Fellélegezhetnek a lakók

2022.11.14. 19:00

Megújul az út, új burkolatot kapnak a buszmegállók Kenyeriben

Mintegy 442 millió forintból, 2,2 kilométer hosszan újul meg a településen átmenő főút. A közbeszerzési eljárás már lezajlott, a tényleges munka várhatóan tavasszal kezdődik.

Cseh-Egyed Bernadett

Forrás: Ohr Tibor

Az utóbbi időszakban jelentősen megnövekedett a forgalom a Kapuvár-Beled-Celldömölk összekötő út Kenyerin átmenő szakaszán. Ennek következtében a burkolat állapota leromlott, teherbírása nem megfelelő. Az ilyen állapotú útszakaszok károsan befolyásolják az utazáskényelmet, forgalombiztonságot, üzemanyagfogyasztást, környezetszennyezést. Területfejlesztési Operatív Program keretében rendelkezésre álló maradványkeret terhére a Magyar Közút NZrt. pályázatot nyújtott be az útszakasz felújítására.

– Régóta vártunk a megoldásra, nagyön örülnek a lakók. Az előzetes mérések már megkezdődtek, ez talán mindannyiunk számára azt üzeni: célegyenesben vagyunk – fogalmazott Svedics Tibor polgármester.

Kenyeriben korábban a kormány Magyar falu programja révén jutott forrás az óvodára, iskolára. Azok avatásán is elmondtam, hogy a következő nagy célunk polgármester úrral és a megyei vezetéssel összefogva a Közúthoz tartozó legkritikusabb útszakaszok felújítása. Nagy szükség van erre, hiszen Celldömölkről és a Kemenesalja vidékéről nagy az átmenő forgalom itt az M86-os irányába. Hosszú lobbimunka vezetett ideáig, a beruházás költsége jelentős, mintegy 442 millió forint – mondta Ágh Péter. A térség országgyűlési képviselője múlt héten jelentette be hivatalosan: a forrás rendelkezésre áll, a közbeszerzés lezajlott, a kivitelező a téli üzemeltetési időszak lejárta után átveszi a munkaterületet és várhatóan a nyár végére, az ősz elejére befejeződik a beruházás.  

A felújítás során a meglévő lokális burkolathibák kijavítása és a korábban épült, megsüllyedt közműnyomvonal helyreállítása után háromszáz méter hosszon egy rétegben öt centiméter vastag, 1800 méter hosszon kétrétegben 7,5 centiméter vastag új melegaszfalt burkolat épül. A szakaszon lévő négy buszmegálló szintén új pályaszerkezetet kap, a meglévő fellépő szigetek is átépülnek. A felújítást az árkok tisztítása, padkák feltöltése, aknafedlapok szintbe emelése, a burkolatjele felfestése és szükség szerint a kopott jelzőtáblák cseréje zárja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában