Ünnepi időszak

2022.12.14. 10:34

Változik a szombathelyi adventi vásár programja - Mutatjuk a részleteket

Lesznek időpont változások és a korábban elmaradt műsorok pótlása is.

vaol.hu

Forrás: MW/archív

Fotó: Cseh Gábor

Szombathely MJV önkormányzata az adventi vásár programjának alábbi változásairól tájékoztatta lapunkat. 

December 16-án az előre meghirdetett programok valósulnak meg, tehát 17 órától a Sunday Brunch gyerekzenekar játszik, majd 18.30-tól Nagy-Bakonyi Boglárka és Holdosi Attila duója következik. Az estét 20 órától a Köszi Zíben zenekar zárja.

Másnap, december 17-én, szombaton a gyerekek kívánságára korábbi időpontban énekel Ludovicus, a vásár kabalafigurája: pontban 16 órakor lép színre műsorával, ami után természetesen találkozik személyesen is a legkisebbekkel. Ezt követően 17 órától a Paris Gitano zenekar következik, majd beugróként 18.30-tól a fiatalok kedvence, az Alterego együttes szórakoztat, az estét pedig 20 órától a Sipőcz Band zárja.

December 18-án vasárnap délután 16 órától egy igazi meglepetés várja a legkisebbeket: az Iszkiri zenekar érkezik gyerekműsorával a Fő téri adventi színpadra.

Az adventi vásár szervezői az utolsó napokat sem hagyják program nélkül. Úgy döntöttek, hogy az elmúlt hetekben különböző okok miatt elmaradt programokat (időjárás, betegség) december 21-én, szerdán pótolják. Ezen a napon az első program a legkisebbeket várja: 16.30-tól színpadra lép a Szamóca Színház és Csipi-Csupi Bábszínháza, majd ezt követően a Kendik-Baráth projekt zenél 18 órától. Az estét és vásári zenés programok sorozatát a Tom Kondor’s Moonshine zárja 19 órai kezdettel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában