Elismeréseket adtak át

2022.11.07. 20:08

Emlékülés, előadások, elismerések a Királyi Városnapon – Posztumusz Díszpolgári címet kapott Chernel István - fotók

Emlékülés tárgyalta a Chernel-család történetét, elhunyt díszpolgáraikról is megemlékeztek a kőszegiek hétfőn a Királyi Városnapon. Az ünnepi képviselő-testületi ülésen elismeréseket adtak át.

Tóth Kata

Forrás: Unger Tamás

1648. november 6-án a Magyar Országgyűlés szentesítette Kőszeg visszatérését a Szent Koronához. III. Ferdinánd megerősítette Kőszeg évszázados jogait, és Vas megyében egyedüli városként Kőszegnek Szabad királyi város jogot adományozott. A kiváltság megszerzéséről, amellyel Kőszeg országrendiséget kapott, 25 éve – az idén is ünnepséggel emlékeztek meg a városban.

„Chernel 100 és 200 – A kőszegi Chernel-család története címmel történelmi emléküléssel kezdődött a városnap a könyvtárban. A család kőszegi ágáról Söptei Imre főlevéltáros beszélt; prof. dr. Faragó Sándor akadémikus, rector emeritus az európai hírű kőszegi madártudóst, Chernel Istvánt mutatta be, akinek úttörő madártani és természetvédelmi munkájáról dr. Vig Károly, a Savaria múzeum tudományos igazgatóhelyettese, a zenéhez fűződő viszonyáról Uwe Scheer, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete kutatója szólt. Édesapjáról Chernel Kálmán és a kultúra Kőszegen címmel dr. Mentényi Klára művészettörténész tartott előadást.

Délután a temetőben elhunyt díszpolgáraik – Kincs István, Székely László, Chernel Kálmán, Chernel István, Hauer Tamás, Kristóf Ágota, Jenkei Ede, dr. Gyöngyös Endre és Lóránt Gyula – emléke előtt tisztelegtek a kőszegiek. A gimnázium dísztermében először aJó tanuló, jó sportoló díjakat adták át, majd dr. Bariska István mutatta be a Kőszeg értékei 50 kiadványt; Pócza Zoltán igazgató a 40 éves Kőszegi Várszínház történetét foglalta össze; Chernel István alakját Faragó Sándor idézte fel.

 

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

RÁBA ATTILA

A Kőszegi Sporthorgász Egyesület meghatározó tagja 1994 óta. 2003-tól aktív egyesületi munkát végez: segíti a gyermekhorgászok képzését, a természetvédelmi munkát, és a mindennapokban a tavak körüli munkák állandó szervezője, irányítója, résztvevője. A tavak környékén lévő fák gondozásában, a fűnyírásban, a területek makulátlan tisztaságában, a műtárgyak állagmegóvásában, a tavak vízszintjének, tisztaságának napi fenntartásában, üzemeltetésben élen jár, kiemelkedő munkát végzett és végez.

2010-ben választotta meg a Kőszegi Sporthorgász Egyesület környezetvédelmi felelősnek. Mindkét tó hordozza a keze nyomát. A fejlesztések elgondolásában és a megvalósítás munkálatainak szervezésében folyamatos, aktív irányítói és végrehajtói szerepe van. Egyesületi tisztsége által rárótt feladatát immár 12 éve végzi fáradhatatlanul, eredményei mindenki számára láthatók, élvezhetők.

A kőszegi horgászsport megismertetéséért és fenntartásáért, a sikeres utánpótlás nevelésért végzett aktív munkájának elismeréséért Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

ABÉRT GÁBORNÉ 

A Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek 1992. év óta tagja, 1994-től az önkéntes tűzoltó egyesület gazdasági vezetőjeként látja el a tűzoltó szolgálatot. Szakmai felkészültségének köszönhetően stabilizálódott a szervezet gazdasági helyzete, megalapozott gazdálkodás folyik, és ez megteremtette a szervezet fenntartásához szükséges személyi és eszközrendszerek anyagi biztosítását. Alapító tagja volt az 1998-ban megszervezett köztestületi tűzoltóságnak, ahol szintén elfogadta a tagság felkérésére a gazdasági vezetői beosztást. Aktívan elősegíti a tűzoltó szervezet mentő és megelőző lakosságvédelmi és települési tűzvédelmének eszközfejlesztését, eszközbeszerzését, köztük a legmodernebb, több mint százmillió forint értékű, középkategóriájú gépjárműfecskendő beszerzését, amely a Kőszegi Önkormányzati Tűzoltóság birtokába került. Alapítója a felnőtt tűzoltóversenyeken részt vevő női versenycsapatnak. Rajparancsnokként irányította a női sport versenycsapatot, vezette sikerekre csapat tagjait a 2006 évben Kőszegen megrendezett országos tűzoltó versenyen. A megyei, országos versenyeken több első helyezés birtokosa, részt vett és a sikerek kovácsa volt a 2010-ben a csehországi Ostravában, majd 2014-ben a franciaországi Mulhouse-ban megrendezett tűzoltó olimpián sikeresen szerepelő női rajnak.

A Kőszegi Tűzoltó Egyesületben több, mint 25 éve végzett önzetlen és példaértékű gazdálkodásirányítási tevékenységének és kiváló közösségépítő és társadalmi munkájának elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

 

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

MECZÓ ANDRÁS

Meczó András a Kőszegfalvi Sportegyesület alapító tagja, majd hosszú ideig a focicsapat lelkes játékosa volt. A sportág iránti elköteleződésének köszönhetően az aktív sport befejezése után sem hagyta el a csapatot, sikeres edzőként folytatta pályafutását. Eredményességének köszönhetően a focicsapatot a bajnoki cím elérésére vezette. Az edzői munka lezárása után is töretlen dinamizmussal és tevékenyen segítette az egyesület munkáját. Jelenleg is a sportegyesület lelkes tagja, odaadó munkájára mindig számítani lehet. A Kőszegfalvi Sportegyesületben folytatott lelkes sportéleti szerepvállalása és eredményes, önzetlen edzői munkája elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

NAGY EVELIN 

2004 óta tagja a Hajnalcsillag Néptáncegyüttesnek. Immár 18 éve meghatározó személyisége a közösségnek. Közvetlen, vidám természetű, jó kapcsolatteremtő. Nemcsak táncol, hanem szép hangjával is kitűnik. A városi Művészeti Szemlén egymást követő több évben arany vagy kiemelt arany minősítést szerzett. A XVI. Bakony Virágai Szólótáncversenyen arany minősítést ért el. Az együttes vezetőjének sokat segít az utánpótlás csoportok munkájában. Társát is megfertőzte a néptánc és népzene szeretetével, így már évek óta ő is a Hajnalcsillag nagycsalád tagja. Párjával több alkalommal is képviselték az együttest a városi rendezvényeken. Igazi közösségi ember, 18 év után is töretlen lelkesedéssel, szívből vesz részt a csoport működésében.

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttesben 2004 óta végzett fáradhatatlan, lelkes munkájáért és az utánpótlás-nevelésben vállalt meghatározó szerepe elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

GESZTENYEKÉK TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET 

Az Egyesület 2010 áprilisában alakult. A névválasztás utal a Kéktúrára, valamint a gesztenyére, ami a Kőszegi-hegység és a nyugati határszél egyik jellegzetes fája. Az Egyesület célja a teljesítmény- és jelvényszerző túrák szervezésén túl különösen a sokáig elzárt Kőszegi-hegység ismertebb és rejtettebb értékeinek megismertetése, a terület turisztikai infrastruktúrájának fejlesztése, kiadványok készítése, emellett tevékeny részvétel a terület természetvédelmi központú fejlesztésének elősegítésében is. A természetes és épített környezet védelme, a természetvédelem népszerűsítése, környezetvédő szemlélet kialakítása. Az elmúlt években több olyan fejlesztést is megvalósítottak pályázati forrásokból, melyek kőszegi zöldfelületek, turisztikai látványosságok, közterületek szépítését szolgálták. 2015-ben a Trianoni-kereszt melletti területet rendezését, környezetének megtisztítását vállalták, hogy újra élvezhető legyen a panoráma; valamint elindították az „Ültess Te is hársfát!” mozgalmat, így 8 fa telepítését valósították meg a Hunyadi János utcában. 2016-ban munkálkodásuknak köszönhetően az Ördögárok újból járhatóvá vált.

2017-ben az Egészségháznál „Egészségkert” néven pihenőparkot, míg a Kálvária-hegyen GesztenyeKék Körtúra elnevezésű sétautat hoztak létre 25 útbaigazító tábla kihelyezésével, valamint juharfát ültettek a Fő téren. Az önkormányzattal együttműködve 2018-ban a Hideg-völgyben a zártkerti mintaprogram pályázatban vettek részt: itt területrendezés, fatelepítés, kaszálás zajlott. 2019-ben létre hozták a GesztenyeBor tanösvényt; a Hideg-völgyben áttelepítették és felújították a „Lusztház”-at. A 2020-as év is termékeny volt: kialakították a Munkaszolgálatosok emlékútját – útbaigazító és információs táblákat helyeztek ki, megszervezték az Emlékezés fájának ültetését; munkálkodásuk nyomán megújult és interaktív táblával bővült az Óriás Gesztenyefa Emlékhely.

Kőszeg város természeti értékeinek védelméért és megismertetéséért, a természetes és épített környezet megújításáért végzett áldozatos munkájuk elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét vehetik át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

STIEBECKER INGRID

Általános iskolás kora óta a kőszegfalvi rendezvények aktív résztvevője és segítője. A Kőszegfalvi tánccsoport lelkes tagja volt, majd egy barátnőjével különválva megalapították a rock and roll táncklubbot. A klub keretein belül lelkesen oktatták a helyi gyerekeket, megszeretették velük a modern táncot és egy sajátos mozgáskultúrát hoztak létre. Több helyi rendezvény aktív fellépője, a White Tiger Rock and Roll Club tagjaként fáradhatatlanul támogatja a helyi rendezvények sikerességét. A Kőszegfalvi Sportegyesület munkájában is kiváló szervező munkát végez. 

A kőszegfalvi városrész sport és kulturális életében való aktív közreműködéséért, fáradhatatlan, önzetlen, segítőkész munkájának elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

SUDÁR ANIKÓ 

2005 óta a Hajnalcsillag Néptáncegüttes tagja. Kiskora óta a közösség lelkes motorja. Szépen táncol és énekel, de ha kell verset mond, tolmácsol. A városi Művészeti Szemlén egymást követő több évben arany vagy kiemelt arany minősítést szerzett. A XVI. Bakony Virágai Szólótáncversenyen arany minősítést ért el. Kislányai naponta csodálkozva hallgatják édesanyjuk énekét. Férjének, Sudár Andrásnak is átadta a néptánc és népzene szeretetét, így már ő is a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes tagja. Szereti a gyerekeket, nagyon sokat segít az utánpótlás együttesek munkájában. Igazi színpadi ember, öltözködésével, viselkedésével példát mutat a fiatalabb korosztályoknak is. 

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttesben 17 éve végzett fáradhatatlan, lelkes munkájáért és az utánpótlás-nevelésben vállalt meghatározó szerepe elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

KELEMEN JÓZSEFNÉ

Több mint 10 éve önkéntesként tevékenykedik a karitász szolgálatában. Munkáját becsületesen, önzetlenül végzi. A Covid járvány ideje alatt is vállalta a TESCO élelmiszer adomány kiosztását naponta, melyre a rászorultaknak és a nagycsaládosoknak nagy szüksége volt. A közösségi életben stabil munkaerő és mindenben lehet rá számítani. Emellett külön vállal időseknek bevásárlást. A karácsonyi élelmiszer gyűjtésben is részt vesz, az Erzsébet napi jótékonysági hangverseny rendezésében is segít. Havonta egyszer az idősek otthonában is beteglátogatáson vesz részt. A hajléktalanok karácsonyi ünnepi vacsoráján is segít. Szolgálatát szívvel, lélekkel, jókedvűen és alázatosan végzi, amelyet nemcsak a rászorulók, de a karitászos önkéntestársak és az egyházmegyei központ munkatársai is megtapasztalhattak.

A Kőszegi Karitász önkénteseként 2012 óta teljesített önzetlen és fáradhatatlan segítő szolgálata és kiemelkedő közösségi munkája elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

RÓKA MIKLÓS

Kőszeg Város Koncertfúvószenekarának 1978 óta tagja. Kezdetben vadászkürtön, majd később baritonkürtön játszva erősítette a zenekart. A mai modernebb, szórakoztató zenékben, műsorokban basszusgitáron is játszik. Mondhatjuk, hogy már a fúvószenekar rutinos, régi zenészei közé tartozik, aki példa lehet a fiatalok számára. Vidám, közvetlen természete miatt a zenekar szeretett tagja. Mindig szerényen és alázattal végzi feladatát. Folyamatosan ötletel, véleményez, kritikát fogalmaz meg, melyet minden esetben a jobbító szándék vezérel. Mindig szívvel-lélekkel dolgozott, vett részt a zenekar munkájában. Az évtizedek során aktív résztvevője, szervezője, szereplője volt számos olyan rendezvénynek, mely nem csak a fúvószenekar, hanem Kőszeg város életében is meghatározó volt. Ilyen többek között a Kőszegi Szüret és Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó, a Tavaszi Hangverseny vagy épp a Fúvósfarsang. Nemzeti ünnepeinken és a nyár esti térzenéken is rendszeresen a zenekar soraiban tudhattuk. 44 éves zenei pályája során több európai országban is képviselte Kőszeg Város Koncertfúvószenekarát. Kőszeg városának egyik kiemelkedő civil csapatának mindig tevékeny tagja. Több kőszegi és környékbeli zenei formáció volt, és jelenlegi tagja. Sok stílusban, együttesben szórakoztatta és a mai napig szórakoztatja is a nagyérdeműt és öregbíti a város zenei életének hírnevét.

Kőszeg Város Fúvószenekarában végzett több évtizedes kitartó és lelkes munkájának, példaértékű szervező és közösségi szerepvállalásának elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

ZSIGMOND BARBARA

Immár 19 éve a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes meghatározó tagja. Fegyelmezettsége, szorgalma, elkötelezettsége példaértékű a fiatalabb táncosok számára is. A táncon kívül az együttes vezetője számíthat rá más művészeti tevékenységek megjelenítésében is. Kiváló versmondó, jó szervező, de ha kell akár tolmácsol. Lelkesedésének köszönhetően családja többi tagja is kedvet kapott a néptánchoz, már húga és szülei is évek óta táncosai az együttesnek. A kisiskolások csoportjának vezetését vette át, ahol az eddigi táncszeretetét, tudását, fegyelmezettségét igyekszik továbbadni. Fiatalos lendülettel a mai kor technikai vívmányait is felhasználva törekszik megőrizni és átörökíteni azokat az értékeket, amelyeket ő is 4 éves kora óta magáénak vall.

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes meghatározó tagjaként 2003 óta végzett példaértékű, fáradhatatlan munkájáért és az utánpótlás részére a néptánctudást gazdagító és közvetítő szerepéért Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

HORVÁTH GÁBOR

A kezdetektől – 2007-től – aktív résztvevője, szereplője a Félhold és Telihold – Kőszegi Ostromnapok rendezvénysorozatnak. Kezdetben, mint tűzoltó, a Seper András által irányított török csapat tagja, a nagyvezér egyik legfontosabb segítője volt. 2018 óta a Kőszegi Ostromnapok Egyesület tagjaként Ibrahim nagyvezér megformálója lett, a rendezvénysorozat szervezésében, lebonyolításában is egyre több szerepet vállalt. 2020 novemberétől az egyesület elnökeként emberfeletti munkabírással és tempóval szervezi nemcsak a rendezvény dolgait, de az Egyesület mindennapos teendőit is. Egész évben sok meghívás érkezik más hagyományőrző rendezvényeken való részvételre, melyek megszervezését (Polák Norbert és Ibrahim martalócai közreműködésével), töretlen lelkesedéssel végzi. Az elmúlt két évben pedig a Kőszegi Ostromnapok programsorozat fő szervezőjévé vált. Ezt csak óriási elhivatottsággal, lelkesedéssel és lokálpatriotizmussal lehet megtenni, melyek a kezdetektől hajtják és viszik előre ebbéli feladataiban.

Közösségi aktivitásáért, a kőszegi katonai hagyományőrzés és a tűzoltó utánpótlás nevelése terén végzett áldozatos és példamutató munkájáért Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

RÓNAINÉ BOLF JUDIT

Matematika- fizika szakos általános iskolai oklevelét a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán 1985 júniusában szerezte meg. Első és azóta is egyetlen munkahelye a Bersek József Általános Iskola. 1985-ben, szintén pedagógus férjével kötött házassága révén került Kőszegre. Két gyermeküket itt nevelték fel. Egy gyönyörű kislány, Alíz boldog nagymamája. Munkájában precíz, következetes, gazdag módszertani kultúrával rendelkezik. Folyamatosan képezi magát, hogy tanári munkáját diákjai érdekében minél magasabb színvonalon végezhesse. Szaktanárként és osztályfőnökként is mindig megtalálta a hangot a gyerekekkel, akik bizalommal fordultak hozzá. Szakmai munkáját következetesség, kellő szigor és maximális segítőkészség jellemzi. Igazi pedagógusegyéniség, aki a munkáját hivatásnak tekinti. Tanítványait szaktárgyaiból gyakran vitte versenyekre, szép eredményeket elérve. Az iskola által szervezett Városi és Városkörnyéki Matematikaverseny egyik fő koordinátora. 2012 augusztusától, a nem kis kihívást jelentő igazgatóhelyettesi munkakörben tevékenykedik. Kedves, megértő, empatikus személyiség, kollégáival való kapcsolata kiváló, segítségére, ötleteire mindig lehet számítani.

A Bersek József Általános Iskola tanulóiért végzett kitartó, áldozatos tanító, nevelő munkájáért, és a pedagógus közösségért végzett fáradozásáért Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE

HORVÁTH ISTVÁN FERENC

Horváth István parancsnok-helyettes 1989. óta volt aktív tagja a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek és már 1994-ben elvégezte az önkéntes tűzoltó-parancsnoki tanfolyamot. Az 1989-1994. közötti időszakban az önkéntes tűzoltó egyesületnél beosztott tűzoltóként vonult a település és környéke tűzeseteihez, végezte a kárelhárítási feladatokat. Alapító tagként lépett be az 1998-ban létrehozott Kőszegi Önkormányzati Tűzoltóság tagjainak sorába. 2003-ban választották meg a Kőszegi Önkéntes Tűzoltóság parancsnokhelyettesének. Parancsnok-helyettesi beosztásában irányította és képezte az újonc tűzoltók és a készenléti szolgálatot ellátó önkormányzati gépjárműfecskendő vezető tűzoltókat. Az elmúlt években történt jelentős bevetésen, áldozatkész munkájával, szakmai hozzáértésével és alázatával példát mutatott tagtársainak. Kiemelkedő munkáját nem csak belügyminiszteri, de országos, megyei is szinten több esetben elismerték, jutalmazták. Ez év április hónapjában vett részt az 500-ik bevetésén. Parancsnok-helyettesi munkája mellett aktívan részt vett és szervezte, működtette a köztestület kulturális, egyesületi tevékenységét. Több mint 35 éves mentő önkéntes tűzoltói munkája mellett, részt vesz a tűzoltó sport és szakmai versenyeken is, ahol megyei és országos dicsőséget is szerzett egyéni és csapat versenyeken a Kőszegi Önkéntes Tűzoltóságnak. Határozottsága mellett mindig józanul mérlegelt, a fiatalok és az idősebbek is szívesen dolgoztak vele, és hallgattak szakmai irányító szavára. 

A kőszegi polgárok biztonságéért, a tűzoltó hagyományok ápolásáért, a tűzoltó utánpótlás nevelésért végzett több évtizedes példaértékű munkájáért Kőszeg Város Önkormányzata Kitüntető Oklevelét veheti át.

PRO COMMUNITATE DÍJ

KAKUCS IRÉN ADÉL PETRA NŐVÉR

Középiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A tanítói diploma megszerzése után, 1995-ben lépett be a domonkos rendbe, ahol 2000-ben tett örökfogadalmat. A noviciátus évei alatt matematika- és hittantanári oklevelet szerzett. 1997 és 2000 között Szombathelyen a Püspöki Általános Iskolában hittant tanított. Kőszegre 2000-ben került, ahol a kongregáció fenntartásában működő Árpád-házi Szent Margit Római Katolikus Általános Iskola igazgatója lett. Vezetése alatt 2006-ban a rend először egy működő óvodát vett át. Nagy erőfeszítéseket tett, mivel fontos volt számára, hogy a különböző nevelési színterek közel legyenek egymáshoz, egy – az iskolához közeli –, korszerű új óvodaépület kialakítására, amely 2011 szeptemberében 75 gyermekkel, a szülők örömére megnyitotta kapuit. Az iskolakomplexum 2014-ben gimnáziummal és kollégiummal bővült tovább- Ezzel valóra vált a rend, az intézményvezető és a tantestület azon törekvése, hogy a gyermekek személyiségfejlődésük legsérülékenyebb időszakában (a kisgyermekkortól a kamaszkorig) biztos lelki és szellemi értékek mentén fejlődhessenek. Vezetése alatt új tornateremmel, szabadtéri pályákkal, csoportszobákkal és számos digitális eszközzel bővült az intézmény, így megvalósult azon törekvése, hogy a közel 500 diák és 40 kolléga minél korszerűbb körülmények között és eszközökkel dolgozhasson. Az iskola épületének felújítás napjainkban is zajlik: átépítésre kerül a díszterem, a belső udvarok, a könyvtár és több szaktanterem is. Igazgatóként, pedagógusként fontos volt számára a közösség és benne az ember- így nemcsak épületeket, hanem közösségeket is épített, amelyhez új utakat keresett és talált a lelki napok, lelkigyakorlatok, zarándoklatok, hittantáborok, iskolai táborok, tantestületi kirándulások formájában. Fáradhatatlan munkabírással, kiemelkedő szakmai színvonalon tette és teszi a dolgát. Azon pedagógusok közé tartozik, akik hivatásuknak és egyben örömforrásnak tekintik munkájukat. Nővérként és a rend általános főnöknőjeként életével hitelesen tesz tanúságot a domonkos rend által hirdetett örök értékekről, Istenről. 

A kőszegi ifjúság nevelése és oktatása, valamint a Domonkos-rend kőszegi oktatási és nevelési intézményrendszerének fejlesztése, bővítése és felújítása terén alázattal és mély hivatástudattal végzett munkája elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Kakucs Irén Adél Petra Nővér részére PRO COMMUNITATE díjat adományoz. 

 

PRO COMMUNITATE DÍJ

KŐSZEGFALVI ÁGNES 

A Kőszegi Balog Ádám Általános iskola tanítójaként munkáját lelkiismeretesen, igényesen végzi. Következetességével, felkészültségével követendő példát mutat. Osztályfőnökként és tanítóként is nagy empátiával és sok-sok türelemmel fordul a gyerekek felé, akik szeretik, tisztelik, ragaszkodnak hozzá. Kimagasló és fáradhatatlan közösségformáló aktivitását a szülők és a kollégák is elismerik. A rendszerváltást követő első képviselő-testületben a kőszegfalvi városrész önkormányzati képviselője volt. Megalakulása óta elnöke a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak. Mindig fontosnak tartotta a német nemzetiség kultúrájának megőrzését, a nemzetiség érdekeinek szem előtt tartását. Jelentős szerepe van a német hagyományok ápolásában, munkájával hozzájárul a civil kezdeményezések sikeres megvalósításához.

Aktívan ápolja Kőszegfalva hagyományait. Számos elfeledett érték felelevenítését kezdeményezi, ezzel járulva hozzá a helyi német kultúra maradandóvá tételéhez. Ezek közül kiemelkedik a farsang idején a sváb bál, a hagyományos kőszegfalvi háromnapos farsang megszervezése – benne az asszonyfarsang, a Mingás farsang, a cigenudli-sütés vagy a sváb disznóölés. A német nemzetiségi nevelést biztosító kőszegi tagóvodában és az általános iskolában is törekszik arra, hogy a kicsik és a picit nagyobbak minél több német verssel, dallal és hagyománnyal ismerkedhessenek meg. Az évente megrendezésre kerülő adventi koncert, az Adventklang egyik szervezője, melyen a helyi német énekkarok mellett osztrák vendégkórusok is fellépnek. Egyházi kötődése erős, jelentős szerepe volt a német misék megreformálásában, részt vesz a zarándokutak szervezésében, a német egyházi énekek felelevenítésében. Vezetésével a Német Nemzetiségi Önkormányzat hagyományosan minden májusban zarándoklatot szervez a steinbergi Bünd-Kapelle-hez. Tagja a Kőszegfalvi Nemzetiségi és a kőszegi Alpen-sänger kórusoknak. Szívesen segít a Kőszegi Karitász munkájában. Idén május 19-én kezdeményezésére megemlékeztek a kőszegi és a kőszegfalvi kitelepítettekre a kőszegi vasútállomáson elhelyezett emléktábla avatással és filmvetítéssel. 

A kőszegi német nemzetiségi kultúráért és oktatásért, a nemzetiségi hagyományok megújításáért és megőrzéséért végzett több évtizedes erőfeszítéseiért, fáradhatatlan közösségszervező munkájáért Kőszeg Város Önkormányzata Kőszegfalvi Ágnes részére PRO COMMUNITATE díjat adományoz.

PRO COMMUNITATE DÍJ

MÓRICZ IMRE

Gimnáziumi éveit Kőszegen töltötte, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen német nyelv és irodalom–történelem szakos tanári oklevelet szerzett, a Goethe Institut és a Berzsenyi Dániel Főiskola közös képzésén mentortanári ismeretekre tett szert. Osztályfőnöki és mentortanári feladatokat látott el, majd rövid szakmai kitérő után, új tapasztalatokkal és lendülettel felvértezve 2003-ben tért vissza az intézménybe a kollégiumvezetői pozícióba. 2014 óta az iskola igazgatóhelyettese. Szerteágazó feladatait lelkiismeretesen, hihetetlen munkabírással és szorgalommal végzi. Az Arany János Tehetséggondozó Program intézményi programgazdája, a Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium Baráti Társaságának alelnöke, kiemelkedő szociális érzékenységű ember. Közéleti, közösségi szerepvállalásával tevékenyen vesz részt Kőszeg város életében is. Alapító tagja Kőszegi várvédő hagyományőrző csapatnak, a Kőszegi Darabontoknak. Elnökként vezette a Kőszegi Ostromnapok Egyesület 2018 és 2020 között. A hagyományőrző civil szervezet ekkor kezdte átvenni az egyik legnagyobb kőszegi nyári rendezvénysorozat, a Kőszegi Ostromnapok lebonyolítását, melynek szervezésében aktívan részt vesz a mai napig. A város nagyobb rendezvényein, ünnepein is rendszeres szereplő hagyományőrzőként, legyen szó díszőrségről, díszlövésről, vagy épp a török kori múltat megidéző felvonulásról. Ezen kívül az ország számos hagyományőrző rendezvényének vendégeként – a Kőszegi Darabontok tagjaként – öregbíti Kőszeg város jó hírnevét. Fontos céljának tekinti Kőszeg történelmi értékeinek megőrzését és tovább örökítését, a hagyományőrző utánpótlás kinevelését, ezért bevonta a Gimnázium és a város diákjait az Egyesület munkájába: szorgalmazta az önkéntességet és lehetőséget teremtett a tanulók közösségi szolgálatának Egyesületi feladatokkal történő teljesítésére. Ennek köszönhetően sok fiatal kezdett el érdeklődni Kőszeg történelmi hagyományai iránt. Napjainkban az Egyesület elnökségi tagjaként tapasztalatával, jó tanácsaival segíti a vezetők és az Egyesület munkáját. 

A Jurisich Miklós Gimnázium tanáraként és igazgató-helyetteseként végzett oktató, nevelő, szervező munkája, valamint a város közösségi életében, különösen a katonai hagyományőrzés területén vállalt felelősségteljes szolgálata elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Móricz Imre részére PRO COMMUNITATE díjat adományoz.

PRO COMMUNITATE DÍJ

ZORA HORVÁT NEMZETISÉGI KÓRUS

A kőszegi horvát közösség jókedvű, dalolni szerető tagjaiból alakult az énekkar 2002 tavaszán. A tagok legtöbbje a Kőszeg környéki és távolabbi horvát falvakból költözött a városba, így kópházi, undi, peresznyei, ólmodi, horvátzsidányi, nardai és szentpéterfai származás, de kőszegi magyar ajkú tagjai is vannak a kórusnak. A 14 főből álló vegyeskar repertoárját legtöbbször három szólamban adja elő, amelyhez lehetőség szerint néhány hangszerből álló kísért is társul. Dalaik, énekeik sokszínűek, elsősorban a horvátországi népzene különböző területeiről válogatnak közismert dallamokat, de a repertoárban megtalálhatóak horvátországi népies hangzású műdalok, egyházi dalok, különféle európai szerzők vallási témájú dalai is, amelyek legfőképpen a nyugat-magyarországi horvátok körében ismertek. E tájegység sajátos dallamvilágú horvát népdalai, valamint az ebbe a körbe beolvadt horvát szövegű magyar műdalok is bővítik az együttes műsorát. Rendszeres fellépői a kőszegi és környékbeli horvátok által szervezett programoknak, valamint találkozhatunk velük Kőszeg város kiemelt rendezvényein is, de kapnak meghívásokat más magyar településekre is. Németországban, Ausztriában, Szlovéniában és természetesen az anyaországban, Horvátországban is többször szerepeltek. Gyümölcsöző kapcsolatot ápolnak több magyarországi horvát és magyar kórussal, valamint anyaországi kórussal is. 2018-ban az orehovicai kapcsolatuk révén nagy sikerrel szerepeltek a horvát közszolgálati televízió legnézettebb műsorában is. A kórus alapító karnagya Mirko Berlakovich 4 éven át vezette, majd a zeneiskola egykori igazgatója Maitz József irányította nagy odaadással és szakértelemmel az énekkart. 2018 óta Tóth Kálmánné a Jurisich Miklós Gimnázium zenetanára vezeti nagy szakmai hitelességgel a kórust. Tagjai a kőszegi horvát közösség magját alkotják, a horvát hagyományok és kultúra legelhivatottabb őrzői.

A horvát nemzetiségi kultúra, különösen a zenei örökség megőrzéséért és bemutatásáért, a kőszegi horvátság identitásának, határon belüli és kívüli kapcsolatrendszerének erősítéséért, fejlesztéséért Kőszeg Város Önkormányzata a Zora Horvát Nemzetiségi Kórus részére PRO COMMUNITATE díjat adományoz.

POSZTUMUSZ PRO COMMUNITATE DÍJ

BAZSÓ CECÍLIA

Bazsó Cecília neve egybeforrt a kőszegi katolikus és civil zenei élettel. Két idősebb nővére után harmadik gyermekként érkezett a családba. Édesanyja 36 éven át volt a kőszegi Zárda templom kántora, ahová kisleánya is gyakran elkísérte. Így életét egészen kicsi kora óta meghatározta a zene szeretete. Nem is volt kérdés, hogy ő is a zenei pályát választja. Tehetségére 6. osztályos korában figyelt fel Agócsy Ida tanárnő, aki már akkor elhatározta, hogy kiváló növendékét megtanítja orgonálni. Kőszegen érettségizett, majd Győrben végezte el a zongora szakot. Ezt követően a kőszegi Zeneiskola tanára lett, ahol húsz éven át tanította növendékeit. Pár hónappal azután, hogy visszakerült Kőszegre, megüresedett a Jézus Szíve templom kántori állása. Mivel mindig kedvesebb volt szívének az orgona, mint a zongora, amíg nem találnak mást, elvállalta a kántorságot. Időközben elvégezte a felsőfokú kántorképzőt is, orgonaművészként vizsgázott. Az ideiglenes kántorságból hamarosan főállású tevékenység lett, mely mellett 40 éven át hűségesen és alázattal kitartott. Egyházi szolgálata kántorként, orgonaművészként, énekkarvezetőként, sok-sok év zongoratanári és a Kőszegi Vonósok tagjaként nyújtott zenekari tevékenysége feledhetetlen. Kedves, gyógyító, szeretetet sugárzó személyiségével, mindig dinamikus, segítő lénye nem csak munkájában, hanem családjában is fényt és nyugalmat árasztott. Három leánya született, akik tőle tanulták meg az igazi szeretetet, s ez érlelte őket gondoskodó, szeretető emberekké. Egész életében tudatosan törekedett a jót tenni, és mindig próbált – ahogyan ő fogalmazott – hitelesen élni. A szorgalom és az alázat, amellyel a hivatását végezte és életét élte, példát mutat minden növendékének, kollégájának, énekes és zenész társának. Lelke legszebb imádságai szálltak a zene szárnyán egész élete folyamán, nyújtottak vigaszt, okoztak örömöt, felemelő pillanatokat, ezzel is szolgálva a Jóistent és a közösséget.

Kőszeg város egyházi és civil zenei életéért kántorként és orgonaművészként folytatott négy évtizedes szolgálatáért, zeneiskolai tanárként a kőszegi diákokért végzett munkája elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Bazsó Cecília részére POSZTUMUSZ PRO COMMUNITATE díjat adományoz.

KŐSZEG VÁROSÉRT DÍJ

SCHWAHOFER KÁROLY 

Tanulmányait Kőszegen végezte, a Latex Bútorszövetgyárban már fiatalon bekapcsolódott a létesítményi tűzoltók munkájába. Életét az önkéntes tűzoltó hivatás, a kitartás és a szorgalom a közösségi önkéntes munka jellemzi, 1974. év óta tagja a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Az egyesületnél beosztott tűzoltóként kezdte, 1984. évben végezte el kitüntetéssel az önkéntes tűzoltó-parancsnoki tanfolyamot, 1998 óta mint vezetőségi tag tevékenykedett, majd a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatójának szakmai egyetértésével 2014-ben megválasztották a Kőszegi Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának. Parancsnoki beosztásában irányítja a több mint 40 fő önkéntes készenléti tűzoltó szakmai munkáját. Részt vesz Kőszeg város és a környező 15 település tűz- és kárelhárításában, társaival védi és menti több mint 20 000 lakos testi épségét és anyagi javait. A bevetések során tanúsított helytállását több alkalommal is elismerték, jutalmazták. Belügyminiszteri elismerés mellett, az Országos Szövetségtől 2015. évben Érdemkereszt arany fokozatát, 2017. évben Gróf Széchenyi Ödön érdemjelet kapott. Az idei évben vehette át az 1000. bevetésben való részvételéért járó kitüntető elismerő jelvényt. Elindította a kőszegi tűzoltóság felnőtt férfi versenycsapatát, és munkájának köszönhetően több országos első helyezést szereztek, négy alkalommal képviselhették Magyarországot a tűzoltók olimpiáján. 

A Magyar Tűzoltók Országos Szövetsége versenybizottságának tagja, a versenybizottság versenybírói felkészítője, az országos tűzoltó versenyek országos főbírája. Az elmúlt évtizedekben a tűzoltó olimpián, mint nemzetközi versenybíró képviselte hazánkat. Szervezi és működteti az egyesület közösségi munkáját, nem csak irányítóként, de aktív szereplője, résztvevője a városi rendezvényeknek. Közösségépítő munkájának köszönhetően a kőszegi, Kőszeg-hegyaljai és külföldi tűzoltók nem csak versenyekre, rendezvényekre, de baráti beszélgetésekre, kötetlen találkozókra is invitálják egymást. Tagja és országos küldötte az Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége vezetésének, a Magyar Tűzoltó Szövetségnek, aktívan részt vesz a Vas Megyei Tűzoltó Szövetség vezetőségi munkájában.

Kőszeg és környéke mentő és megelőző tűzvédelme érdekében, valamint a kőszegi tűzoltóhagyományok ápolásáért és fennmaradásáért végzett évtizedes önzetlen és fáradhatatlan munkájáért Kőszeg Város Önkormányzata Schwahofer Károly részére KŐSZEGI VÁROSÉRT díjat adományoz.

KŐSZEG VÁROSÉRT DÍJ

VECSEINÉ DR. KISS GABRIELLA 

Nagycsaládban nőtt fel, ahol magától értetődő volt a tanulás, hogy teljesíteni kell. A hét testvér jó útravalót kapott a szülőktől: megtanultak egymásra figyelni, dolgozni és egymás boldogságának örülni. A Győr-Moson-Sopron megyei Pásztoriból Győrbe, az akkori Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolába jelentkezett. Segítő szakmát keresett – érezte, hogy ez az útja. Az érettségi után egy évig segédápolóként dolgozott a csornai kórház gyermekosztályán, s közben készült az orvosi egyetemi felvételijére. 1973-tól 1979-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetemen tanult, és már negyedéven a csecsemő- és gyermekgyógyászat felé fordult az érdeklődése. A szombathelyi Markusovszky-kórházbeli gyakorlatain Cholnoky Péter gyermekgyógyász lénye, hatalmas tudása, embersége hagyott benne mély nyomot, és dr. Andits Miklósra is hálás szívvel emlékszik. Az egyetem után a pápai kórház gyermekosztályára került. Vezető főorvosától, dr. Szélinger Tibortól emberileg, szakmailag is sokat tanult: a beteg gyerekek szüleivel való bánásmódot például tőle leste el. Pápai évei alatt szakvizsgázott. Cholnoky professzor hívására 1985 őszén Kőszegre került egy megüresedett házi gyermekorvosi állásba. A kötött rendelési idő ideálisnak bizonyult családanyai feladati ellátására is. Két felnőtt fiát munkája és zenekara Budapestre köti. 37 évnyi Kőszegen töltött szolgálat után idén nyáron ment nyugdíjba. A város gyermekorvosaként munkáját lelkiismeretesen, szívvel-lélekkel végezte, a gyermekek érdekeit mindig előtérbe helyezte. Magas színvonalú gyógyító munkáján felül nagy empátiával tekintett a családok szociális problémáira is. Felismerve a családok nehézségeit, segített a nehéz sorsú gyermekeknek. Négy évtizedes gyógyító munkája során sokat tett a gyermekek preventív gondozásának ügyében felvilágosító munkájával, odaadó munkája és óvó felügyelete mellett generációk nőttek fel.

Kőszeg város lakosságának szolgálatában magas színvonalon és nagy empátiával folytatott gyermekorvosi feladatellátása, a kőszegi gyermekes családok egészségnevelése terén évtizedeken át töretlen elhivatottsággal végzett áldozatkész munkája elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Vecseiné Dr. Kiss Gabriella részére KŐSZEG VÁROSÉRT díjat adományoz.

KŐSZEGI ÉLETMŰDÍJ kitüntetést

NÉMETH JÁNOS

A budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett, 1960-ban szerzett oklevelet az egri Pedagógiai Főiskola rajz-földrajz szakán, 1968-ban pedig Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát rendkívüli rajztanár képző szakon. 1959-től kiállító művész. Legkedveltebb műfaja a tájkép. A természeti látványt realista eszközökkel örökíti meg kompozícióin. Képein az ember és a természet örök kapcsolatát, harmóniáját fejezi ki. Egyaránt dolgozik olajjal, pasztellel és akvarellel. Toll- és ecsetrajzokat is készít. Kőszegi pedagógus munkássága 1988-tól egészen 2003-ig a Jurisich Miklós Gimnáziumhoz kötötte, ahol rajzot tanított. Több évtizede elhivatott, lelkes vezetője a Jurisics várban a hagyományos rajz szakkörnek. Életpályája pedagógusként a felnövekvő generációk művészetek iránti érdeklődésének felkeltésén és ismereteik bővítésén túl, saját személyes vonatkozásában is kiemelkedő: festőművészként, grafikusként több önálló kiállítás és közös tárlat résztvevője volt az évtizedek alatt. Aktív közéleti tevékenységet is folytat: a Kőszegi Művészeti Egyesület alelnöke, valamint több mint 10 évig vezette elnökként a Kőszegi Polgári Kaszinót, melynek ma tiszteletbeli elnöke és jelenleg is aktív tagja, a polgári értékrend megerősítése terén kötődnek nevéhez elévülhetetlen érdemek. Immár 32 éve a Szőlő Jövésnek Könyvébe a szőlővessző bejegyzések hű rajzolója minden év április 24-én, Szent György napján. A kőszegiek számára neve mára már összeforrt a könyvvel, hiszen rajta kívül mindössze egy jövés-bejegyzőről tudunk, aki ennyi éven át rajzolta a hajtásokat. A Szőlő Jövésnek Könyvének nem csak bejegyzője, de történetének kiváló ismerője is, számtalan alkalommal tartott róla előadást. Hatalmas alázattal és nagy szakmai felkészültséggel végzett művészi munkájával tovább élteti azt a több évszázados hagyományt és ünnepet, mely a Magyar Nemzeti Értéktár része, s mely Kőszeg városának kiemelkedő, hazai és európai viszonylatban is egyedülálló kincse. 

Kőszeg város páratlan értékű hagyománya és kulturális öröksége, a Szőlő Jövésnek Könyve kultuszának gondozásáért, a szőlőhajtások 32 éven keresztül nagy precizitással és művészi színvonalon végzett megörökítéséért, közéleti aktivitása, valamint kiemelkedő festőművészi és tanári életműve elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Németh János részére KŐSZEGI ÉLETMŰDÍJ kitüntetést adományoz.

POSZTUMUSZ KŐSZEGI ÉLETMŰDÍJ kitüntetés

DVORÁKNÉ KŐVÁRI ANIKÓ

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnáziumban érettségizett. Két évvel később az Újvárosi Óvodában kezdett dolgozni, ahol következetes óvó néniként nevelte a rá bízott apróságokat. 2000-ben a szombathelyi főiskolán tánc- és drámapedagógusi másoddiplomát is szerzett. A Kőszeg Együttesben 1981-től táncolt, amely 1988-ban megszűnt. Ő vezette az utánpótlás csoportot, úgy gondolta, kár lenne azt feloszlatni, és megpróbálta a szinte lehetetlent: 1989-ben férjével közösen megalapították a Hajnalcsillag Néptáncegyüttest. A gyerekeket óvodás koruktól kezdve tanította a néphagyományokra, népdalokra. Az óvodából kinövő gyerekek külön próba keretében folytathatták Anikó nénivel a népzene, néptánc tanulását. Az éveken át tartó folyamatos utánpótlás nevelés meghozta gyümölcsét hiszen az együttes több korosztályú csoporttal működött és működik ma is. Nagy hangsúlyt fektetett az eredeti hagyományokon alapuló, tiszta forrásból eredő néptáncok, népszokások ápolására, így amikor alkalom adódott, Erdélybe szerveztek tanulmányutakat, hogy minél közelebb vihessék a gyerekeket az ott még fellelhető, élő hagyományokhoz. Mindenki Anikó nénije a hétköznapok délutánjain próbát tartott, hétvégén szereplésre vitte a Táncegyüttest, táncházakat szervezett, ünnepségeket rendezett. A város jeles eseményeit gyakran színesítette, színesíti néptánc, az együttes külföldre is vitte Kőszeg és Vas megye jó hírét. Egész életét rááldozva, több mint 30 éves munkásságával maradandót alapított, alkotott. 1999-ben Kőszeg Városért kitüntetést vehetett át, Vas Megye Önkormányzata Pável Ágoston emlékplakettel jutalmazta. A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes 30 éves jubileuma alkalmából örökös művészeti vezetőjévé választotta. 

A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes alapító művészeti vezetőjeként Kőszeg város ifjúságának nevelése, magyarságismeretének és nemzettudatának erősítése, a város közösségi és művészeti életének fejlesztése érdekében 30 éven keresztül végzett kiemelkedő és példaértékű munkája elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Dvorákné Kővári Anikó részére POSZTUMUSZ KŐSZEGI ÉLETMŰDÍJ kitüntetést adományoz.

KŐSZEG VÁROS EURÓPAI KAPCSOLATAIÉRT DÍJ

GERD MAISCH 

2006-ban 12 éves polgármesteri tapasztalattal lett németországi testvérvárosunk Vaihingen an der Enz főpolgármestere. Barátságos, közvetlen személyisége garanciája volt a testvérvárosi kapcsolat tovább építésének, könnyen hangot talált a kőszegi városvezetőkkel. Polgármesterségének 16 éve alatt a testvérvárosi kapcsolatokban számos felejthetetlen pillanatot ünnepelhettünk. A Vaihingenben Kőszegről elnevezett utcának Vaihingen utca néven lett párja Kőszegen. Számtalan civil, iskolai és művészeti szervezet részvételével folytatódtak a korábban megkezdett cserelátogatások a Szőlő Jövésnek Könyve, a Maientag, a Strassenfest és a Kőszegi Szüret ünnepén. Testvérvárosunk nagylelkű támogatásával megduplázódott az Untersteinbachi Sátortáborban résztvevő kőszegi gyerekek száma. A nyári táborokban résztvevő gyerekek életre szóló élményekkel és új barátok telefonszámával tértek haza Kőszegre. A testvérvárosi kapcsolat csúcspontjaiként maradnak emlékezetesek a 20, 25 és 30 éves testvérvárosi jubileumi ünnepségek, a Testvérvárosi Szőlők kertjében pedig minden Szent György napon megcsodáljuk a Gerd Maisch által ültetett vaihingeni szőlőtőke hajtásait.

A kőszegi tűzoltók történetében és a ma ismert szolgálatellátási színvonal felé vezető úton kiemelkedő esemény történt 2019-ben, amikor Vaihingen an der Enz városa képviseletében Gerd Maisch visszakérte a korábban a kőszegi tűzoltóknak ajándékozott matuzsálemi korú létrás tűzoltóautót, és helyette egy kiváló állapotú, modern létrás tűzoltóautóval ajándékozták meg Kőszeg városát. Ekkor még senki nem gondolta, hogy a COVID járvány miatt a testvérvárosi kapcsolatban közel kétéves kényszerszünetet kell beiktatni, mely átmenetileg megakasztja a kapcsolatok ápolását. Nagy öröm, hogy a 2022. évi Maientag majd a Strassenfest ünnepére ismét kőszegi delegáció utazhatott Vaihingenbe. Gerd Maisch Kőszeg testvérvárosa, Vaihingen an der Enz élén főpolgármesterként töltött 16 éves hivatali ideje folyamán nagy lelkesedéssel, támogató hozzáállással, a magyar fél iránti nyitottsággal és megértő, segítő odafordulással építette Kőszeg és Vaihingen an der Enz testvérvárosi kapcsolatát.

Kőszeg és Vaihingen an der Enz testvérvárosi kapcsolatának példaértékű ápolásáért és erősítéséért, a két város közötti baráti kötelékek elmélyítéséért tett nagylelkű, támogató szolgálatai elismeréseként Kőszeg Város Önkormányzata Gerd Maisch részére KŐSZEG VÁROS EURÓPAI KAPCSOLATAIÉRT díjat adományoz.

KŐSZEG VÁROS POSZTUMUSZ DÍSZPOLGÁRA

CHERNELHÁZI CHERNEL ISTVÁN, a Magyar Ornithológiai Központ egykori igazgatója részére

Chernel István (Kőszeg, 1865. május 31. – Kőszeg, 1922. február 21.) kiváló természettudósunk, a legnagyobb magyar ornitológus. Kiváló síző, zenerajongó, zeneszerző, fényképész, író, vadász; a madárvilág elmélyült kutatója és védelmezője. Édesanyja gróf Tolnai Festetich Mária, édesapja Chernel Kálmán. A nemesi családból származó fiú 1887-es erdélyi tanulmányútja kapcsán ismerkedett meg Hermann Ottóval, akit éppen édesapja indított el tudományos pályáján, ekkor döntött úgy, hogy életét ő maga is a tudománynak szenteli. 1891-ben, már mint ismert kutató lett a Budapesten megrendezett Nemzetközi Ornitológiai Kongresszus előkészítő bizottságának tagja. 1891-es norvégiai útjáról nemcsak preparátumokat, tojásokat hozott haza, hanem síléceket is, ezzel és 1897-ben kiadott „A lábszánkózás kézikönyve” című oktatókönyvével a sísport hazai megteremtőjévé vált. Kétkötetes fő művét a „Magyarország madarai, különös tekintettel gazdasági jelentőségökre” 1899-ben, 34 éves korában adták ki. Ez volt az első, magyar szerző tollából megjelent legteljesebb madártani monográfia, ami Chernelt itthon és külföldön is a legjelesebb szaktekintélyek közé emelte. 1904-ben lefordította és a magyar viszonyokhoz igazította Alfred Brehm Tierleben („Az állatok világa”) című munkájának három, madarakkal foglalkozó kötetét. A tudományos madártan művelése mellett tevékenyen részt vett a bontakozó állatvédelem, főként a madárvédelem munkájában. Az Országos Állatvédő Egyesület alelnöke volt, 1902-ben létrehozta annak kőszegi fiókegyesületét, amelynek elnöke lett. Amerikai mintára megszervezte a „Madarak és fák napját” Kőszegen (1902), amely ünnepség ápolása azóta is nemes hagyományként él Vas megyében. Ennek a gondolatnak a jegyében születtek madárvédelmi írásai is. 1908-ban megszervezte a szombathelyi múzeum természetrajzi osztályát, majd Hermann Ottó halálát követően kinevezték a Madártani Intézet igazgatójává. Hátrahagyott írásai ritka egyéniségének, természet és emberszeretetének bizonyítékai. Ifjú korában verseket is írt, művészi hajlamainak egy másik megnyilvánulása volt a festészet. Naplómellékleteiben, menyasszonyához írott leveleiben számos madárrajzával, illusztrációjával találkozhatunk, de nagyon szerette a zenét, több hangszeren játszott, több zeneművet írt. Sírja a kőszegi temetőben található, melyet 2007-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság „A” kategóriában a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánított. Emlékére kőszegi szülőházán 1930. június 8-án emléktáblát helyeztek el. Egykori kertjében, amelyet Horváth Ernő mentett meg a pusztulástól (újranyitásának éve: 1965) ma madárvédelmi mintatelep és emlékmúzeum működik. A kert előtt emlékmű magasodik. Az 1972-ben avatott kőszegi sípálya is az ő nevét viseli. Chernel István egy 1901-ben, naplójába leírt gondolata akár korunk ars poeticája is lehetne: „A XX. század kezdete! Fejlődjön és jusson belátásra az emberiség – bolygónkon az önzetlenség, szeretet, béke és boldogság honoljon!”

Európa-hírű természettudományos pályafutása előtti tisztelgéssel a magyar madártan és természetvédelem tudományát megalapozó munkásságának és a sísport hazai elterjesztésében vállalt úttörő szerepének elismeréseként, a város első természettudományos bemutatóhelye, a kőszegi Chernel-kert létesítéséért Kőszeg Város Önkormányzata Chernelházi Chernel István, a Magyar Ornithológiai Központ egykori igazgatója részére KŐSZEG VÁROS POSZTUMUSZ DÍSZPOLGÁRA kitüntető címet adományoz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában