkben.

Dávid Andor Ferenc, Magyarország szlovéniai nagykövete rávilágított arra, hogy  a szentgotthárdi fórum azt a cél szolgálja, hogy a Rábavidék és Muravidék szereplői őszinte, nyílt vitát folytassanak saját dolgaikról, hiszen saját problémáikat ők ismerik a legjobban, és ők tudják leghatékonyabban tolmácsolni igényeiket a döntéshozók felé.

-A vegyesen lakott területek a két kormány számára a híd szerepét töltik be - mondta, majd kitért arra is, hogy a forrásokat jól kell felhasználni, az egyik legfontosabb a közösség megtartása a határmenti területeken. 

Dr. Alexander Jevsek, Szlovénia fejlesztési és európai uniós kohéziós politikai minisztere elmondta, hogy korábban Muraszombat polgármestereként vett részt a fórumon. - Az elmúlt időszakban jól kihasználtuk a INTERREG program lehetőségeit, most, a 2027-ig tartó ciklusban 17 millió euró áll rendelkezésre különböző projektekben - tette hozzá. 

Latorcai Csaba parlamenti államtitkár, a Területfejlesztési Minisztérium miniszterhelyettese elsőként dr. Navracsics Tibor üdvözletét tolmácsolta, majd így fogalmazott: -Ez a térség szimbóluma a kormány által meghirdetett új fejlesztési politikának. A két köztársaság határon átnyúló történelmi megállapodása nem csupán a kulturális autonómia megélését biztosítja, azon messze túlmutat. Ez a vidék a szocialista időkben mesterségesen perifériára szorított térség volt, de a határon átnyúló összefogással ezt a hátrányt lehetőséggé kovácsolták - tette hozzá a miniszterhelyettes. 

Szó esett arról is, hogy decentralizálási folyamat figyelhető meg a fejlesztéspolitika tekintetében, ez szükségszerű, hiszen a helyben élők tudják megmondani, hogy mire van szükségük.

A Rábavidék kis- és középvállalkozásai számára már készen vannak a támogatási szerződések, a 152 milliós forrásból 109 millió forintot még ebben az évben kiutalnak, a többit várhatóan 2023 elején.  

Vesna Humar, a Külhoni Szlovénekért Felelős Kormányhivatal képviseletébe azt emelte ki, hogy vegyes kultúrában élni kincset jelent, a határtérségben a kisebbségi közösségek fejlődése és a kapcsolatrendszer erősödése figyelhető meg, amely óriási társadalmi erőforrást jelent. 
Dr. Balozsán Lívia, a külgazdasági és külügyminisztérium munkatársa elmondta, hogy 2021. szeptember 15-én a szlovén és a magyar miniszterelnök szándéknyilatkozatot írtak alá, amellyel a határ két oldalán lévő nemzetiségi területek egyenrangú fejlesztését tűzték ki célul, erre közös finanszírozású alapot hoztak létre. A nemzetközi szerződés aláírására idén februárban került sor, eszerint a két ország összesen 25 millió eurót biztosít öt éves időkeretben a Muravidék és a Rábavidék gazdaságfejlesztésére, a megvalósításra a MURABA Európai Területi Társulást jelölték ki.  - Magyar oldalról a kormányzati döntés megszületett az első évi forrásra vonatkozóan, mi készen állunk - mondta dr. Balozsán Lívia.  

A fórum második részében a térség erősségeiről, lehetőségeiről beszéltek a szakemberek, majd Idős- és fiatalbarát régió egy kihívásokkal teli demográfiai környezetben címmel vezettek irányított beszélgetést. 

 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában