Előadás

2022.11.14. 19:30

Új megközelítésben a 800 éve kiadott Aranybulláról Körmenden

Dr. Urbán Máté adjunktus tartott előadást II. András Aranybullájáról a Csaba József Honismereti Egyesület által szervezett Várostörténeti Akadémián.

Tóth Judit

Fotó: Jámbori Tamás

Dr. Vörös Ottó, a Csaba József Honismereti Egyesület elnöke köszöntötte az akadémia közönségét, majd dr. Urbán Máté történész vette át a szót. Az előadó Zsoldos Attila történész nemrégiben közreadott Aranybulla monográfiáját említette, amely A 800 éves Aranybulla címmel jelent meg ebben az évben. A monográfia sokkal több, mint az eddigi tudásanyag leporolása, újfajta megközelítésben interpretálja az Aranybullát. 

A hagyományos értelmezéshez képest ZsoldosAttila néhány ellentmondást is felfed az arany függőpecséttel ellátott királyi oklevélre vonatkozóan. -A szerző elveti azokat a nézeteket, amelyek szerint egy meggondolatlan és kudarcra ítélt gazdaságpolitikai elképzelés állt volna az új berendezkedés és az annak jegyében tömegességé váló, káros birtokadományozási gyakorlat mögött - mondta az előadó, majd arra is kitért, hogy II. András inkább a vele szemben álló erők, a megyésispánok meggyengítésére, erőforrásaik kiszervezésére törekedett, ezzel együtt híveit különböző juttatásokkal próbálta tovább erősítette.

-Az Aranybulla kiadásának körülményeit érdemes nagyobb távlatokban vizsgálni: II. András apja III. Béla volt, akinek halála után az idősebb fiú, Imre léphetett trónra. András dukátust kapott, amivel nem volt megelégedve, így folyamatos küzdelmek jellemezték a testvérek viszonyát. Imre halála után fiát, Lászlót koronázták királlyá, de ő elhunyt. Andrásé lett a trón, aki szemben találta magát az Imre-pártiakkal, akik szép számban voltak még ekkor is a királyságban. 

Az idén megjelent monográfiában arról is szó van, hogy az 1222-es okmányban nincs egyetlen olyan pont sem, amely ellentétes lenne az új berendezkedés programjával, így az intézkedéssor vélhetően II. András akarata szerint alakulhatott. Rendelkezéseivel inkább az ellentábor politikai pozíciókba jutott előkelőinek ambícióit próbálta megtörni, gyengíteni. 

Az Aranybullával kapcsolatban az is elhangzott, hogy az aranypecséttel ellátott privilégiumot hét példányban készítették el. Ezek közül egyetlen eredeti dokumentum sem maradt fenn, csak átiratok. Ez az első olyan törvény, amely nem kódexben, hanem okleveles formában hagytak hátra. Harminc pontból áll, ebből tíz cikkely a szerviensekkel foglalkozik. A cikkelyekhez jön hozzá az ellenállási záradék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában