Emlékezés kint és bent - Az emlékezés személyes, egyéni, hogy ki hogyan éli meg - Horváth Nikoletta tollából

Az emlékezés személyes. Egyéni, hogy ki hogyan éli meg. Van, akinek nyugalmat az ad, ha kimehet a temetőbe, ha beléphet a múltba, hogy onnan kilépve haladhasson tovább. Van, aki gyertyát gyújt, és elmerül abban a világosságban, ahol nem létezik a gyász sötétsége. Van, aki sír, könnyeivel öntözve a földet, amely oly sokak porhüvelyét őrzi. Van, aki ír, s a szavakban ott pulzál minden, ami kimondhatatlan s mégis leírható. Mindenki úgy cselekszik, ahogy azt a személyes emlékezés kívánja. Nincs helyes és helytelen, ahogy két egyforma veszteség, gyász sincs. 

Bárki bármiképp tartja szívében a szeretet tüzét, az tiszteletre méltó. Amikor az emlékezés testet ölt, a halál megszűnik. Amikor egy gesztusban, szóban, mozdulatban felbukkan az, aki fizikai valójában már nincs jelen, akkor az élet győzedelmeskedik. Amikor pedig új utakat járunk, akkor a legnagyobb tisztelettel a szívünkben tehetjük ezt meg, becsben tartva mindazt a tanítást, amit kaptunk és a tudásmagot, amit elültetni akarunk. Hányféleképp létezhet tovább az élet? Ahányféleképp átitathat minket az emlékezet. Végtelen!