Horgászat

2022.11.20. 16:30

Dévérkeszeg és süllő is került a vasi vizekbe

A gazdasági és halbeszerzési problémák ellenére a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége – összhangban a halgazdálkodási tervekben foglaltakkal – igyekszik a ponty mellett a fehérhal és ragadozó állomány pótlásáról is gondoskodni.

EB

A keszegfélék beszerzési ára 1.200-1.300 forint között van kilónként, míg a süllőé meghaladja a 6 ezer forintot. Az idén a mintegy 60 tonna ponty mellett kihelyeztek már – a pénteki telepítésen kívül – 11.800 kilogramm fehér, továbbá 850 kiló ragadozó halat – tájékoztatott Mesterházy József, a szövetség halgazdálkodási csoportvezetője. November elején a Tógazda Zrt. nagyberki telephelyéről a Rába Ikervár-Rum közötti szakaszára 130 kiló II. nyaras süllő került, II. nyaras dévérkeszegből telepítettek 250 kilogrammot a Vadása-tóba, 300 kilogrammot a Magyarszecsődi kavics­bánya-tóba és a Máriaújfalui Hársas-tóba, 400 kilót az Újperinti I. sz. kavicsbánya-tóba, 500 kilót a Szombathelyi Csónakázótóba és 250 kilót a Szombathelyi Horgásztóba. A telepítések után nem rendeltek el általános horgászati tilalmat. 

 

 

 

Címkék#horgászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában