Közgyűlés után

2022.12.09. 14:32

Értékeltek a frakciók - Lesz fizetése a Szova-dolgozóknak, de nagy bajban van a cég

Mintegy húsz ingatlanját értékesítené a Szova Nzrt. likviditási gondjai kezelése érdekében. A baloldali közgyűlési tömbön belül is komoly feszültséget keltett az ehhez kapcsolódó előterjesztés – tudtuk meg a frakciók városházi sajtótájékoztatóján pénteken.

Tömböly Ágnes

Lendvai Ferenc, frakcióvezető-helyettes, Fidesz-KDNP

Fotó: Szendi Péter

- Szeretném megnyugtatni a Szova Nzrt.-ben dolgozókat, rendben lesz a fizetésük – először ezt hangsúlyozta a csütörtöki közgyűlés zárt ülésén tárgyalt, a 100 százalékig önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság pénzügyi nehézségeivel foglalkozó napirend kapcsán Horváth Attila alpolgármester. - Aggódnak amiatt, hogy márciusban és áprilisban kapnak-e fizetést – osztotta meg a politikus információit, ami egybecsengett azokkal, amik szerkesztőségünkhöz is eljutottak. Később úgy folytatta: - A Szova Nzrt. vonatkozásában azt kértük valamennyi cégtől, hogy az alapműködéséhez nem szükséges ingó- és ingatlanvagyonról adjanak egy listát. A zárt ülésen erről döntött a közgyűlés – tudtuk meg a városvezetőtől, aki szerint azt majd az idő dönti el, hogy azok közül melyiket tudják eladni. 

© Cseh Gábor
Horváth Attila alpolgármester
Forrás: VN-archív

- Először fordult elő a ciklusban, hogy óriási zavar tört ki a zárt ülésen – ezt már Lendvai Ferenc, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese mondta el, hozzátéve: összevissza szavaztak a baloldali frakció tagjai. A Fidesz-KDNP képviselői és a Czeglédy Csaba által támogatott javaslatot hárman is megszavazták az Éljen Szombathely Egyesület képviselői közül, ami miatt új szavazást kellett elrendelni – erről is beszélt Lendvai Ferenc, aki többször utalt rá: zárt ülésről van szó, ezért sok mindent nem mondhat el. Emlékeztetett ugyanakkor arra, a Szovát 2006 óta nyomja egy óriási kötvényteher, amiről az Ipkovich György által fémjelzett városvezetés idején döntöttek. Ismert: 5 milliárd forint értékben svájci frank alapú kötvényt bocsátott ki a gazdasági társaság. 

- Az intermodális csomópont kialakításáért és az ahhoz szükséges területek megvételéért történt a kötvénykibocsátás. Ez a teher 16 éve nyomja a város vállát, folyamatosan történik a kamatok visszafizetése, és most eljutottunk odáig, hogy szinte kezelhetetlen. Nem festve az ördögöt a falra: nagyon rossz helyzetben van a Szova Nzrt. S tudni kell, ha a Szova rossz helyzetben van, a város is rossz helyzetben lesz. Ha csődbe megy a Szova Nzrt., akkor a város is csődközeli helyzetbe kerül – fogalmazott a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese, aki szerint az önkormányzat családi ezüstje után a családi arany értékesítése történhet meg. Lendvai Ferenc véleménye az, hogy a zárt ülésen a zavar abból fakadt, hogy a városvezetés nem egyeztetett az előterjesztés kapcsán Czeglédy Csabával.

Az anyag csupán a lehetőségét teremtette meg az ingatlanértékesítésnek – szögezte le Tóth Kálmán frakcióvezető (ÉSZ), aki szerint a legnagyobb vita az intermodális csomóponttal kapcsolatosan alakult ki. Annak tervezett területét is eladnák, így az Ady téri buszállomás átköltöztetéséről tulajdonképpen lemondanának. Pró és kontra hangoztak el érvek, egy biztos: januárban nyílt ülésen is megvitathatják a kérdéskört a képviselők, miután ezt is megszavazták csütörtökön zárt ajtók mögött.

Azt már Koczka Tibor képviselőtől (Pro Savaria) tudtuk meg, hogy mintegy húsz ingatlan szerepelt azon a listán, melyek esetleges értékesítéséből a pénzügyi problémákat kívánják orvosolni a Szovánál. Ebből a körből került ki a régóta tervezett intermodális csomópont számára fenntartott terület is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában