Olvasónk panasza

2022.11.23. 07:00

Beázott plafon, hangos kazán – Belvárosi szomszédvitának jártunk utána

Beázott a lakása, miután a felső szomszédja lakásfelújításba kezdett, a sérült plafont azóta sem javította ki a kárt okozó, akinek ráadásul zavaróan zajos a kazánja, állítja egy Welther Károly utcai társasházban lakó asszony.

Tóth Katalin

Purgai Lászlóné mutatja a csillár körül látható vizesedést

Fotó: Cseh Gábor

Purgai Lászlóné fordult lapunkhoz. Az idős hölgy feldúltan jött szerkesztőségünkbe, azt állítja, hogy jó ideje, március óta nem tud éjjel pihenni, olyan hangos az épületben felette lakó kazánja. Még nagyobb problémaként pedig azt említette, hogy felső szomszédja még év elején „beáztatta” a lakását, amelynek – erről a helyszínen mi is megbizonyosodtunk – több helyiségben látszanak a nyomai. A szomszéddal már januárban, közvetlenül azután, hogy meglátta a beázás nyomát a vakolaton, felvette a kapcsolatot, aki – állítja Purgai Lászlóné – a csillárját helyre rakta, majd annyit mondott, hogy kijavítja a mennyezet vakolatát, miután kiszárad a fal. Panaszosunk ezzel nem elégszik meg, ő azt szeretné, ha kimeszelné a teljes mennyezetet a kárt okozó. Azt mondja, egyszer már jelentkezett a szomszédja, de akkor éppen sokáig betegeskedett, nem volt alkalmas az időpont, hogy beengedje.

A Szova Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt. látja el a házban a társasházi közös képviseletet, már feléjük is jelezte a problémát, mondta. Hozzájuk fordult lapunk is: mi történt eddig és mi lehet a megoldás az ügyben? Vajon jogos, amit a hölgy kér a javításra vonatkozóan? Hogyan rendelkezik erről a jogszabály? – kérdeztük.

Meizner Vera városüzemeltetési igazgató válaszában azt írta,  a társasházkezelési osztályon kollégái tudnak a leáztatás problémájáról. A Welther Károly utcai ingatlanban a felső lakás felújítása során a betonozáskor a beton nedvességtartalma átáztatta a födémet. Akkor a felső lakót értesítették, aki segítőkészen, felelőssége tudatában igyekezett helytállni. Az azonnali hibaelhárítást igénylő munkára – a csillár körüli vizesedés miatt a balesetveszély elhárítása – azonnal villanyszerelőt küldött, aki a balesetveszély lehetőségét ellenőrizte. A falvizesedés utáni helyreállítást a száradás után kívánta elvégeztetni saját költségen. Az igazgató arról is beszámolt: később társasházkezelő kolléganője más ügy miatt tett látogatást Purgai Lászlónénál, akkor rákérdezett, hogy a helyreállítás megtörtént-e. Nemleges választ kapott, és a panaszos egyben kinyilatkoztatta azt is, hogy a lakásába senkit nem enged be. A helyszínen a kolléganője telefonon felhívta a felső tulajdonost is, aki elmondta, hogy többször megkísérelték a helyreállítást, de nem tudtak bejutni a lakásba. Elmondása szerint a hölgy nem ad lehetőséget a helyreállítási munkák elvégzésére. A városüzemeltető lapunknak írt levelében hozzátette: a kazán működésével járó zajhatásról nincs tudomásuk, a ház más lakója nem jelezte azt. Kitért arra is, hogy az említett problémák alapvetően a két tulajdonos közötti vita, ami miatt cégük társasházkezelői intézkedéseket nem tett, hiszen ez nem tartozik a hatáskörükbe. Megítélésük szerint a jelzett eset esetleg birtoksértési vita lehet, amelynek kezelése azonban nem közös képviselői hatáskör.

A történethez hozzátartozik, hogy amikor a helyszínen jártunk, megpróbáltuk megszólítani az ügyben a felső szomszédot is, mi az ő álláspontja, de éppen nem tartózkodott otthon, a csengetésünkre legalábbis nem nyitott ajtót.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában