Főtéri körút

2022.12.20. 20:00

Fűtött bot nélkül, karonfogva - Elkísértük vásárolni a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete alelnökét, Nagy Lászlónét - fotók, videó

Vásárolni kísértünk egy vak embert, hogy lássuk, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a karácsonyi készülődés során. A főtéri körutat Nagy Lászlóné Marika, a Vakok és Gyengénlátók Egyesülete alelnöke vállalta. 

Merklin Tímea

Fotó: Cseh Gábor

Aki egyáltalán nem lát, annak az alkalmilag berendezett főtér teljesen idegen, hiszen a megszokott építmények, tárgyak mentén tájékozódik, megtanult útvonalakon közlekedik, ha új objektumok vannak egy felderítetlen terepen, az bejárhatatlan egyedül, ezért kíséretül szegődtünk. Marika nénit a 30Y busz Thököly utcai megállójában vártuk, és karonfogva sétáltunk vásári mustrára. Már majdnem mindent megvett az unokáinak, csak a díszpapír hiányzott. A négyéves Gréta azt írta a Jézuskának, hogy babakocsit kér, ezt a 18 éves Jázmin szerezte be, és Marika néni szerette volna a babakocsi dobozát becsomagolni. 

Ezért először a sarki papírboltba mentünk, ahol elmeséltük, milyenek a gyerekeknek való figurás papírok, a csupaszív nagymama hóemberest és karácsonyi manóst választott. Akkor eszébe jutott, hogy a család felnőtt tagjainak is kell még csomagolni, ezért az elbeszélt minták közül egy bézs és egy kék alapú, fenyőkkel díszített papírt vett még, hogy legyen nőnek,  férfinak is. A tárcájában a papírpénzek külön zsebekbe voltak hajtogatva, onnan tudta, hogy mennyit vesz ki, a boltos együttműködően adott vissza, külön a fém- külön a papírpénzt, hogy letapogatható legyen.  

© Cseh Gábor
Forrás: Cseh Gábor

Ezután a szaloncukrokból válogattunk, Marika néni szintén elmondás alapján döntött: nem kellett a kókuszos, a likőrös, a karamellás, a rumos-csokisnál álltunk meg a felsorolásban, és már raktunk is zacskóba ebből tizenötöt. Ezután egy habos forrócsokoládét ittunk, kézmelegítésre is jó volt, mert eléggé zúzott a hideg. Marika néninek az a kívánsága fogalmazódott meg, hogy ha legközelebb ilyen sétára megyünk, legjobb lenne egy „fűtött bot”, mert lassan ráfagynak az ujjai.  

Mivel jól jött volna egy kesztyű, meg egy sapka is, elvándoroltunk a megfelelő pavilonhoz, és ott válogatni kezdtünk. Egy bizonyos otthon lévő barna kabáthoz kerestünk kellékeket látatlanban, lehetőség szerint tejeskávé színűt. Marika néni hátul felhajtható, elöl simlis fazonú fejfedőt szeretett volna, felpróbált pár ilyen sapkát és kalapkát, egyikhez volt majdnem azonos színű, gombbal díszített kesztyű, ezt a szettet félretetettük. Elmentünk a másik sapkaárushoz, ott szűkebb volt a kínálat ilyen szempontból, úgyhogy visszamentünk az első helyre, és ott nagy magabiztossággal Marika néni döntött – az elbeszéléseink alapján, miután a fotós és a videós kolléga is megerősítette, hogy a belül bélelt, kívül kötött simlis jól áll, és a kesztyű annak egy árnyalattal világosabb verziója, simogatni való, finom anyag. 

© Cseh Gábor
Forrás: Cseh Gábor

A kesztyű egyébként nem előnyös egy vak ember számára – tudtuk meg, mert abban nem lehet érezni semmit, hiába passzentos.  

– A lányom mindig azt mondja, hogy „Anyu, neked tíz szemed van!”, mert a szemem az ujjaimban van – mesélte Marika néni, hozzátéve: – Ha az ablakot nem jól pucolják meg, azt is tudom, mert az ujjaimmal látok.  

 Most azonban hátrány nélkül fel lehetett húzni a kesztyűt, mert karonfogva egy darabig nem volt szükség az ujjak érzékelésére, csak a fonott holmiknál vette le újra, mert a kosarak között pici babakocsik is voltak, és az Marika néninek nagyon tetszett, annyira, hogy innen választott volna, ha meg nem vette volna már a boltból. Megnézte (megtapogatta) a madáretetőket is, azok között is volt „legszebb”. Aztán egy másik pavilonnál tanulmányoztuk az áttetsző, villogó, nyeles lufikat, tapintásra ez is érdekes volt. 

Végig jártuk még a főtéri díszeket, az este kivilágított mackót, rénszarvast és a szánkót, amire Marika néni fel is ült, ügyesen fellépdelve a három lépcsőn, és onnan integetett pont, amikor véletlenül arra járt Bősze György, a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete elnöke, megörültek egymásnak. Ezután elkísértük Marika nénit a 30Y megállójába, hogy a busszal hazautazzon. Megkérdeztük, honnan tudja, mikor kell leszállni – a megállókat számolja-e, de mondta: nem-nem, hanem a kanyarokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában