Jók a mutatók

2022.11.15. 11:30

Vasban több mint kilencszáz állást betöltöttek, de még mindig sok az üres

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 235,6 ezer álláskereső szerepelt októberben. Az álláskeresők száma 2021 októberéhez képest 4,3; míg a megelőző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent. Ez az országos helyzet. Vas megye nem áll rosszul a mezőnyben.

Cseh-Egyed Bernadett

Forrás: Shutterstock

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 4,9 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalékos értéket mutatott. A legalacsonyabb értékekkel Győr-Moson-Sopron megye (1,3%, illetve 1,0%) rendelkezett, de a kedvező munkaerőpiaci mutatókkal rendelkező területek között megemlíthető még Budapest, Pest, Csongrád-Csanád, Vas, Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megye is. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2022. június – augusztusi gördülő negyedévben 165,5 ezer főt tett ki, amely 3,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékponttal volt alacsonyabb. Az álláskeresők között az októberi zárónapon 110,9 ezer férfi és 124,7 ezer nő szerepelt, arányuk 47,1, illetve 52,9 százalék volt.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat statisztikájából kiderül: Vas megyében 3 704-en kerestek hivatalosan munkát Vas megyében, 123-al kevesebben, mint szeptemberben és 285-tel kevesebben, mint tavaly ilyenkor. A relatív ráta az országos átlaghoz viszonyítva is alacsony, 2,8 százalék. Közülük 191-en voltak pályakezdők és 599-en először léptek be a nyilvántartásba. Az országos regiszterben egyébként mintegy 15 ezer pályakezdő szerepelt októberben, arányuk az összes álláskereső között 6,3 százalékot tett ki.

2022 októberében összességében 92,2 ezer üres álláshely volt, ebből a hónap végére 67,1 ezer maradt üres, betöltetlen. Elsősorban ügyintézőket, egyszerű építőipari foglalkozású embereket, rakodómunkásokat, tehergépkocsi-vezetőt, kamionsofőrt, konyhai kisegítőt és takarítót kerestek.

Vas megyében az előző hónap folyamán 584 új álláshelyet jelentettek, ezek közül 115 volt támogatott. Megyénkben összesen 2 426 állást hirdettek októberben és 915 helyet töltöttek be. Csoportos létszámleépítés nem volt Vasban - tájékoztatott a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában