Gyász

2023.01.25. 14:24

Elhunyt Dr. Kun László, címzetes megyei főjegyző

vaol.hu

Forrás: VN/archív

Fotó: Benkő Sándor

Dr. Kun László címzetes megyei főjegyző 1949-ben született Szombathelyen.

Kapcsolatépítő képessége és szűnni nem akaró tudásvágya korán megmutatkozott: legelőször talán akkor, amikor ötévesen a szombathelyi piacon a kefekötőnek segített eladni a filléres portékákat a Kőszegi utca ifjú lakójaként. Szerény körülmények közt nőtt fel, de intellektuális képességei révén - családja anyagi nehézségei ellenére – a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban és a pécsi egyetem jogi karán is nagyszerűen megállta a helyét. Az egyetem elvégzését követően hazatért szeretett városába és megyéjébe, örök lokálpatriótaként szolgálta azt a közösséget, amely elindította tudatosan vállalt szakmai életútján. A Vas Megyei Önkormányzati Hivatal jogelődjénél helyezkedett el, ahol felfigyeltek tehetségére, és hamarosan elnöki titkári megbízatást kapott. A közgazdasági egyetem öt évét munkája mellett, de azt soha el nem hanyagolva végezte el. Később, az igazgatási osztály vezetőjeként vezetői képessége, gyakorlatban mesterien alkalmazott jogszabályismerete teljesedhetett ki.

Az 1990 után újjászervezett közigazgatási rendszerben a megyei közgyűlés főjegyzővé választotta, a Vas Megyei Önkormányzati Hivatalt vezette és a megyei fenntartású intézményeket irányította.

Számára a közigazgatás hivatás és életforma volt, de mellette családjára – szüleire, feleségére, két lányára és később két unokájára - is mindig tudatosan és örömmel fordított időt. Rajongott a történelemért: alternatív történelemszemlélete kiapadhatatlan társalgási témát jelentett barátai és munkatársai számára. Otthonosan mozgott az operák és a könnyűzene, a hazai és nemzetközi politika, az irodalom, a színház, de a modern közgazdasági témák terén is. Vele beszélgetni elgondolkodtató szórakozás és színes tanulási lehetőség is volt.

Ajtaja mindenki előtt nyitva állt, a legapróbb problémát is igyekezett azonnal megoldani, mert elvei szerint a legkevésbé fontosnak tűnő ügyet is úgy kellett kezelni, mintha az a legjelentősebb lenne. Több fejlesztési és racionalizálási időszakot is megért a megye életében: innovatív vezetőként és válságmenedzserként is magas színvonalon dolgozott.

Több mint negyven évig szolgálta Vas megyét, szinte egyedülálló módon: ugyanazon a munkahelyen, a Megyeháza épületében. A közigazgatásban végzett elkötelezett munkája, életműve alapján a Vas Megyei Közgyűlés 2014-ben Batthyány Lajos Életmű Díjban részesítette. A megyei közigazgatás egyik meghatározó doyenjeként távozott. Akiket bizalmába fogadott, tudták, hogy szinte gyermeki tisztaságú hite volt: reményeink szerint ezzel a hittel áll most Teremtője előtt.

Búcsúzunk Tőled Főjegyző úr!

- Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában