Otthon érzi magát Milánóban szombathelyi nevelésű női válogatott futballista - Fördős Beatrixszel beszélgettünk

– A hátvédsorban három nemzetközileg is jegyzett védőnk is van, egy jelenlegi holland és egy-egy korábbi válogatott olasz és izlandi hátvéd – mondta Fördős Beatrix. – De előre tudtam, hogy nehezebb dolgom lesz, mint Rómában volt. Úgyhogy keményen dolgozom, fejlődni akarok, biztos vagyok abban, hogy eljön az én időm. Persze néha nehéz elfogadni, hogy itt nem vagyok alapember, de tudtam, mit vállalok. A szezon előtt az első öt hely valamelyike volt a célkitűzés – szóval egyelőre nagyon jól állunk.

 Nem lesz egyszerű, hiszen olyan csapatok szerepelnek a tízcsapatos első osztályban, mint a Juventus, a Fiorentina, a Sampdoria, a Milan vagy az AS Roma. Az olasz futball sokkal erőszakosabb, keményebb, mint a magyar, és nagyobb a mérkőzések irama is. Az Internél jobbak a körülmények, mint a Laziónál voltak, itt van két erőnléti edzőnk is, nagy hangsúlyt fektetnek a gyors sprintekre, a robbanékonyságra. Ezekben én is sokat fejlődtem már. Egy-egy bajnokira több százan is kilátogatnak – többen járnak meccsre, mint odahaza. A mi találkozóinkra is sokan kíváncsiak, és van egy mag, amelyik mindenhová elkísér bennünket, minden meccsen ott vannak, meccs után közös képeket készítenek velünk – nagyon lelkesek. 

- A körülményekre nem lehet panaszom, szerencsére a válogatott Csiszár Henrietta személyében van egy magyar csapattársam, aki nagy segítségemre volt a beilleszkedésben. Igaz, nyáron háttérbe szorult az olasz, de már folytatom a tanulását. A többiekkel is jól kijövök, az olaszokkal anyanyelvükön, a külföldiekkel angolul beszélünk. Sokat fejlődtem olaszul – egy szombathelyi tanárnővel online tanulok – tavaly nem nagyon mertem megszólalni, de most már nincs gondom vele. A hétköznapi életben – például egy vacsora vagy bevásárlás alkalmával – olaszul kérek, csak akkor használom az angolt, ha nagyon nem vagyok biztos a dolgomban. Érdekesség, hogy csapattársaim közül sokan elkezdtek angolul beszélni. Egy napom általában úgy néz ki, hogy nyolckor kelek, fél tízre érek az edzőközpontba, tíztől edzés, majd a tréning után közös ebéd a program. Nagyjából fél háromra érek haza, aztán pihenni szoktam, olykor megnézek egy filmet, rejtvényt fejtek, esetleg néhány csapattársammal elmegyünk valahová.

– Jól érzem magam Milánóban, még akkor is, ha itt nincs annyi régi épület, nincs annyi nevezetesség, műemlék, mint Rómában volt – folytatta. – Több csapattársammal együtt az edzőközponttól tíz percnyire lakunk egy apartmanházban – mivel remek a tömegközlekedés, könnyen bejutok a belvárosba, de edzésre csapattársaimmal járok. A milánói dómnál már többször voltam, a kastélyt is megnéztem, a diadalívet is – viszont a világhírű Scala egyik előadására nagyon szeretnék eljutni. Nem véletlenül mondják Milánót a divat egyik fővárosának, láthatóan az emberek nagyon szeretnek öltözködni – mondjuk feltűnnek egészen furán felöltözött fazonok is. 

- De egy-két csapattársamon is látni, hogy nem vetik meg a szép darabokat. Ami az olasz konyhát illeti, szeretem az itteni ételeket, nem mondok újdonságot azzal, hogy errefelé a tészta és a pizza van a középpontban. De én amúgy sem vagyok válogatós, így nem tudnék kedvencet mondani, mindent megeszek. A lányok olykor írnak, hogy menjünk el vacsorázni, és akkor nyakunkba vesszük a várost, beülünk valahová, de van, hogy csak kávézunk. Az is nagy divat az olaszoknál. Ha van két szabadnapom, akkor viszont repülök haza, hiszen otthon van a családom Szombathelyen, jó ilyenkor feltöltődni. Nyáron két évre írtam alá, szeretném kitölteni a szerződésem – jól érzem magam Olaszországban.