Felújítás

2022.11.01. 13:00

Megújul a gyöngyösfalui templom tornya

Kormányzati és egyházmegyei forrásból teszik rendbe a Szent Márton templom tornyát.

Tömböly Ágnes

Inzsöl Richárd plébános és Tóth Árpád polgármester a templom előtt

Forrás: Unger Tamás

A kormány Magyar Templom-felújítási Programja révén 15 millió forint jut a gyöngyösfalui templom tornyának felújítására. Mindez hozzájárul a helyi egyházi építészet örökségének méltó megőrzéséhez és a falu egyik jelképének megszépüléséhez – jelentette be közösségi oldalán tavaly tavasszal Ágh Péter országgyűlési képviselő.

© Unger Tamás
Forrás: Unger Tamás

A toronysisak rekonstrukciója már javában zajlik, a régi palát lecserélik bádogra, majd a toronytesten lévő téglaburkolatot javítják, a kapuzat fölötti bádogokat helyreállítják. Mintegy 30-35 millió forintot fordítanak az épületre kormányzati és egyházmegyei forrásból.

- A mostani munkák ugyan a tornyot érintik, de a teljes tetőszerkezet rossz állapotban van. Korábban a kisebb javításokat az ereszen és a palacserét jómagam szoktam elvégezni. A felújítási feladatokról pedig még a korábban itt szolgáló Porpáczy József esperes-plébánossal egyeztettem – tudtuk meg Tóth Árpádtól, Gyöngyösfalu polgármesterétől, aki kitért arra is: a legelső nagyobb, társadalmi munkában zajló felújítás 2016-ban történt, akkor a tető kapott belülről egy acél megerősítést, majd minden évben kisebb javításokat végeztek az állagmegóvás érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában