Az országban három iskola

2022.11.22. 14:51

A Kanizsai Dorottya Gimnázium nyerte az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség iskola díját gimnázium kategóriában

Az országban három középiskola – köztük a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium – nyerte el az ebben az évben először kiosztott EJMSZ Iskola Díjat.

Tóth Kata

Forrás: VN-archív

A hazai és nemzetközi nagyvállalatokat tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) nyáron meghirdetett pályázatára az iskolák az általuk alkalmazott és legjobbnak tartott természettudományos (STEM) oktatási módszereikkel nevezhettek be. Gimnázium kategóriában a KDG érte el a legmagasabb pontszámot, ahol a jelenléti és a digitális oktatás teljes spektrumát használják a STEM tanítása során. 

A szakértő zsűri az értékelésében külön kiemelte az iskolában bevezetett Mozaik foglalkozásokat, amelyek során a diákok egy – egy témát a különböző tantárgyakhoz illeszkedve, saját kutatómunkán keresztül dolgoznak fel. Például A kis herceget nem csupán az irodalmi szempontok szerint elemezték, hanem megnézték a műben foglaltaknak a csillagászati, fizikai, biológiai és más összefüggéseit is - számolt be az egyik humánerőforrás-portál.

A legjobbaknak ítélt pályázók – a KDG-n kívül a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a fővárosi BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelv Technikum – az elismeréssel együtt pénzjutalomban részesültek. A három kategóriában – gimnázium, technikum/szakgimnázium és szakképző iskola – meghirdetett megmérettetés fődíjasai az oktatásfejlesztését érintő terveik megvalósításához egyenként 800.000 forintot kaptak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában