Mire elég ez a forrás?

2023.01.04. 07:00

Jelentős energiatámogatást kap öt vasi város - A települések polgármestereinél is érdeklődtünk

Szombathely, Körmend, Kőszeg, Sárvár és Celldömölk is részesül a 10 ezer lakos feletti önkormányzatok számára nyújtott, összesen 44 milliárd forintos energiatámogatásból. A kormányzati döntésről megkérdeztük a vasi országgyűlési képviselőket és az érintett települések polgármestereit, akiknek válaszaiból kiderül: a saját takarékossági lépéseik mellett ez a kiegészítés segíti azt, hogy a városok pénzügyi helyzete stabil maradhasson.

Tömböly Ágnes

Forrás: Szendi Péter

- Ez a kormányzati döntés, amit Gulyás Gergely miniszter úr a hatáskörében hozott meg, ékes cáfolata mindazoknak a rosszindulatú hazugságoknak, amelyeket a városvezetés hosszú évek óta tölcsérrel próbál a szombathelyiek fejébe beletöltögetni – hangsúlyozta lapunk kérdésére Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője.

Nemény András, Szombathely polgármestere közösségi oldalán úgy reagált a 632 millió forintos támogatási összeg hírére: „Mi is komoly vállalásokat tettünk, és egy szigorú, de megalapozott, 1 milliárd forint nagyságrendű megtakarítási programot tettünk le az asztalra, amit tartunk azóta is”.

 

Dél-Vas vármegyében Körmend - mint az egyetlen 10 ezer lakos feletti település - részesül 133 millió forint összegű támogatásban. - Nehéz időket élünk, a települések vezetőinek kemény döntéseket kellett meghozniuk az utóbbi időben, de látjuk, hogy a magyar kormány nem hagyja magára az önkormányzatokat – emelte ki lapunk érdeklődésére a térség országgyűlési képviselője, V. Németh Zsolt.

Az önkormányzatnál az elmúlt hónapokban meghozott takarékossági lépések fontosságát hangsúlyozta Bebes István, Körmend polgármestere is. Azokat is tartalmazta az a pályázati anyag, amit a támogatás igénylése során benyújtottak, és amit több tárgyalás követett - tudtuk meg. Kérdésünkre, mire elég ez a forrás, úgy válaszolt: - Azt gondolom, teljes és tökéletes kompenzációt nem tud nyújtani egy ilyen döntés, de azt hiszem, a megtett intézkedésekkel együtt el tudunk jutni oda, ahol a korábbi években, az energiaár-emelkedések előtt voltunk – felelte a városvezető.

 - Bízom abban, hogy Sárvár, Celldömölk és Kőszeg számára is jól jön ez a támogatás – fogalmazott lapunknak Ágh Péter, az állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkár.

- Nagy reményekkel vettünk részt a Balla György miniszteri biztossal folytatott egyeztetéseken, és bíztunk abban is, hogy országgyűlési képviselőnk, Ágh Péter, ahogy a fejlesztéseknél, úgy a működés támogatása érdekében is sikeresen jár közben. Örülünk neki, hogy az együttműködés eredményes volt - így reagált Básthy Béla polgármester a hírre, hogy a kőszegi önkormányzat több, mint 130 millió forinthoz jut. Kiemelte még: - Így nagyon takarékos gazdálkodás mellett van kilátás arra, hogy az önkormányzatnak pénzügyileg stabil éve lehessen.

A kötelező feladatok ellátásánál 25 százalékkal kellett csökkenteni az éves energiafelhasználást, ez is kellett a kompenzációhoz - erről is beszélt Fehér László, Celldömölk polgármestere. A kemenesaljai város most 73,2 millió forinthoz jut a központi költségvetésből. A városvezető rámutatott: az egy főre jutó adóerőképesség és az önkormányzat által kötelezően fenntartott intézményrendszer nagysága is számított a támogatás megítélésénél alkalmazott képletben.

Sárvár azok alapján kicsivel több, mint 119 millió forintban részesül. - Óriási segítség nekünk, örülünk ennek a támogatásnak - kommentálta a hétfői bejelentést Kondora István. - Arra nem számíthatunk, hogy a kormány minden energiaköltségünket kifizeti, de az első félév gazdálkodását bizonyosan stabillá teheti ez az összeg. A polgármester kitért arra is, hogy a Rába-parti város esetében sok múlik azon még, hogy milyen ajánlatot kapnak a villamos energia beszerzésére, korábbi szerződésük ugyanis február 28-ával lejár. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában