Megyei Prima díj 2022

2022.10.19. 07:00

Sikeres vezetőedző: Varsányi Áron is a Vas Megyei Prima díj jelöltjei között

Varsányi Áron vezetőedző, a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület alapítója az idei Vas Megyei Prima díj jelöltjei között a magyar sport kategóriagyőztese.

Merklin Tímea

Fotó: © Unger Tamás

Sportszeretete kisiskolás korában kezdődött, majd kitartó szorgalma hozta számára a két felnőtt bajnoki érmet és egy válogatottkeret-tagságot. Sérülése előtt tizenhárom évig bokszolt, nagyrészt Csingi bá, azaz Nemes Emil irányításával. 2007-ben végezte el az edzői szakot, 2014-ben nemzetközi minősítést szerzett. A 2009-ben megalapított egyesület első évében már két bajnokot avattak, 2011-ben pedig Hámori Ádám junior-Európa-bajnok lett. Felkészítésének köszönhetően tanítványai tizenöt Eb-, vb-éremnél tartanak. Edzőtársaival végzett munkája révén az egyesület az ország élvonalához tartozik. 

Két cikluson át az ökölvívás régióvezetőjeként tevékenykedett. Az egyesület az évet a nemzetközi edzőmérkőzések napjával nyitja meg, ahol három ringben több nemzet több száz sportolója mérheti fel tudását. Évente megrendezik az Ostrom kupát és a Jurisics-kupát, amely egyben jótékonysági program is, mindig egy Kőszeg környéki beteg gyermeknek segítenek. Negyedik éve rendezték meg a Mozdulj, Kőszeg!-et, rendszeresen tartanak bemutatóórákat, hogy népszerűsítsék a sportot. Eddig két sikeres magyar bajnokságot is szerveztek, illetve az idén útjára indítottak egy saját szervezésű futóversenyt. 

Varsányi Áron évek óta segédkezett a válogatottak mellett, míg 2020-tól felkérték a férfi ifjúsági ökölvívó-válogatott irányítására. Versenyzői több évben kiérdemelték az év ökölvívójának járó díjat, ő maga 2022 áprilisában az év legjobb felnőtt női edzői és az év ifjúsági férfi edzői elismerést vehette át Budapesten.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában