Hallgat az ügyben

2022.11.18. 11:20

Fakivágás: tudhatott róla a zöldtanácsnok

A sokakat megbotránkoztató fakivágás után a kormányhivatal munkatársai helyszíni szemlét tartottak a Parkerdő lakópark melletti magánterületen. Szombathely zöldtanácsnoka továbbra is hallgat az ügyben.

Tömböly Ágnes

Nagy a pusztítás a területen

Fotó: © Unger Tamás

Mint arról korábban írtunk: készült favédelmi terv az önkormányzati ingatlancsomag pályáztatása során, a Homok út menti magánterületen a tervezett társasházak építésének megkezdése előtt több mint száz fát vágtak ki múlt hétig. Megnéztük az értékesítés jóváhagyásakor született közgyűlési jegyzőkönyvet, amely szerint Németh Ákos zöldtanácsnok a szavazás előtt azzal érvelt: „(…) nem az történik, hogy eladnak egy területet úgy, hogy fogalmuk nincs, hogy ott mi fog történni, hanem pontosan ez az, hogy bekérnek favédelmi tervet, vázrajzokat, hogy lássák, hogy mi az, amit ott szeretnének”. 

Ennek alapján a klímapolitikáért felelős politikus tudhatta, mihez adja más baloldali képviselőkkel együtt szavazatát. A Vas Megyei Kormányhivatal munkatársai eközben helyszíni szemlét tartottak a területen. Dr. Szendrő-Németh Tamás civil blogger fordult a zöldhatósághoz s tett közérdekű bejelentést. 

A hivatal sajtóreferense pedig megkeresésünkre arról tájékoztatott: „A fás szárú növények kivágásának és pótlásának a feltételeit az önkormányzat helyi rendelettel szabályozhatja, azonban a rendelkezésünkre álló információk alapján Szombathely a belterületi magánterületen lévő fás szárú növények kivágását nem köti külön engedélyhez.” Kitértek arra is: a területen védelem alatt álló fajok nem voltak. Mindez egybecseng azzal, amit dr. Károlyi Ákostól, a város jegyzőjétől tudtunk meg.

 
 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában