Lila összejövetel

2022.11.17. 18:34

Koraszülöttek világnapja Szombathelyen - Lila séta a Csónakázótónál a pici hősökért - fotók

November 17. a koraszülöttek világnapja. Ezen a napon a pici hősökre, az idő előtt született babák életéért vívott küzdelemre és az őket ellátó szakemberekre irányul a figyelem. A világnapon az idén is „lila összejövetelt” szervezett a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány.

Tóth Katalin

Fotó: © Cseh Gábor

A Csónakázótó parkolójától több mint százan sétáltak: gyerekek, akik a vártnál korábban jöttek világra és szüleik – nyakukban lila sál, kabátjukon lila szalag, kezükben lila lufi hirdette a bizakodást és a reményt. A Deck bisztrónál pogácsával, teával várták őket a szervezők. Csonka Szilvia, a Weöres Sándor Színház színművésze Lackfi János versét mondta el – Aki korábban érkezett –, dr. Grasselly Magdolna, a Markusovszky-kórház PIC-ének profilvezető főorvosa, a Zseboroszlán Alapítvány elnöke mondott köszöntőt: – Semmi sem lehetetlen. Akik most itt sétáltak velünk, azok az első lépést a koraszülött-osztályon tették meg, és most itt vannak velünk – mondta.

Az alapítvány egyik tagja, Kovács-Nemes Erzsébet megírta és a közönség előtt felolvasta azoknak a hónapoknak a történetét, amelyeket a szombathelyi koraszülött-osztályon töltött kislányával, a most 12 éves Pankával.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában