Segítség

2023.01.20. 20:00

A kormány segítséget nyújt a nehéz időkben - A családok és az önkormányzatok is támogatást kapnak

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő körzetében egyetlen 10 ezer fő feletti település van, mégpedig Körmend, a város 133 millió forintot kapott rezsitámogatásra a kormánytól.

Tóth Judit

V. Németh Zsolt körzetében Körmend 133, további 99 kisebb település 550 milliót kapott

Forrás: VN/archív

Vas vármegye hármas számú választókörzetében a tízezer lakos alatti települések is éltek a pályázati lehetőséggel: az első körben 99 település részesült mintegy 550 millió forint összegű támogatásban. – Az ország a mi életünkben még nem ért meg hasonló szituációt, mint a mostani, amikor azt kellett megtapasztalni, hogy az energiaárak hirtelen, egyik napról a másikra az egekbe szöknek. Ez minden érintett szereplőt intézkedésre késztetett. A kormány is átírta korábbi terveit, a települések is igazodtak a kialakult helyzethez, és a családokban is meghozták a szükséges döntéseket. Sokan úgy reagáltak, hogy átálltak a vegyes tüzelésre, a gázbojlert villanyosra váltották, máshol nem ruháztak be, de az mindenhol hangsúlyossá vált, hogy spórolásra igenis szükség van a jelenlegi helyzetben – mondta V. Németh Zsolt, aki arról is beszélt, hogy a települések önkormányzatai nincsenek könnyű helyzetben, hiszen kemény döntéseket kellett meghozniuk. 

Be kellett zárni, vagy csökkentett üzemmódba kellett kapcsolni egyes intézményekben. A magyar kormány azonban segíti mind a családokat, mind az önkormányzatokat. A háztartásokban havonta 181 ezer forint marad meg a rezsitámogatásoknak köszönhetően, a települések pedig közvilágításra, óvodák, bölcsődék működtetésére és gyermekétkeztetésre pályázhattak, hogy enyhítsék a rezsinövekedés többletköltségét. Ez Vas vármegye hármas számú választókerületében 550 millió forintot jelent, amelyet 99 településre osztanak szét. Ehhez jön hozzá Körmend 133 millió forintos támogatása. – A krízishelyzet mindenkit érint, most nagyon fontos rangsorolni ahhoz, hogy túléljük ezt a nehéz időszakot – tette hozzá az országgyűlési képviselő, aki úgy véli, a kormányzati támogatásokkal az első félévet illetően biztosított a működés, de ehhez kellettek a családok, a közösségek, az önkormányzatok, akik megértették, hogy szükséges megtakarításokat eszközölni. – Jól vizsgázott mindenki, a kormánynak pedig az a célja, hogy a megemelkedett energiaköltségek mellett is fennmaradhasson a legfontosabb közszolgáltatások működése – zárta szavait a képviselő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában