Helyi közélet

2022.11.03. 07:00

Erzsébet táborok télen is - Cirkuszi előadás, koncert, adventi programok várják a vasi diákokat is

Az ünnepi várakozás jegyében kilenc turnuson keresztül november 21. és december 21. között év végi, ünnepi programsorozatnak ad otthont a teljeskörűen felújított és téliesített Zánkai Erzsébet-tábor.

Tóth Kata

Gyerekek a zánkai Erzsébet-tábor karácsonyi programján 2021. december 16-án

Forrás: MTI

A megújított épületeknek és programhelyszíneknek köszönhetően tavaly óta már télen is gyermekmosollyal telik meg a zánkai táborhely. A többnapos, ottalvós táborokba idén mintegy 11 ezer résztvevőt várnak. Összesen kilenc turnusban kapcsolódhatnak ki a diákok, akik adventi programokon, koncerteken, cirkuszi előadáson és sportprogramokon is részt vehetnek. Emellett idén öt alkalommal családi, ünnepi hétvégéket is tartanak télen a zánkai táborban. A családi turnusokba 5 ezren érkezhetnek. A programokat, az iskolások utazási költségét, valamint az ünnepi tábor során az étkezést és a hazaútra való hidegcsomagot is a táboroztatási programban biztosítja aszervező Erzsébet Alapítvány. 

A turnusokra csoportosan lehetett jelentkezni. Az Erzsébet Alapítvány magyarországi székhelyű köznevelés intézmények (általános iskolák, alapfokú művészeti iskolák, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények) jelentkezését várta 1-8. évfolyamos tanulókkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában