Több mint harmincezren voltak

2022.10.30. 19:57

Piactérré változott Sárvár belvárosa: ilyen volt a Simon–Júdás-vásár - fotók

Az enyhe ősz végi időjárás rácáfolt a vásár idején régen emlegetett szólásra: „Megérkezett Simon– Júdás, jaj már néked pőre gatyás.” Zsigmond király 1492-ben adta a meg a településnek a vásár megtartásának jogát. A több száz éves hagyomány szombaton folytatódott.

Pajor András

Fotó: Pajor Andras

A belváros utcáit a kereskedők asztalai szegélyezték, a több tízezernyi érdeklődő pedig válogathatott a portékák sokasága közt. A vásárt nagyszínpad, folkudvar, kézműves tér és borudvar is színesítette. – Pénteken elkezdődött már a vásár, az a nap a gasztronómiáé, a sárváriak egész estés programját képezte. Ezúttal a jó időnek is köszönhetően nagyon jól sikerült. Kimozdulhatott otthonról a nép, éhesek voltak már egy kis szórakozásra. Az elmúlt évek korlátozásai után újra felállíthattuk a Várparkolóban a nagy színpadot, ahol rangos produkciók voltak és a borudvaron is egész nap élő zene szólt. 

Nem tudom, hogyan fokozhatnánk még tovább ezt a hangulatot. Szombaton a távolabbról érkező régi vásározók egy része elmaradt az üzemanyagárak miatt. A mintegy félezer kereskedő kínálatában így is szinte mindent megtalálhatott a több tízezer érdeklődő – számolt be az országos kirakodóvásárról Tóvári György fő szervező. 

– Az országban is ritka, hogy egy sok száz éves hagyomány a mai napig szinte alig változó formában fennmaradjon és tovább éljen. Sárvár mezőváros évszázadok óta rendelkezett a vásártartás lehetőségével. Ugyanitt már a középkorban is sült a kolbász, a bódékban bort mértek, meg édes csemege is jutott az arra érdemeseknek. Az embereknek nagy szüksége van arra, hogy ezt a lazább és kötetlenebb rendezvényt újra megéljék. Jó egy kicsit kikapcsolódni, elfeledni a mindennapi gondokat. Ha mást nem, sétálgatni, találkozni az ismerősökkel-barátokkal, és ha szükséges, akkor természetesen vásárolni is. Változik az igény és a kínálat is. Egyik évről a másikra talán észre sem vesszük, de tíz-húsz éves időszakot nézve érzékelhetők az átalakulások. Emellett az egykori és a mostani szervezők is mindig újítottak, újítanak valamit – emlékezett egykori szervezőként a vásárra Kondora István, Sárvár polgármestere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában