Elismerések

2022.11.08. 17:45

A Dr. Pető Ernő-emlékplakettet prof. dr. Döbrönte Zoltán és posztumusz dr. Bokor Nándor kapta – Emlékünnepség a kórházalapító tiszteletére - fotók

Vasvármegye és Szombathely Város Közkórháza alapítója, dr. Pető Ernő emlékére rendezett tudományos ülést kedden a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház és Tudományos Bizottsága. A Dr. Pető Ernő-emlékplakettet prof. dr. Döbrönte Zoltán és posztumusz dr. Bokor Nándor kapta.

Tóth Kata

Forrás: Szendi Péter

A Romhányi-teremben tartott emlékünnepségen elsősként prof. dr. Márkus Béla, a Tudományos Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. A kórházalapító életéről, tevékenységéről dr. Baranyai Marietta osztályvezető főorvos beszélt. – Ki volt Pető Ernő? Egy ember, aki mert nagyot álmodni, volt ereje, tehetsége és kitartása véghezvinni, miközben ember tudott maradni – foglalta össze az előadása végén.

A kísérleti kutatástól a klinikai jellegű tudományos munkásságig címmel prof. dr. Döbrönte Zoltán nyugalmazott osztályvezető főorvos tartotta az emlékelőadást, beszámolva tudományos tevékenységéről és orvosi pályafutásáról. Ezután díjakat adtak át az ünnepségen. A Dr. Pető Ernő-emlékplakettet prof. dr. Döbrönte Zoltán és posztumusz dr. Bokor Nándor kapta – a főorvos 2020-ban hunyt el, helyette lánya, dr. Bokor Anita vette át az elismerést prof. dr. Nagy Lajos főigazgatótól. A Szakdolgozói életműdíjat Móricz Józsefné intézetvezető ápoló vehette át a főigazgatótól és Altmajer Beáta ápolási igazgatótól. A továbbiakban adjunktusi, főorvosi kinevezéseket, majd születésnapi jubileumi érmeket adott át a főigazgató – utóbbiakat azoknak a kórházi dolgozóknak, akik betöltötték a 70., 75., 80., 85., illetve a 90. évüket. 

Prof. Dr. Döbrönte Zoltán nyugalmazott osztályvezető főorvos  

Egyetemi tanulmányait a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1962 és 1968 közt végezte. 1968-1973-ig a Szegedi Orvostudományi Egyetem II. sz., majd 1985-ig az I. sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozott. 1973-ban belgyógyászatból, 1980-ban gasztroenterológiából tett szakvizsgát. Kandidátusi értekezését 1985-ben „Az emberi gyomornyálkahártya-keringés vizsgálata új clearance eljárással” témában védte meg.

1985-től Szombathelyen, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban dolgozik, 1988-ig Központi Endoszkópos Laboratórium vezető főorvosaként, 1988-tól 2008-ig a Gasztroenterológiai és Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosaként, 2009-től nyugdíj melletti részfoglalkozású főorvosként. 1976-77-ben egy évet töltött az Erlangen-Nürnbergi Egyetem Belgyógyászati Klinikáján, Európa vezető gasztroenterológiai centrumában. Emellett többször vett részt rövidebb tanulmányutakon más németországi gasztroenterológiai centrumokban. Mellékállásban 2006-2012 közt a Pécsi Tudományegyetem ETK Szombathelyi Képzési Központ tanszéki csoportvezetője volt, jelenleg is a Doktori Iskola tagja.

1989-től címzetes egyetemi docens, 1996-ban habilitált, 1998-ban egyetemi magántanári, 2006-ban egyetemi tanári kinevezést kapott (Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar). Éveken keresztül tagja volt a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégiumnak és a Belgyógyászati Szakmai Kollégiumnak, vezetőségi tagja és főtitkára a Gasztroenterológiai Társaságnak, 8 éven át az Endoszkópos Szekció elnöke. 2013-ig Vas megyei belgyógyászati és regionális gasztroenterológus szakfelügyelő főorvosi feladatokat látta el. Az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságban megalakulásától a Gasztroenterológiai Munkabizottság alelnöke, majd elnöke (2009-2014), ezt követően az Orvostudományi Szakbizottság elnöke (2014-2018) volt. Tagja volt több nemzetközi tudományos társaságnak, köztük az American Gastroenterological Association-nek (AGA). A Közép-Német Gasztroenterológiai Társaság 2010-ben tiszteletbeli tagjává választotta.

Több szakmai kitüntetésben részesült: Vas Megyéért kitüntetés, Vas Megyei Prima Díj, MBT Dunántúli Szekció vándorgyűlés emlékérem, LAM díj, Markusovszky Lajos díj, Zsámbéky Pál plakett, Hetényi Géza emlékérem, Friedrich László emlékérem. Egészségügyi Miniszter elismerő oklevele, Pro Optimo Merito in Gastroenterologia emlékérem. Hazai és nemzetközi folyóiratokban megjelent közleményei száma 296 (köztük 113 idegen nyelvű), melyből 157 in extenso közlemény, 139 idézhető abstract, emellett 4 szakkönyv szerzője, 1 könyv szerkesztője, 4 könyv társszerkesztője és 77 könyvfejezet szerzője. Hazai és nemzetközi tudományos és továbbképző rendezvényeken 614 előadást tartott.

Dr. Bokor Nándor főorvos posztumusz (1937-2020)

Megyénk talán legkisebb településén (Fűztűn) született Bokor Nándor, aki kiváló képességeinek, hallatlan szorgalmának, kitartásának köszönhetően vált Vas megye egyik legkiválóbb belgyógyászává. Dr. Zsámbéky Pál főorvos kezdeményezésére ő volt az, aki először végzett régiónkban hajlékony műszerekkel gyomor- és vastagbéltükrözést, endoszkópon keresztül ő ábrázolta először az epeutakat és a hasnyálmirigy-vezetéket, így joggal tekinthetjük őt a gasztroenterológia Vas megyei atyjának. Korán fölismerte az endoszkópia szerepét a rákbetegség megelőzésében: számtalan beteg vastag- és végbélpolypusát távolította el, így nem kis szerepe van abban, hogy ma nálunk a többi magyarországi régióénál alacsonyabb a bélrákhalálozás.

Dr. Bokor Nándor több mint ötven évet felölelő orvosi pályája teljes egészében Szombathelyhez kötődött. Pályakezdőként volt olyan éve, hogy 105-ször ügyelt osztályán, később főorvosként több alkalommal vezette a Gasztroenterológiai Osztályt. Elismertségét jelzi, hogy a pápalátogatás idején őt bízták meg a szombathelyi egészségügyi ellátás irányításával.

Visszaemlékezésében szerényen azt írja, hogy munkatársaival a kapcsolata felhőtlen volt, valójában sok ápoló- és orvoskollégája rajongott érte. Csöndes bölcsessége, józan gyakorlatiassága, pedáns következetessége, kedves humora sokakat elbűvölt. Számos fiatal orvos miatta döntött úgy, hogy megtanulja a sok teherrel járó emésztőszervi tükrözést, ma tanítványai elismert endoszkóposok hazánkban és külföldön egyaránt. Különösen fontosnak tartotta az ápolóképzést. Kiváló ápolástani könyvéért, tartalmas előadásaiért kapta élete első kitüntetését, melyet több mint tíz szakmai elismerés követett. Egyéniségének meghatározó eleme volt az empátia, az emberség. Betegeinek, kollégáinak rengeteg segítséget nyújtott együttérző támogatása. Páciensei nagyon szerették, mert örömmel gyógyította őket, mert még a legelkeseredettebb helyzetben is képes volt enyhíteni szenvedésüket. A szintén kiváló főorvosként ismert, halála előtt hat évig nagybeteg feleségét otthonában, nehézségeket nem említve, töretlen gondossággal ápolta. Sosem panaszkodott. Személyisége végtelen türelmet, állandó kiegyensúlyozottságot, rendíthetetlen derűt sugárzott.

Sokoldalú emberként jártas volt a művészetekben, visszaemlékezéseit tartalmazó könyve irodalmi értékű. Legkedvesebb hobbija a fafaragás volt, több alkotását a profik is örömmel vállalnák. Példás kommunikációja, empátiája, bölcsessége, endoszkópkezelési technikája, gondossága kitörölhetetlenül beépült elménkbe és mozdulatainkba. Még ha olykor nem is tudatosul, személyisége elkísér bennünket és remélhetőleg a következő generációkra is hatni fog.

SZAKDOLGOZÓI ÉLETMŰDÍJ

Móricz Józsefné intézetvezető ápoló

Móricz Józsefné, ahogyan mindenki ismeri „Engi”, neve összeforrt az egészségügyi hivatással, 47 éve állt szolgálatban, ebből 33 évet vezetőként irányította a betegellátást, ahogyan Ő fogalmaz, ez a második élete és ezt csak szívvel, szeretettel, elhivatottsággal lehet végezni.

1975-ben kezdte pályafutását Szentgotthárdon orvosírnokként, de nem elégedett meg azzal, hogy csak kívülről szemlélje a betegellátást, nagy volt benne a tudásszomj, folyamatosan képezte magát. Első mérföldkő az Általános ápoló, általános asszisztensi végzettség megszerzése volt, azt követte az EKG asszisztensi majd a Diplomás ápolói szak elvégzése és nem utolsósorban 1997-ben, a sort, az Egészségügyi menedzser főiskola zárta. 1989 januárjától, 35 évesen ápolási igazgatói posztot töltött be a szentgotthárdi Rehabilitációs Kórház és Gyógyfürdő intézményében 2007-ig.

2007-től a Szentgotthárdi Rehabilitációs Kórház és a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház intézményi összevonásra került. Az összevonás után kapta meg az ápolásvezetői kinevezését. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Menedzsmentje, a vezetői képességének, rátermettségének elismeréseként 2015. november 01-től a Körmendi telephely ápolásvezető feladataival is megbízta. Hívatásának egyik fontos alapja a betegek megértése, feléjük megnyilvánuló szeretet, ami sokat segít a gyógyulásukban. Megbízható, precíz és pontos munkaerő. A betegekkel kapcsolatos feladat ellátását mély humánum és az idősek iránti tisztelet, empátia jellemezte. Nyugdíjas éveihez nagyon jó egészséget kívánva, köszönjük az eddigieket az Életműdíjjal.

KÓRHÁZI ELISMERÉSEK, KINEVEZÉSEK ÁTADÁSA

Adjunktusi kinevezés

Dr. Balassa Tibor Traumatológia Osztály

Dr. Erdődi Zoltán Pulmonológia Osztály

Dr. Jászay Emese Reumatológia Osztály

Főorvosi cím:

Dr. Bierer Gábor Sürgősségi Betegellátó Osztály

Dr. Doma Géza Szülészet-Nőgyógyászati Osztály

Dr. Fülöp Adrienn Központi Radiológia Osztály

Dr. Hajdu Krisztina Pulmonológia Osztály

Dr. Halmosi Ágnes Szemészeti Osztály

Dr. Könyves Károly Urológiai Osztály

Dr. Márk Levente Gasztroenterológiai és Belgyógyászati Osztály

Dr. Scheid Sándor Urológia Osztály

Dr. Torkos Miklós Bulcsú Ortopédia Osztály

Dr. Vigh Éva Központi Radiológia Osztály

Dr. Virág Éva Gasztroenterológiai és Belgyógyászati Osztály

Születésnapi jubileumi emlékérmek

70 éves születésnapi jubileumi emlékérem

Dr. Horváth Magdolna
Dr. Jáger Rita
Dr. Korcsmár József
Dr. Kósa Éva
Dr. Mikó Katalin
Dr. Puskás Tivadar
Dr. Török Ilona
Dr. Vecseiné Kocsis Eszter

80 éves születésnapi jubileumi emlékérem

Dr. Farkas Stefánia
Dr. Fodor Erzsébet
Dr. Soroncz Mária Márta
 

90 éves születésnapi jubileumi emlékérmet kaptak, de egészségi állapotuk miatt nem tudták átvenni:

Prof. Dr. Cholnoky Péter
Prof. Dr. Illei György
Dr. Illei Györgyné Dr. Donhoffer Ágnes
Dr. Kántor Elemér

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában