Postánkból: Fehér Levente - Beszélni nehéz

A természet már a szebbik arcát mutatja. Ebben a sétáló fényben egy buszmegállóban a fiatalok egy csoportja vert tanyát. Zeng az ajkuk, na nem úgy, mint egy zongora. Hajszolt életükből csak a munka hiányzik. Egy lógós, hosszúra nőtt tini viszi el a pálmát. „Böjtös” arcán csak az izzó parázs a varázs. Mohón fújja a füstöt, hamar leszüretel néhány szálat, aztán az üres dobozt hanyagul földre ejti. Ők hiányoznak valahonnan, még nem harangoztak delet. A tantermeken át csörtető csengő hangját ők nem hallják meg. A társa hátán egy soványka hátizsák pihen. Kirajzolódik benne néhány mostohán kezelt tankönyv. Mosdatlan beszédjük, obszcén, trágár kifejezések tartják össze őket. Ezek között a gyerekek között jó az összhang. Sajátos nyelvet beszélnek, melyet csak ők értenek. De ne felejtsük el, hogy minden gyerek különleges, egyedi, tehát értékes. Külső segítségre van szükségük. Ha felkutatnánk a dohányzás és a durva beszéd kiváltó okait, sokat segíthetnénk nekik. Türelemmel, értő figyelemmel megvalósítható. Sokat kellene beszélgetni velük. A mozgás, a sport sokat segíthet (a mozgás már kicsi korban segíti az agyműködést). Nincs rossz gyermek, csak olyan akivel rosszul bántak, és nem szerettek. Majd elfelejtem, hogy a pozitív példa milyen fontos, hiszen a gyerek csak lemásolja a szülők viselkedését. Egy szép gondolat az, hogy a kisgyermek első képeskönyve a szülei élete. 

 Kissé távolabb csillog-villog egy babakocsi, elég szakaszosan halad. Az anyának látszó hölgy kínos lassúsággal, bizonytalanul helyváltoztató mozgásra készül. Anyuka erősen kapaszkodik a kocsiba. A váratlan irányváltoztatásokat extrém mozdulatok kísérik földön, föld felett. Néhány telt pohár még nem a világ vége gondolja, néhány kis tömény enyhe bódulatba kergeti. Az alkohol szabadjára engedi a mosdatlan trágár beszédet. Ez a szűretlen méreg rátalál a kocsiban ülő illatos szépségre, ki mosolyogva tündököl. Valószínű sajnos, hogy ezeket a csúf kifejezéseket és agresszív beszédtechnikát viszi tovább ez a kisbaba. Elszomorodok és dühös vagyok, amiért ezt az aranyszínű mézédes anyanyelvet ilyen sokan sebzik meg, megbetegítik. Ezt a nyelvet édesanyánktól örököltük, hogy aztán majd továbbadjuk mi is. Ezen a nyelven fejezzük ki a legdrágábbat, azt, hogy édesanya (mert, hogy igazi). Ez a nyelv tömör, hajlékony, dallamos, színes és állandóan fejlődő. Gazdagon ölelő, és nagyon szerethető. Ezen a nyelven emelkedünk gigászi magasságokba. Tudósok, költők, művészek és a hétköznapi emberek is ezt a nyelvet használják. 

Eleink is használták az igazság közlésére, hiszen aki beszél szépen, ki őszintén szól, az az igazat mondja. Továbbá ezen a nyelven fohászkodunk is. Sajnos a hétköznapi beszéd lassan kocsmai nyelvvé degradálódik. Ködbe vesztek már a szép egész köszöntések. Ünnepi eseménynek számít, ha illendően üdvözöljük egymást. A fogyasztói őrületben elharapjuk, elfogyasztjuk a szavakat, mondatokat. A gyermekkorban kezdődő nyelvi fejlesztés sokat segíthet. A sok mese esélyt ad a gyermeknek, hogy egészségesen beszélő felnőtt legyen. Szocializálódik a családban, úgy tesz-vesz, ahogy látja és hallja a szülőket. A mese által veszi birtokba a világot, megtanul belül beszélni, vagyis gondolkodni. A szép beszéd tanítható és tanulható. Általában arról beszélünk, ami csordultig a szívünkben, gondolatainkban van. Ha szépen beszélünk, meleg érzelmeket fejezünk ki. Sokat segíthet a média, például nyelvművelő műsorok közvetítésével. Úgy gondolom, ha az eladó köszön a vásárlónak, jó érzéssel tölti el őt. Ha a doktor előre köszön a női betegének, ez a gyógyító terápia része is lehet. Ugye? Jó érzéssel tölti el az idősebb korosztályt, ha előre köszönnek a fiatalok, a hölgyeknek meg a férfiak. 

Előre köszönjön a diák a tanárnak, nyilván a tanár meg vissza. Jó lenne, ha kulturáltan tudnánk beszélni egymással, ezért szükség van a jó mintákra, például: a színészek, akik a nyelv leghivatottabb tolmácsolói, beszéljenek érthetően, szépen. Nagy költőnk, Kosztolányi mondta, hogy a beteg nyelvnek legjobb helye a színház. Ott gyógyulhat és tisztulhat meg igazán. Sajnos némely előadáson inkább megbetegszik a nyelv. Néhány színház már nem kincsesládája, tündérkertje a magyar nyelvnek. Ez szomorú, és egyben felháborító. A szép beszéd kulturális javaink egy része, általa áthangolódunk a derűre. Aki szépen beszél, lelkének melegét adja a másik embernek. Ez alapján is felismerhetők vagyunk, hiszen ez a névjegyünk. Otromba, durva beszéd még senkit nem tett jobbá. Szavaink tükrözik a belső értékeinket és lelkünk értéktelenségét. 

Örvendetes jelenség viszont, hogy vezetőink, pedagógusaink nagy hangsúlyt fektetnek az anyanyelv ápolására. A szépkiejtési, szép beszéd, nyelvhasználati versenyek segítik az ifjúság jobbá tételét. Aztán megtanulják azt is, hogy az élet örömét, értelmét a munka adja. Ezek a versenyek magukban hordozzák a nyelvi szépség ígéretét. Éveinken gyorsan átrohan az idő, ezért nem érdemes elszegődni a rosszhoz. Szépen beszélni, a közösségért valami hasznosat tenni viszont érdemes. A magyar nyelv gyönyörű! Ne engedjük, hogy csillogó fénye elhalványuljon! Éljenek a nyelvápolók sokáig! 

U.i.: A folytonos zajban élő embereknek szükségük van egy kis kikapcsolódásra, nyugalomra. Ezt a nyugalmat érzem akkor is, ha találkozom egy kedves ismerős párral, Lajos bácsival és Irma nénivel. Különleges emberek, mely abban áll, hogy ők szépen használják az anyanyelvet. Nem tagjai egyik nyelvápoló szövetségnek sem. Mégis oly természetesen beszélnek szépen, helyesen, ha hallom őket, gyengéd képzeteket keltenek bennem. Nem fiatalok már, ifjú tavaszukat befedte az ősz. Érzelmeiket gazdagon verbalizálják. Irma néninek különösen szép dallamos, zeneien csengő a hangja. Tanulhatnánk tőlük, mert ők értéket képviselnek, gyarapítják szellemi életünket. Hát nem tartalmasabb és szebb így az élet? Lajos bácsi hetente egyszer a mezőn sütkérező virágokból illatos csokrot szed Irma néninek. Mindig benne van a titkos üzenet: tisztellek, szeretlek. Szomjúhozzuk a békét, nyugalmat teremtő szavaknak egymást segítő, erősítő jellegét.