Művészet

2022.12.28. 16:11

Műtermet épített a kerti kamrához - Szendiszűcs István képzőművésznél jártunk vendégségben parkerdei kulipintyójában

Amióta meghaltam, azóta élek – halljuk Szendiszűcs István képzőművésztől, akit a parkerdei kis kalyibájában látogattunk meg. Tüdőtágulata és egy mini sztrók miatt kalandos egészségügyi utakat járt be, mára felerősödött, a lehetőségeihez képest jól van.

MT

Fotó: © Unger Tamás

A szülei kertjének szerszámoskamrája volt a vaskályhás fűtésű kislakássá alakított kulipintyó, amihez a művész műtermet épített, összességében egy dizájnos víkendháznak tűnik, minden részletében magán viseli a művész stílusát – színeiben, formáiban, motívumaiban.

© Unger Tamás
Fotós: © Unger Tamás


Elég rossz bőrben volt, amikor korábban nála jártunk, de a maga teremtette világ úgy látszik, hogy mégis megtartja őt, miután az orvosok is mindent megtettek érte.
– A tüdőtágulat nem gyógyítható, de jól beállították a gyógyszereimet. Van, aki évente háromszor visszakerül a kórházba ilyen betegséggel, én három éve nem voltam bent emiatt. Évente egyszer megyek csak, kontrollra – meséli Szendiszűcs, és ma már majdnem kedélyesen néz vissza arra az esetre, ami 2019. december 24-én történt vele.
– Meghaltam. Újraélesztettek, és kómában tartottak hat napig. 2020. január 4-én ébresztettek fel. Azóta nem félek a haláltól. Jót tett a betegség, mert kezdtem „leülni” nagyon a kilátástalanságtól, hogy sosem kerülök normális lakásba, mert nem tudom megfizetni…
Parkerdei magányában – minthogy nem találkozott senkivel, aki megfertőzte volna – túlélte a Covid-járványt és egy mini sztórkot is. Akkor mentővel vitték kórházba, helyrehozták, az utóbbi időben kifejezetten megerősödött. Leszokott a dohányzásról, a cigi árát minőségi éltelekre költi, jókat főz. Szereti a csirkét – farhátat elvből nem vesz –, combot, nyakat, mellet, májat, zuzát tesz nagyfazékba sok zöldséggel, abból lesz a jó leves, egy óra után kiveszi a főtt húst, amihez rendszerint krumpli a köret és főtt sárgarépa a  
„saláta”.

A 67 éves képzőművésznek 62 ezer forint a nyugdíja, ha minden hónapban elad egy-két képet, akkor meg tudja duplázni a jövedelmét – ez ott kint a „hegyen” elég, még a hat macska etetésére is futja. Drágák a festékek, hatezer forint egy nagyobb doboz, kétezer forint egy kisebb tubus, a higító a tavalyi hétszáz forintos ára idén ezerötszáz forintra emelkedett. De nem panaszkodik. Mióta egészségileg jobb állapotban van, alkotóként is jobban fut, keresik a képeit, sőt megrendelései vannak. Nemrég jött egy férfi, aki egyszerre két műalkotást választott, mert „boldog válást” tervezett, és a múlt időbe kerülő feleségének is akart ajándékot adni. Szendiszűcsnek két jelentős kiállítása volt az utóbbi években, egy Sében, egy másik pedig Intaházán. Tett ki képeket egy belvárosi turkálóban is, ami a nagyközönség szempontjából nem rossz elérhetőség, sokan megfordulnak ott. Az alkotó a két ünnep között munkaszüneti napokat tart, sokat pihen. Aludni is szokott napközben, a betegsége miatt szükséges, hogy ne merítse ki a szervezetét. A kályha 35-40 fokosra melegíti a szobát, muszáj tartani ezt a hőmérsékletet, és állandóan rakni a tüzet, különben nagyon húzna a hideg, mert a kalyiba nincs szigetelve. Van annyi faanyag az udvarán, amiből jobb házikót építhetne, de nincs pénze a betonalapozásra, ami pedig nélkülözhetetlen a minőségi ugráshoz, amiről lakhatás tekintetében álmodik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában