A pótszékek is megteltek

2022.10.05. 12:26

Novotny Zoltán: egy legendás sportriporter az indulásról, az első olimpiai aranyról, kalandokról és hitről

Novotny Zoltán személyét az idősebb generációknak biztosan nem kell bemutatni, sőt, a fiatalabbak is találkozhattak a nevével, akik egy kicsit is érdeklődnek a sporttörténelem iránt. A sportújságíró, riporter, tudósító, televíziós személyiség, szinkronszínészről életútinterjú-kötet jelent meg. A kötetet Celldömölkön is bemutatták kedden este a helyi könyvtárban. Novotny Zoltán személyének jelentőségét jól mutatta, hogy a teremben a pótszékek is teljesen megteltek.

Bege Botond

Fotó: © Unger Tamás

A kötet lényegében összefoglalja a sportriporter életét, négy fejezetben. A bemutatón az egyes fejezetek kapcsán Novotny sok érdekes történetet osztott meg a jelenlévőkkel.

A kezdetek

Hogyan is került a szakma egyik legnagyobbja a sportriporteri pályára, teszi fel a kérdést a kötet, amelyre Zoltán válaszolt is a bemutatón. Elmondta: a sport már a családi gyökereknél jelen volt az életében. Már gyerekkorában is újságot írt és szerkesztett, amit még képekkel is illusztrált. Érdekesség, hogy már ebben az újságban is sporttal kezdődtek a hírek, minden más csak egy kis részt kapott a lap utolsó pár oldalán. A sport több vonatkozásban is jelen volt az életében, hiszen édesanyja abban a gyárban is dolgozott, ahol a Helsinki-, Melbourne- olimpiára utazóknak készítették a cipőket. Elmondta, volt olyan sportoló, mint például Gerevich Aladár – hétszeres olimpiai aranyérmes vívó – aki a cipője készítésénél végig jelen volt, és irányította a folyamatot.

A riporter születésének időpontja is említésre méltó, hiszen 1940. május 19-én született, és ugyanazon napon volt egy Magyarország–Románia válogatott focimeccs, amelyet a magyarok nyertek 2:0-ra. Így az a nap Novotny édesapjának – aki nagy focirajongó volt – kettős ünnep volt.

Ehhez a meccshez tartozik egy történet is, miszerint a nagy szél miatt a második gólt, amit Gyetvai szerzett, igazából csak a szél fújta be, amivel élete végéig cukkolták a focistát társai – mesélte Novotny a bemutatón.

A riporter nagyon sok súlyemelést közvetített több olimpiáról az évek alatt. A sportágba az iskolában, a tornaórán a kispadon nem más vezette be, mint a sportág nagyja, Tóth Géza, aki akkor tanárjelölt volt Novotny iskolájában.

Körkapcsolás

Hogyan jött létre a mára már közismertté vált, nagy sikerű Körkapcsolás című műsor? A riporter felidézte emlékeit, melyek szerint Roska Miklós és - a merseváti származású - Takáts Árpád Lillafüreden nyaraltak, amikor kimentek egy Diósgyőr meccsre,. Ott látták, hogy a helyi rádió munkatársa közvetíti a mérkőzést, ennek alapján találták ki a Körkapcsolás című műsort. A riporter elmondta, ma már nem működne a koncepció a TV térhódítása miatt, de akkoriban az ilyesfajta közvetítés nálunk a világelsők között jött létre.

Olimpiai csúcstartó 13 alkalommal, 27 arannyal

Novotny Zoltán az a riporter, aki 13 olimpián vett részt, mint rádiós munkatárs, ami alatt 27 aranyat közvetített - ezzel ő a csúcstartó a témában. Érthető módon ezért rengeteg érdekes történet született az évek alatt. Ezekből párat a bemutatón is elmesélt. Ilyen volt például az első arany közvetítése, amelyet Németh Angéla 1968-ban szerzett Mexikóvárosban. Az eseményre négyen mentek ki a rádiótól, Szepesi Györggyel, Roska Miklóssal és Horváth Gyulával. Szepesivel lakott egy szobában, és mivel a korán kelés egyiküknek sem volt az erősségük, így egyszerre készülődtek reggel, ami alatt beszélgettek. A téma a napi program volt. Az esélyek latolgatása után, Szepesi György  Novotnyt küldte el a gerelyhajításra, mivel a tippek szerint Angéla harmadik lesz, ami az aznapi legjobbra tippelt helyezés volt. Ennek ellenére rekorddal nyert aranyat a sportoló. 

Filmgyári élmények

A filmgyárban volt egy időszak, amikor az amerikai sportokat még nem ismerték annyira. Ekkor jött Novotny mint szakértő, aki a fordításban segédkezett, később pedig a szinkronizálásban is részt vett. Volt olyan alkalom, amikor egy véletlen folytán egy filmben két szinkronszerepet is kapott. A rádióriporter és a helyi műsorközlő szerepét is. Ehhez a történethez tartozik, hogy a felvételekre három éjszaka volt kiírva, amihez a rendező hozzárendelt egy negyedik éjszakát is, ennek ellenére az első éjszaka végeztek a munkával.

Ehhez hasonló történeteket hallhattak a jelenlévők a bemutatón. Zárásképp szó volt még a riporter és a vallás kapcsolatáról. Megtudtuk, az evangélikus vallású közvetítő készítette mindig az istentiszteletek liturgiáját felolvasók listáját, függetlenül attól, hogy Budapesten volt, vagy éppen Pekingben az olimpián, vagy a világ más pontján.

A kötetben Boda Zsuzsa beszélgetett a riporterrel, aki a bemutatón is folytatta a társalgást. Elmondta, a munkafolyamat nagy élmény és megtiszteltetés volt számára és reméli, lesz folytatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában