Emlékezés

2022.10.27. 15:17

Mécseseket is gyújtanak pénteken a Szent Márton-temetőben - A Szombathelyi Szépítő Egyesület 23 sírt gondoz

A Szombathelyi Szépítő Egyesület kiemelt feladatának tartja a valaha a városban élt, alkotott jelentős személyek rossz állapotban lévő sírjainak felújítását, gondozását. Halottak napjára mécsest gyújtanak.

Horváth László

Bődi Lívia a tavasszal átadott ’48-as nemzetőr Farkas István sírja mellett

Fotó: © Unger Tamás

- A Szombathelyi Szépítő Egyesület számára mindig is fontos volt az örökség védelme, az értékmentő munka – mondta Bődi Lívia, az egyesület elnöke. – A Szent Márton-temetőben számos olyan személyiség sírhelye található, akik egykoron sokat tettek a városért. Az egyesületi sírmentő munka 2014-ben indult. Az eltelt években tizenhét sírt – ebből ötöt idén – tettünk rendbe. A jövőben pedig további síremlékeket szeretnénk felújítani. A kivitelezést Petkovics Attila  végezte el. Mindezek mellett az érintettek életútját, tevékenységét is szeretnénk bemutatni. Ebben vállal jelentős részt Orbán Róbert helytörténész, aki  kutatásainak eredményeit  tematikus sétáinkon rendszeresen ismerteti. Feltett szándékunk továbbá, hogy ezt a tudásanyagot a közeljövőben az egyesületünk internetes oldalán is elérhetővé tegyük.  

A Szent Márton-temető felmérését legutóbb 1988 és 1993 között végezték el. 2021-ben a szépítő egyesület vállalta, hogy ezeket az adatokat frissíti, feldolgozza és digitalizálja - eddig a temető felét mérték fel újra.  

A szépítő egyesület a felújított sírokat gondozza is. Ennek jegyében október 28-án, pénteken délután fél öttől Orbán Róbert helytörténész vezetésével nyolc nyughelyet keresnek fel, mécsest is gyújtanak. Az egyesület tagsága  halottak napja alkalmából virággal is készül.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában