Megemlékezés

2023.01.20. 19:46

A Boldog Batthyány László Katolikus Iskola diákjai és tanárai hajtottak fejet a névadó hercegorvos szobránál

A Boldog Batthyány László Katolikus Iskola diákjai és tanárai hajtottak fejet a névadó hercegorvos szobránál. A szegények orvosa 1931. január 22-én hunyt el, ez adta a megemlékezés apropóját.

Tóth Judit

A katolikus iskola másodszor tartott itt megemlékezést

Forrás: Jámbori Tamás

Fotó: Jambori Tamas

A Batthyány-kastély belső udvarán található szobornál Kiskós Kitti, a Boldog Batthyány László Katolikus Iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, hogy már második alkalommal teszi tiszteletét a hercegorvos szobránál az iskola közössége. – Intézményünk az elmúlt tanévben került a Szombathelyi Egyházmegye fenntartásába, akkor vettük fel a hercegorvos nevét – mondta az igazgató, majd Kiss László esperes-plébános, iskolalelkész vette át a szót: – Nomen est omen, vagyis a név előjel. Azért lett a névadónk Boldog Batthyány László, mert példát mutat, hiszen vagyona nem vakította el, mindig segítette a szegényeket, rászorulókat – mondta a plébános. A megemlékezés koszorúzással ért véget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában