Több mint egymilliárd forint támogatást kaptak idén

2022.12.29. 17:07

Nagy a munkaerőhiány a városgazdálkodásnál Csepregen, a polgármester is fát vág

Jócskán egymilliárd forint fölött vannak idén a pályázatokon nyert támogatások – mondta Horváth Zoltán csepregi polgármester, akit mikor évértékelő interjúra kértünk, favágás közben találtuk.

Merklin Tímea

Fotó: © Cseh Gábor

Harmadmagával a szociális tűzifát hasogatja, rakja kocsira, hogy még szilveszterig ki tudják szállítani a házakhoz, mert sokan várják.

- Számos nehézség ellenére jó évet tudtunk zárni, ha a fejlesztéseket és a pályázatokat nézem – mondta a polgármester. – Egy kisvároshoz képest óriási eredmény, és még egy nagyváros esetében is kiemelkedő volna a több mint egymilliárd forint pályázatokon nyert támogatás: hatszáz millió forint a Top Plusz Élhető városra, háromszáz millió forint a Téglagyári út építésére, százharminc millió forint a területi gondozási központ energetikai korszerűsítésére. Számos többlettámogatást is nyertünk a korábbi nyertes projektek kivitelezésére, a legfrissebb plusz hatvan millió forint, amiből a bölcsőde építését be tudjuk fejezni.  

- Sok sikeres kisebb pályázat is volt, az egy-két milliótól a több tízmilliós támogatásig, ezek is kitesznek körülbelül ötven millió forintot. Köztük – a teljesség igénye nélkül – köztük a Belügyminisztériumtól jött kétmillió forint a csapadékvíz-elvezető rendszer újraárkolásához, a rendkívüli települési támogatás év elején és végén, összesen huszonöt millió forint volt. A falumúzeum tetőszerkezetének felújítására 35 millió forintot tudtak fordítani a Magyar Falu Programból. A Térzene programra 7,5 millió forintot kaptak, ebből koncerteket tudtak hozni a városba, a beruházási részéből pedig kiépítették a rendezvényekhez szükséges villanyvételi lehetőséget a főtérre. A szociális tűzifára több mint három millió forintot nyertek.  

- Február 15-ig kellene kiszállítani, de nem egy háznál létkérdés, hogy mielőbb megérkezzen. A városgazdálkodásnál folyamatos létszámhiánnyal küzdünk, a közeli Ausztria elszívta a munkaerőt. Ezért úgy döntöttem, hogy beállok fát vágni. Két hét szabadságot vettem ki, és társadalmi munkában hasogatok, segítek felrakni a fát a pótkocsira, kísérem a szállítást a saját autómmal, figyelem, hogy le ne essen egy-egy hasáb, a háznál pedig segítek lerakni. Még szenteste napján is szállítottuk a fát, hogy meleg legyen karácsonykor, egyes háztartásokban ez az egy köbméter is számít. Százharmincegy köbméter fa feldolgozása történik, mintegy száznegyven helyre hordjuk ki. Több tíz tonnát mozgatunk meg mindennap, kőkemény fizikai munka, amelynek végére tényleg elfáradok, reggel héttől sötétedésig dolgozunk. De szívós vagyok, otthon is sokat kellett dolgozni, mikor még édesapáméknak segítettem – mondta a polgármester.  

A 2023-ra áthúzódó pályázatokról megtudtuk: az energetikai beruházások során újul meg az intézményi hálózat nagy része, az óvoda, a művelődési ház, az egészségház, a hivatal, a középső iskola épülete.  

- Ez egy több cikluson áthúzódó folyamat, a kivitelezés akkor kezdődött, amikor az építőiparban elszálltak az árak, de a korábban elnyert négyszáz millió forinthoz is sikerült többlettámogatást, még százhúsz millió forintot szerezni, hogy meg is tudjuk valósítani. A lobbitevékenységért köszönettel tartozunk Ágh Péter országgyűlési képviselőnek, államtitkárnak – emelte ki Horváth Zoltán, aki a 2023-as év kilátásairól elmondta: végre használatba vehetik a gyerekek a bölcsődét és az óvodát, megindulnak a projektek, amiket megnyertek. Az energetikai korszerűsítések mellett cél, hogy a város épületeinek belső megszépülését is el tudják érni, ezek között egy 21. századi egészségháza legyen Csepregnek. Tervezik az úthálózat folyamatos javítását, aszfaltozását pályázatok révén, és mivel nagy terhet ró az önkormányzatra a villany- és gázáremelkedés, racionalizálják a közvilágítást jövő év elején.  

- Szeretnénk fejleszteni a városgazdálkodást, jó lenne, ha nagyobb létszámmal működne. Ezermestereket keresünk, ha kell, füvet nyírnak, ha kell parkot rendeznek, ha kell, kisebb kőműves segédmunkákat is elvégeznek egy önkormányzati lakás felújításánál. Amikor itt dolgoztam vezetőként, azt szoktam mondani, hogy „mindennel foglalkozom, ami szebbé és élhetőbbé tesz egy várost”. Most is ez a munkaköri leírás, „mindennel is” kell foglalkozni, ami közérdek. Horváth Gábor alpolgármester is rengeteg társadalmi munkát végez, szükség esetén „nehézgépkezelő”, akár hozza a saját traktorját. Mindkettőnknek olyan a beállítódása, hogy városvezetőként sem szégyen számunkra a fizikai munka, odaállunk, ha kell, tesszük, amit kell.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában