Nyílt nap

2022.11.10. 19:00

Márvány emléktábla az egykori tanár tiszteletére a győrvári iskolában - fotók

A település önkormányzata, valamint a közelmúltban kormányzati forrásból újjáépített és bővített Béri Balogh Ádám Általános Iskola közösen szervezett nyílt napot, amelyen felavatták az iskola egykori tanára, Győrvár díszpolgára, Németh Gyula emléktábláját is.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

Kaczor Zsolt Mihály, Győrvár polgármestere köszöntőjében elmondta, hogy a település történetében az eddigi legnagyobb beruházás volt az iskola felújítása és újjáépítése, a tornacsarnokkal pedig régi álma vált valóra a győrváriaknak. - Az iskola épülete is bizonyítja, hogy a falvaknak van jövője. Amíg van gyerek, addig lesz iskola, és addig van jövője falunknak és Magyarországnak is - mondta a polgármester, majd megköszönte a támogatást a magyar kormánynak, és a térség országgyűlési képviselőjének, V. Németh Zsoltnak.

A polgármester ezután Németh Gyuláról beszélt, aki rengeteget tett a helyi sportéletért, és évtizedeken keresztül volt a győrvári iskola földrajz-testnevelés szakos tanára. Fiatalokkal szeretettette meg a sportot, tanítványai tisztelték. -Gyuszi bácsi 1965-től nyugdíjazásáig a Béri Balogh Ádám Általános Iskolában dolgozott, munkáját több alkalommal elismerték, településünk 2019-ben díszpolgárrá is választotta - tette hozzá Kaczor Zsolt Mihály.

Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke azt mondta, hogy az új győrvári iskola egy csoda. -Azért szerveztük a nyílt napot, hogy minél többen bejárhassák az épületet,  és a Kormányhivatal, valamint a Vas Megyei Közgyűlés közös csapata is azért látogatott el a programra, hogy népszerűsítse az intézményt- mondta az alelnök.  

  Németh Gyula márvány emléktábláját a tornacsarnok falára helyezték, a tábla leleplezésén részt vett az egykori tanár, sportszervező két fia, Gábor és Gyula is. 

Az ünnepi eseményen jelen volt Vámos Zoltán, Vas megye főispánja is. 

A tábla leleplezését követően Gotthárd Zsolt, az Oszkó – Győrvár SE képviseletében sporteszközöket adott át az iskola igazgatójának, Hollósy Szabolcsnak. 

Zárásként az új tornateremben barátságos futballmérkőzést rendeztek: a Kormányhivatal - Megyei Önkormányzat közös csapata és Győrvár együttese mérkőzött meg egymással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában