Egyfecske - Izgalom és félelem kéz a kézben - Sokszor keverjük össze ezt a két érzést

Tizenhat éve ezekben a napokban elképesztő izgalmat éreztem. Akkor persze félelemnek hívtam. Sokszor keverjük össze ezt a két érzést. Tizenhat éve ezekben a napokban még nem sejthettem, hogy az az izgalom, ami pulzál bennem, előjele annak, hogy hamarosan minden megváltozik az életemben. Ahogy én is megváltozom, visszavonhatatlanul. Tizenhat esztendeje egy hófehér gombóc labradorkölyök csak rám várt. Én pedig rá! A találkozásunk pillanatai örökké a szívembe vésődtek. Amikor Lili jövőbeni kiképzője a kezembe adta csöpp kiskutyámat, azt sem tudtam, hogy hogyan fogjam. Próbáltam nem leejteni a forgácsillatú, szívmeleg kis testet. A hazafelé út óráit szótlanul viselte, aztán itthon belemancsolt a kiskutyák szertelen életébe. Rágott, amit lelt, pisilt-kakilt, ahova sikerült, és evett-aludt-rosszalkodott. Tizenhat év. Nem gondoltam, hogy az az átalakulás, ami vár ránk, az egész életemet átformálja. Minden, amit szilárd alapnak hittem, darabokra hullott, hogy valami még stabilabb épülhessen a helyére. Ami megtart, ami megtámaszt! Tizenhat csodálatos, leírhatatlan közös év után most először egyedül emlékezem. Nincs mellettem Lili, hogy megsimogassam okos, busa fejét! Hogy átöleljem és lógó füleibe súgjam, miközben beszívom az illatát, hogy köszönöm! Köszönöm neked, hogy kivezettél a sötétségből, hogy fényt hoztál az életembe, és hogy előre kitapostad azt az utat, amit most is járok!