Két év kihagyás után

2022.12.10. 17:36

Idősek napja és Mikulásváró – két év kihagyás után újra együtt ünnepeltek Kemestaródfán

Legalább százan összegyűltek szombaton a felújított művelődési házban: két év kényszerű kihagyás után az idősek napját és a Mikulás-ünnepséget együtt szervezték a faluban.

Tóth Katalin

Forrás: Szendi Péter

A gyerekeknek Mikulás-csomag járt, a nyugdíjasok pedig 8 ezer forint értékű ajándékot kaptak, benne tartós élelmiszerekkel. Előtte Takó Gábor polgármester üdvözölte a megjelenteket: az előttünk járó idősek faluépítő munkáját, eredményeit méltatta, és beszélt az idén megvalósult fejlesztésekről: elkészült az utolsó, még hiányzó emlékmű, folyamatban van a ledes közvilágítás kialakítása, megkezdődött egy új utcarész kialakítása a központban és harminc év után pont került a laktanya-ügy végére, január elején megkezdődik a terület rendbetétele.

Köszöntőjében V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos megfogalmazta: az időseket mindennap kell tisztelni, de most a figyelem csak rájuk irányul, olyan közelségben vannak a családtagok, ami az alkalmat meghitté teszi. Majd a szépkorúak gondolkodását állította példaként, igazodási pontként: „ha baj van, először nekünk kell valamit tennünk, hogy a felszínen maradjunk”. Végül gratulált a falunak az elmúlt évek eredményeiért.

 

A gyermekek versekkel, énekkel, furulyaszóval készültek, aztán megérkezett a Mikulás, puttonyában a csomagokkal. Elhunytjairól is megemlékezett a település – mivel tavaly és tavalyelőtt sem tudták megszervezni az idősek napját, több nevet is említett a polgármester. A folytatásban a Tihanyi Vándorszínpad két előadója, Tihanyi Tóth Csaba és felesége, Bognár Rita nótacsokorral kedveskedett a közönségnek, végül a Béri Balogh Ádám Néptáncegyüttes gyermekcsoportja, köztük helyi néptáncos gyerekek léptek fel. Az önkormányzat egy tál meleg étellel, babgulyással vendégelt meg mindenkit az adventi időszakban szervezett ünnepségen.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában