Leleplezték

2022.10.26. 14:38

Utca és szobor őrzi Király Ferenc emlékét Szombathelyen - fotók

Utcát neveztek el Király Ferencről, a Haladás korábbi legendás futballistájáról, a Király Sportegyesület első elnökéről, sportkomplexumunk társalapítójáról - akinek az emlékét immár egy bronzszobor is őrzi a Király Sportlétesítményben.

Tóth Gábor

Forrás: Unger Tamás

Újperinten a korábban Hajnóczy József nevét viselő utca egyik szakaszát nevezték át Király Ferenc utcává. Majd az utcanév-tábla avatás után ünnepélyes, bensőséges hangulatban leplezték le Király Ferenc egész alakos szobrát a Király Sportlétesítményben. Tóth Kálmán városi képviselő személyes hangvételű beszédében felidézte, hogy gyerekként a Rohonci úti stadion lelátójáról ismerte meg Király Ferencet, akivel - jóval később - kollégák lettek, és akit lehetett tisztelni, kedvelni. Egyénisége, személyisége alkalmassá teszi, hogy helyi értékként, példaképként tekintsenek rá Szombathelyen.

© Unger Tamás
Forrás: Unger Tamás

A Haladás Öregfiúk nevében a korábbi legendás kapus, Hegedüs Péter arról beszélt, hogy Király Ferenc akaraterejével, ambiciózusságával, kitartásával, fegyelmezettségével tűnt ki a zöld-fehérek legendás, 70'-es, 80'-as évekbeli csapatából, miközben egy tiszta szívű jó barát is volt. Király Ferenc fia, a Király SE elnöke, a 108-szoros válogatottsági rekorder Király Gábor megköszönte a szombathelyi önkormányzatnak, hogy utca is viselheti édesapja nevét. Köszönetet mondott a szobor alkotójának, Veres Gábornak is. Király Ferencnek szívügye volt a Király Sportlétesítmény - jobb helyen nem is lehetne a szobor. Király Gábor elmondta még, hogy azért a mai napra esett az ünnepség időpontja, mert 20 évvel ezelőtt az első kapavágással ekkor kezdődött a sportlétesítmény építése.

A 210 centis bronzszobor a 2022-ben Munkácsy Mihály-díjjal kitüntetett Veres Gábor szobrászművész alkotása. Veres Gábor keze nyomát csaknem 100 köztéri alkotás őrzi országszerte, Szombathelyen a nevéhez fűződik Weöres Sándor szobra a macskájával az MMIK és az egyetem közötti sétánynál, Antall József mellszobra a megyei könyvtár előtt, James Joyce ábrázolása a Fő téren, vagy Szent II. János Pál pápa szobra a Szalézi templomnál. Ami pedig a mostani alkotását illeti, az a 32 éves, ereje teljében lévő Király Ferencet ábrázolja, szeretett csapata, a Szombathelyi Haladás színeiben. A bronzszobor 350 kilós és viaszveszejtéses bronzöntő eljárással készült. Talapzata egyméteres, 400 kilós, gránit és márvány. A szobrot a család állíttatta.

Király Ferenc idén töltötte volna be a 70. életévét. Szombathelyen született, gyermekkorát Újperinten töltötte, a mai Király Sportlétesítmény helyén lévő réten, mezőn kezdett el futballozni. Labdarúgó pályafutását a Szombathelyi Spartacusban kezdte, innen került a Haladáshoz, ahol 1970 és 1984 között összesen 260 első osztályú mérkőzésen viselte a zöld-fehér mezt, ezeken 30 gólig jutott, igazi legenda lett. Klubkarrierje csúcsán 1975-ben a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjébe vezette a Haladást, ahol végül 3-2-re kapott ki csapata az Újpesti Dózsától. Ez a meccs nemzetközi kupaindulást jelentett a zöld-fehéreknek, és Király Ferenc a KEK-ben is letette a névjegyét, ahol gólt szerzett a máltai La Valletta ellen. Tagja volt 1983-ban az indiai Nehru-kupát nyert - a magyar olimpiai válogatottként szerepelt - Haladásnak is. Futball karrierjét Ausztriában, Oberwartban fejezte be 1986-ban. Majd 2003-tól a Király Sportlétesítmény felépítésén és működtetésén dolgozott, 2006-ban részt vett a Király Sportegyesület megalapításában, haláláig az egyesület elnöke volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában