2022.10.12. 17:30
Megújul a régi malom a Vasi Skanzenben
Látványos szakaszába érkezett a Vasi Skanzen egyik ikonikus épületének, a Szima-malomnak a felújítása. A Savaria Múzeum 80 millió forintos támogatást nyert erre a célra a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz programjában.
Fotó: © Cseh Gábor
A Vasi Skanzen a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum leglátogatottabb tagintézménye. Állandó kiállítása eddig nem volt, tárlatát maguk a műemléki épületek, illetve a bennük kialakított installációk jelentik. A Magyar Géniusz Program támogatásával megvalósuló fejlesztés célja a Szima-malom felújítása és ott egy olyan állandó kiállítás létrehozása, amely a hely alapító géniuszát, Bárdosi Jánost méltóképpen bemutatja.
Csapláros Andrea múzeumigazgató elmondta: a Magyar Géniusz program egyik része az a nagy volumenű vándorkiállítás, amely a tervek szerint Szombathelyen is látogatható lesz - és amelyet Kövér László házelnök nyit meg Győrben, október 29-én. A kezdeményezés részeként a vidéki múzeumok állandó- és időszaki kiállítás megvalósítására, illetve tudományos kutatásra pályázhattak. Így nyert a Savaria Múzeum 15 millió forintot a TeTT című kiállítássorozat megvalósítására, illetve 80 millió forintot a malom modernizálására.

– Folytatnunk kell az elődök munkáját. Az elmúlt időszakban több pályázatnak köszönhetően felpezsdült az élet a Vasi Skanzenban: házak újultak meg, újabb mesterségek váltak bemutathatóvá. A tervek szerint november közepére befejeződnek a munkálatok a malomépületnél is, két hete jelentettünk hatvan százalékos készültséget – tette hozzá Csapláros Andrea. Az állandó tárlatot a tavaszi újranyitásra rendezik be A tudomány malma címmel, de a tervek már megvannak: a földszinten a Rába menti halászat emlékei kapnak helyet Bárdosi gyűjtéseire hagyatkozva, az első emeleten Bárdosi János munkájának sokszínűségét mutatják be, érintve a népi építészet, népszokásokok, népi gyógyászat, népköltészet témakörét. A második emeleten pedig a Vasi Skanzen létrejöttének történetét, benne pedig Bárdosi János szerepét idézik fel.