Felelős szülők

2022.12.08. 07:00

Ugróbékától a távirányítós autóig - Ha játékot választunk, mindig vegyük figyelembe a gyártók korosztályi ajánlását!

December elejétől napról napra nő a forgalom a játékboltokban. A slágerjátékok most még beszerezhetők, de hamar elfogynak, mondja Weisz Edina, az egyik szombathelyi játékbolt ügyvezetője, aki ezúttal az öt-hat év alatti gyerekeknek segített választani.

Tóth Kata

Vajkovics Jánosné az unokájának keres ajándékot

Fotó: © Unger Tamás

 A november végi akciós napokon lezajlott a karácsonyi ajándékvásárlási roham első hulláma, az igazi szezon azonban – mint minden évben – december elején kezdődött. Sokan az utolsó hétre hagyják a gyermekeknek szánt játékok beszerzését, és bizony előfordulhat, hogy kompromisszumot kell kötniük, mert már nincs a polcon az adott termék – mondja a kereskedő. Ha már a vásárlási szokások kerülnek szóba, megemlíti még: vannak, akik mindent egy helyen és egy alkalommal akarnak intézni. Mások körülnéznek több boltban, meggondolják, mire költik a pénzüket. Tény, hogy sokat drágultak a játékok. Ezer forint alatt nem is nagyon lehet kapni – bár a nosztalgia játék műanyag ugróbékát 590 forintért adták legutóbb – a határ pedig, ha nem is a csillagos ég, de több tízezer forint: egy óriási méretű, több szintes fa babaházért például 60-80 ezer forintot kérnek a boltokban. Náluk sokan megkérdezik, mi most a népszerű, és a szerint vásárolnak. Pedig szerinte nem feltétlenül az a legjobb választás, amit a tévéreklámokban látunk.

© Unger Tamás
Fotós: © Unger Tamás

A szülők, nagyszülők, rokonok a kislányoknak kimondottan lányos, a fiúnak csak fiús játékot szánnak, pedig úgy tapasztalja, a kislányok is szívesen játszanak az autókkal, a rugós focival, a mini, ujjal irányítható gördeszkákkal, a fiúk pedig a játékkonyhában, a babaházzal. És ha már játékválasztás: Edina sokszor arról próbálja meggyőzni az ajándékozókat, hogy az életkornak megfelelő játék mellett döntsenek. (Igaz, a különböző gyártók máshogy sorolnak be hasonló típusú játékokat). Példát is mond: egy másfél évesnek az olyan járgány a tökéletes, amelyik lekerekített oldalú, törhetetlen és műanyagból készült, nem fémből. A tendencia mégis az, hogy már a legkisebbeknek a fém vagy a távirányítós modellek közül választanak, amelyek jobban hasonlítanak az igazihoz.

Babalátogatásra vihetünk plüss anyagú alvós állatkát, ami majd a gyermek kedvenc tárgya lesz, csörgőt, hangot kiadó bébijátékot, fürdőjátékot, puha babát, egyéb apróságokat – ajánlja Edina.

© Unger Tamás
Fotós: © Unger Tamás

Az 1-3 éveseknek tökéletes ajándék a gondolkodtató, forma-összeillesztő, képösszeillesztős fajáték – állatfigurák falapokon –, egy legfeljebb 9-12 darabos puzzle, a gyümölcsdominó, a fa golyóvezető ügyességi játék, az ujjfesték-készlet, a fa számoló és formafelismerő készlet, a nagyobbaknak a hintaló. Az egyéves még ne kapjon hajas babát, inkább kopasz fejűt válasszunk neki. A gyurma hosszú időre lefoglalja a gyermeket – kétéves kortól már ajánlott a szülő felügyelete mellett. A 2-3 éveseknek már a kezébe adhatjuk a mágneses golyóvezetőt, ami amellett, hogy jó szórakozás, fejleszti a finommotorikát, a koncentrációt, a szem-kéz koordinációt. A nagyobbacska, állatokat szerető gyerekek, lányok, fiúk és felnőtt gyűjtők körében is nagyon népszerűek a műanyag-gumi ló figurák. A boltvezető a már óvodásoknak is kínált (Logico) tanulójátékot/feladatkártyákat is jó szívvel ajánlja, mert gondolkodtatnak, lefoglalnak. Rajzolós, színezős füzetek, 5 év felettieknek bűvös kocka, bűvészdoboz, kártya- és társasjátékok, furfangos párosító, egy- és több személyes logikai társasjátékok garmadája kínálja magát a polcokon. 

A fiúknak legókkal, távirányítós autókkal, a lányoknak kreatív, gyöngyfűzős, karkötőkészítő, divattervezés témájú, vasalós gyöngy és homokképkészítő játékokkal is kijöttek a gyártók. De látunk rajzvarázs készletet is, ami – sok más tetszetős játékhoz hasonlóan – azt ígéri, hogy fejleszt és megnyitja a kreativitás és a művészet világát a gyerekek előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában